Sukkertoppen

Sziasztok!

Ma már sajnos beszorultunk a kollégiumba. Leszakadt az ég, éjfél óta folyamatosan esik. Éppen ezért örülök duplán annak, hogy a tegnapi napomat sikerült igencsak aktívan eltöltenem. Ugye ott hagytam abba tegnap, hogy a Food Festivalra megyünk le... Pillanat, megnézem! Igen, ott!

Szóval egy órára beszéltük meg, hogy lent az épület előtt találkozunk. Én, Balázs, Ricsi és Mirek. Célunk az Étel Kiállítás és Vásár volt, amit lent a kikötőben rendeznek meg minden évben, és az egyik legnagyobb itt Norvégiában állítólag. Nos, nekem kisebbnek tűnt mint egy apáti vásár,

úgyhogy ennyit a méretekről. Innentől kicsit szkeptikusabban fogadom majd a méretbecsléseket. Végigkóstolgattunk mindent, amit csak lehetett. Nekem két dolog ízlett. A sajtok és egy bizonyos halféle - a nevét sajnos nem tudom - amivel nem csinálnak semmit. Tehát se nem sütik, se nem főzik. Hanem egyszerűen csak hosszú ideig pácolják. Annyira puha mint a vaj, és az íze is egészen finom. Voltak kolbász és hurka utánzatok, dehát csak nevetnem kellett rajtuk annyira ehetetlenek voltak. Az idősebb korosztály meg teljesen átszellemülve mammogott, hümmögött és bólogatott, hogy ez igen, ez a mennyei kolbász. Sajnos, még nevetni sem tudtam annyira sajnáltam őket, hogy azt finomnak gondolják. Volt a COOP-nak is egy standja, ahol ingyen lehetett gyümölcsöt enni úgy, hogy mindenki magának szedett ilyen kis műanyag pidlibe. Azt csíptük mindannyian, almán kívül ugyanis nem sok gyümölcs van itt kint, ami egy diák számára megfizethető.

Talán egy órát sétálgattunk a standok között, utána mivel már mindent megkóstoltunk, amit lehetett, úgy döntöttünk csinálunk valami kis sétát. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy volt egy egészen furcsa szituáció, amíg sétáltunk. Láttuk, hogy a földön hever egy 50 koronás (1500 Ft). Körbe néztünk, hogy nem-e már keresi valaki, és láttuk, hogy a norvégok is észreveszik, de csak átsétálnak felette. Akkor leesett, hogy errefelé annyira tisztelik más tulajdonát, hogy inkább fel sem veszik a földről, úgy vannak vele, hogy majd visszajön a gazdája. Errefel Mirek, mint amikor a tyúkok közé kaját dobnak, úgy rávetődött a pénzre. Láttátok volna azt a büszke arcot neki, de mi nem őt néztük Ricsivel, hanem körülötte a norvégokat, amint megvető tekintettel néznek rá. Utána fél óráig próbálta neki Ricsi magyarázni neki, amit előbb leírtam nektek. Nem igazán értette meg...Helyette, hogy kiengeszteljen bennünket, felajánlotta, hogy vesz két dobozos sört és megosztja velünk. Nem kértünk belőle...Én főleg nem! Igen, jól hallottátok, 1500-ból két dobozos sörre futja.

Nekiindultunk a Cukorhegynek, vagy ahogy a helyiek mondják Sukkertoppennek. Félreértés ne essék, nem Rióban vagyunk! :-) Ugyanis ott is ugyanígy hívják, amin tudjátok, az a nagy szobor van. Akkora séta volt, mint mondjuk Apátiról Kisérre. Nagyjából. Jó volt, mert sokat beszélgettünk út közben. Végülis nem hegy, mert csak 314 méter. Inkább egy olyan kiadós dombnak mondanám. Ricsitől egész szép teljesítmény volt, hogy feljött, mert 3 hete még gipszben volt a lába. De végülis én is szinte a legjobb ruhámban mentem, mert úgy volt, hogy csak a kajakiállításra megyünk. Felmásztunk végül, és nagyon megérte. Nagyon jó volt mozogni, megszuszogósodni. Vagy ahogy Ricsi mondaná, az ánuszrózsát megizzasztani. :-D Fent leültünk és ránktört néhány percre a némaság. Egyik oldalon fjordok, másikon szigetek és a város. Furcsa magyarként ennyi vizet látni és ilyen dombokat, hegyeket és hófödte csúcsokat egyszerre látni. Nem ehhez van Apátin szokva a szemem. Ja, és a levegőről is csak jót tudok mondani. Annyira friss, nedves és üde, hogy szinte nem is kell lélegezni, bemegy a tüdőbe magától. A csöndszünet után nekiláttunk a fényképezgetésnek. "Most innen, most így!" - mentek az utasítások.

