Egyedül maradtam

Sziasztok!

Elvégeztem elsődleges célomat azaz túl vagyok az összes vizsgán. Gyakorlatilag lezártnak lehet tekinteni az aalesundi szemeszterem. Tegnap volt az utolsó vizsga Fogyasztói Magatartásból. Négyórás vizsga volt, aminek nehézségéről sokat elmond, hogy szinte végig bent ültem és körmöltem. Elég nehezen indult be a szekerem, mert amikor kinyitottam a feladatsort tartalmazú füzetkét kicsit meghökkentem. Nem sok ismerős feladat volt ugyanis benne. Előzetesen úgy lettünk informálva, hogy az egyik előadás anyagot kell újra kidolgoznunk ától cettig, de sajnos ehelyett egy ismeretlen feladat volt feladva. Három részből állt a vizsga. Volt egy beadandónk, amiről többször is írtam a félév során. Ez volt a Tampax nevű tamponnak a marketingelemzése. Ezt csoportmunkában kellett elkészíteni, mint általalában az összes beadandót ebben a főiskolában. Aztán ott volt ugyebár a feladatsor, ami két főrészből állt. Volt egy esettanulmány, ami most a gyógyszeriparról szólt. Hogy átalakult a gyógyszer ipar '97 óta, mert előtte nem igazán költöttek marketingre, ugyanis úgy gondolták addig, hogy az orvosokat kell csupán meggyőzni, mivel csak ők írhatják fel a gyógyszert. Na, körülbelül erről szólt az esettanulmány és ehhez kapcsolódott két nagy esszé kérdés.

Olyan volt, hogy leírtam "In my opinion" és lefagytam. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi is az én véleményem. Végülis a végére már Szlovencsák doktortól kezdve mindent írtam, amit személy szerint én látok a fontosnak ebben a témában. Terjedelemben tehát nem volt gond. Hogy tartalomban sem? Az majd később derül ki. A második nagyobb részben pedig négy kisebb esszé kérdés volt. De azokkal is az volt a problémám, hogy annyira nyitott kérdések voltak, hogy jószerével bármi hülyeséget lehetett volna írni róluk. A végtermékem 11 oldal lett, de az a megdöbbentő, hogy ez nem jelent sokat. Volt aki 20 oldalnál gondolta úgy, hogy letészi a lantot. Igaz, ezek norvégok voltak, mert nekik anyanyelvükön is lehetett írni. Óó, ha én magyarul írhattam volna, akkor egyedüli problémaként csak a szélsebes körmöléstől bekövetkező ujjgörcsökkel kellett volna megküzdenem. A vizsga után visszavittük a könyvtárba a kikölcsönzött könyveket. Ricsinek és Balázsnak viszont be kellett menni lerendezni a szállást, de én oda nem követtem őket, mert nekem elég lesz pénteken. Így hazaindultam és legnagyobb örömömre meglehetősen kellemes volt az idő. 6 fokot mutattak tegnap a hőmérők, ami azért itt ritka ilyenkor. Biztos valami meleget hozott az óceán, vagy nem tudom. Nem értek az ilyenekhez. Viszont így arra kellett figyelni, hogy a kicsit megolvadt jégpáncélokon el ne taknyoljak.

Magyar Balázs és Szántai Richárd (2008, Aalesund)

Hazaérkezés után hatalmas éhség fogott el, de nem értem miért, mert reggel ettem és olyankor általában kibírom legalább négyig, legalábbis a kinti életmódom szerint. Biztos a vizsgadrukk felkajálta a tartalékokat. Párolt zöldséget csináltam, a jól megszokott és lassan könyökömön kijövő bolognai spagettit tonhallal. De mostmár azért vagyok kénytelen egyre szűkebb ételhalmazból lakmároznom, mert megpróbáltam úgy kiszámolni, hogy éppen elfogyjon minden, mire hazaindulok. Kaja után nekiültem, hogy írjak egy levelet Ricsinek. Régebben megígértem neki valamit és, ahogy Forrest anyukája is tanította: az ígéret szép szó, ha megtartják. Később felnéztem hozzájuk, hogy hogyan haladnak a pakolással. Mókásak voltak mindketten, de tudom, hogy én is legalább annyira nem szeretek csomagolni és pakolni mint ők. Ricsi csípőre tett kézzel állt, karácsonyi dalokat énekelgetett alternatív szöveggel. Úgy tűnt mintha azon csodálkozna, hogy a cuccai nem akarnak maguktól belekerülni a táskába vagy pedig valami nagyon mély fejszámolásban van.