Engem kicsit megkergített a levegő, vagy nem is tudom, mert az öröm hormonok arra késztettek, hogy vegyem le a felsőmet és mellemet csapkodva ordítsak. (King Kong II) Ésszerű magyarázot most ne várjatok tőlem, akkor az esett jól és kész! :) Kicsit talán közrejátszott, hogy meg akartam tudni az egész életemben, hogy milyen lehetett az Ezüst Nyílban, amikor Imperiál a hegy tetejéről üvöltéssel probálta elrémiszteni a több mint száz tagú kutyafalkát, akik még a Galagonya partot is megjárták, hogy a világ legerősebb kutyáit összegyűjtsék. Igen, ez lehetett cselekedetem mozgatórugója, mostmár rémlik... :-DD

Aztán gyorsan visszaöltöztem, mert a mellbimbómat szinte már le lehetett volna törni, úgy megfagytak. És mert jött fel egy hegymászó. Szóba elegyedtem vele, mert a fényképezőnk szinte ugyanolyan volt. Akkor ő aztán visszakérdezett, hogy mik voltak azok a szép szavak, amiket világgá kürtöltem. Mondtam, hogy Magyarországról jöttünk és csak a hazafiságomat tudattam Norvégiával (Magyarország, magyarok - kiáltások). Olyan beszélgetésbe elegyedtünk, hogy a hegyről majd három órába tellett mire lekecmeregtünk. 10 méterenként megálltunk és beszélgettünk. Elmondta, hogy 5 ször vitorlázta már körül a világot. 56 éves most. Művészeteket tanul az Aalesundi Főiskolán. Szobrászkodni szeretni, mert ez a gyerekkori vágya. Volt már búvároktató Vietnamban is. Ja, egyébként a haja és az öltözködése is egy vietnámi amerikai katonára emlékeztetett. A nevét nézzétek el, hogy nem jegyeztem meg. Egyelőre még nem állt rá a fülem a norvég nyelvre.

Visszatérve az emberünkhöz...Szinte volt már a világ minden országában. Még Peruba és Tajvanba szeretne nagyon eljutni, illetve Kínát nem csak Shanghajból látni. Hihetetlen volt hallani egy 56 éves embert, aki ennyit látott a világból, és ennyi kultúrát ismer. Kérdeztem, hogy miért csak most ült be az iskolapadba. Erre azt felelte, hogy körbe kellett utaznia a világot, megannyi dolgon átesni és tapasztalatot szerezni, hogy rájöjjön, mennyire fontos az oktatás és hogy azt csinálja az ember, amit mindig is szeretett volna. Elmondta, hogy az apja miatt lett tengerész. Mert ez volt családja foglalkozása és nem törhette meg a hagyományt. No és persze az apukája nem engedte, hogy művész legyen. Így lett a végzettsége hajós mérnök. Később hivatásos búvár is lett. Sok bűnben benne volt, mert volt, hogy két hétre kikötöttek, valamelyik kikötőben és akkor csak dorbézoltak. A bűnökből kiábrándult, keresztény lett, családjához hűséges lett és feladta azt az életet. Elmondta még, hogy egy átlagos havi kereset egy tanárnőnek Norvégiában 8 700 000 Ft-nak felel meg. Adott tanácsokat, hogy hogyan együnk halat. Honnan vegyünk a bolti ár harmadáért és milyen halat. Hogyan csináljuk meg. Mesélt arról, hogy soha sem gondolta azt, hogy máshol telepedjen le, mert bárhová megy, tudja, hogy a hazájánál nem tudna szebb helyen lakni. Azért, mert minden embernek a hazájának kell a legszebbnek lenni. Beszélt arról, hogy ő annak örülne a legjobban, ha csak egy nyelv lenne a világon. Szerinte nem veszne el a kultúra, mert nem a nyelvből származik a kultúra, hanem az életek különbözőségén. Hogy Magyarországon is máshogy csinálják a palacsintát, meg ő is itt. Mind a kettő palacsinta, de mégis különbözik. Beszélt arról, hogy az emberek életének magányügynek kellene lenni. Az, hogy miben hisznek, az, hogy milyen a szexuális életük, az, hogy miből élnek, mind magányügynek kellene lenni, mert azt nem szereti a világban, hogy az emberek egymást befolyásolják. Nem néz TV-t, hogy az maradjon, aki. Egy műsort néz a norvég "M1"-en, ami arról szól, hogy külföldiek mondják el a véleményüket ők hogyan látják kívülről Norvégiát. Elmesélte, hogy leginkább halat és Pizza Grandioso-t eszik. Hogy mi a Pizza Grandioso? Volt egy cég itt a térségben, ami különféle fagyasztott árukat gyártott és egy konkurens cég fel akarta vásárolni, hogy aztán bezárassa. A cég igazgatója megkérte az őket felvásárolni szándékozó cég vezetőit, hogy bármit megcsinál csak ne tegyék tönkre a cégét, mert már tradíciója van a térségben. Azt válaszolták, hogy gyártson pizzát. A céljuk ezzel az volt, hogy olyan termékkel próbálkozzon, amibe tutira belebukik, hisz a norvégoknak jószerével lövésük sincs mi az a pizza, nemhogy készítsenek. A történet szerint a főnök megkérdezte a feleségét, hogy tud-e pizzát készíteni és ha igen, akkor csinálna-e neki egyet. Annyira ízlett, hogy ezt a házi pizzát kezdték el gyártani. A történet napjainkban: ez a pizza Skandinávia szerte a No. 1 és a cég az egyik legnagyobb fagyasztott élelmiszert gyártó és forgalmazó cége.