"Nincs szarabb dolog a pakolásnál"

Átnéztem Balázshoz is, aki csak azzal fogadott, hogy ne ijedjek meg, mert nincs nagyobb kupi nála, mint a megszokott. :-D Nagyon precíz volt, mert azon felül, hogy összehajtogatta a gatyáit, át is gumizta vagy kötözte őket, hogy még kevesebb helyet foglaljanak. Kicsit irigyeltem őket, hogy ők legalább már itt tartanak. Jó lett volna hármasban hazamenni. Habár kifelé se együtt jöttünk, de ez érthető is, mert nem is tudtunk róla, hogy lesz más magyar idekint illetve nem is ismertük egymást előtte. Ha a kinti félévem pozitívumait kell nézni, feltétlen őket is odasorolnám. Jó kis csapatot alkottunk és szinte sohasem volt egy rossz szavunk se egymásra, de még csak a legkisebb pörlekedés sem. Ha lehet ilyet mondani, mi mindhárman nagyon különbözők voltunk. Föld, tűz és víz. Így tudnám érzékeltetni legegyszerűbben. Viszont ezt mindig tiszteletben tartottuk egymásban, elfogadtuk egymást olyannak amilyen és nem akarta egyikőnk sem a másikat a maga képmására formálni. Ezeknek hála, hogy nagyon jó csapatot alkottunk. Mindenki értett olyanhoz, amihez a másik nem.

Egy büszke magyar ember, hazautazás előtt.

Este búcsúbulit szerveztünk, ahová aztán minden nemzet képviseltette magát. Rendesek voltak a norvégok, mert ők is szép számban jöttek, ezzel is érzékeltetve, hogy örültek a velünk eltöltött félévnek. Az egészt úgy képzeljétek el, hogy nagyon kis szobában betömörül annál sokkal több ember, mint amennyi kényelmesen elfér. Szól a zene és mindenki jól érthető hangerővel beszél. Szép kis zsinat volt. Legnagyobb problémám nekem a keresztbeszélgetésekkel van. Amikor a kommunikációs csatornánkat keresztezi egy másik... Olyankor elég nehéz a figyelmet fenntartani és nem elkalandozni egy érdekes szó hallatán. Kicsit olyan volt, hogy mivel tudtuk ez az utolsó esélyünk beszélgetni, mindenki be akart minden témába szállni és hozzászólni. Belénk, magyarokba, ha szabad ilyet mondani, kicsivel több humorérzék szorult mint északi kollégáinkba, úgyhogy többször könnyesre nevettettünk néhány embert. Az örökre belémivódó vizuális emlék a következő: Balázs viking sisakban, egy felmosóval a kezében, ami bárdnak lett kinyilvánítva. Mókás látvány volt. De sajnos a fényképezőm a szobámban pihent.

Ezt kellett ma reggelre eltüntetni a bőröndökbe.

Éjfél után egy picivel meglepett az álom (bizonyára a meleg miatt, amit a 200 ember és a csutkán bömbölő fűtés okozott) és mivel Balázsnak még pakolnia kellett, mi ketten elbúcsúztunk mindenkitől. Sajnos kötöttem egy fogadást, mert Christian - az egyik német, akiről azt terjesztettem, hogy kutyaszőr nőtt az arcán - azt mondta, hogy februárban Magyarországon találkozunk. Én ezt megkérdőjeleztem amiatt, hogy a srácban már volt egy kis italmennyiség és azt találtam mondani, hogy józanon ígérgessen inkább. Ő erre azt ajánlotta fel, hogy 5 sört kell fizetnem neki, ha legkésőbb február utolsó napjáig megjelenik Magyarországon. Ricsivel és Balázzsal rövidre vettük a búcsút, mert végülis odaát találkozunk, úgyhogy felesleges lett volna a dráma.

"Holnapra otthon leszünk!"

Ma reggel egy szatyrot találtam az ajtóm mellett, rajta egy nagy papíron az állt: "Szeva Joe! Magyar Balázs; Szántai Richárd" Köszönet tehát részemről ennek a két fiatalembernek, hogy jelenlétükkel növelték a kinttartózkodásom színvonalát! Most marad pár napom egyedül itt Norvégiában, de úgy terveztem, hogy hasznosan el tudjam majd tölteni. Még kétszer írok szerintem a blogra, utána vele együtt Norvégiától is elbúcsúzom. Addig is minden jót nektek. Remélem mindenkinek közeleg már a karácsonyi hangulata! Ja, meg kicsit imádkozhatnátok azért, hogy leesen a hó Magyarországon is, mire hazaérek. Minden vágyam végre lapátot ragadni és havat lapátolni!

Üdvözlettel: Jocó