Valószínűleg meg fog a házára hívni bennünket igazi halvacsorát enni. Jó volt hallgatni ezt az embert, sok érdekes dolgot mondott, igaz nem mindennel értettem vele egyet. Nem csak a hegymászásért, de ezért a beszélgetésért is megérte a Sukkertoppent meghódítanunk. Ma a rossz idő ellenére már van programom. Vettem jegyet az Aalesund Fotball Klubben Fredrikstad elleni bajnokijára. A meccs hétkor kezd és Ricsi is jön velem. Remélem nem ázunk nagyon el, és a meccs is jó lesz!

Üdvözöllek Titeket!

Jocó

Önemésztés megszüntetve

Sziasztok!

Be kell valljam, tegnap kicsit lusta voltam blogot írni, ezért maradt egy újabb nap érintetlenül. Szóval a legutolsó a folyosó takarításos nap volt. Várjatok csak, mit csináltam utána...Ááá, megvan. Néztem egy borzasztó filmet. A film maga nem volt olyan szempontból rossz, hogy bevonta elég szépen a nézőt a cselekménybe, dehát a történet az...Pfff. Faragjunk férfit az a címe. A történet pongyolásan: Van egy lány aki diplomázik művészetekből, de nem tudja mi legyen a diplomamunkájának a témája. Megismerkedik a múzeumban egy fiúval, miközben fényképezgeti a szobrokat. A srác biztonsági őrként dolgozik a múzeumban, mellesleg ugyanarra a főiskolára jár, mint a lány. Kövér, duci gyerek olyan igazi gagyi… Elkezdenek randizni, miközben a lány elkezdi kiművelni külalakilag a fiút. Lefogy, új haj, új ruházat, orrműtét

Van a fiúnak egy barátja, akinek a menyasszonyába korábban szerelmes volt. De reménytelen szerelem volt. Mivel a főszereplő elkezd a film előrehaladtával jóképű lenni, odáig fajul a barát menyasszonya és közte a kapcsolat, hogy lefekszenek egymással. A jegyesség így tönkre megy. A film vége az hogy a lánynak a diploma bemutatója van. Lerántja két képéről a leplet: az egyiken a gagyi gyerek a másikon meg az újjálett fényképe van. Nagy megdöbbenés mindenki arcán. Ez volt a műve, hogy egy élő embert formált át teljesen. A fiú volt a diplomamunkája

A fiú mindezalatt tönkretette barátságát, barátja jegyességét és az egész életét. Az utolsó jelent az, hogy a gyerek kérdezi volt-e valami igaz, amíg együtt voltak. A lány így felel: emlékszel, amikor az ágyban súgtam neked valamit? – Az volt a fő jelenet a film közepén, úgyhogy a néző tudja miről van szó.. Na, az igaz volt. És akkor a kamera elkezd lassan eltávolodni a gyerek döbbent arcáról és mögötte van egy plakát, amin a bemutató címe látható: She loves me not! Tehát ő nem szeret engem!

Ez elég volt ahhoz, hogy alig tudjak elaludni. Kár volt megnéznem, annyira fel is bosszantott, hogy amint vége lett, rögtön letöröltem. Reggel aztán keltem 8 órakor, mert be kellett mennem spanyol órára, az utána levő Understanding Culture viszont elmaradt. A spanyol órán csütörtökön - mint már korábban írtam - számítógépes teremben van, és mivel én már tudom a spanyol alapokat, ezért az óra egyik felében szabad foglalkozhatok. A port.hu-n olvastam filmekről, meg Youtube-on hallgattam U2-t. Közben akkorákat korgott a gyomrom, hogy csak a süket ember nem hallotta. Rá kellett jönnöm, hogy a szervezetem megkezdte saját magát emészteni. Lehet, hogy reggelire nem elég két alma??? No és persze egy másik dolog is közrejátszhatott. Estére tejberizst akartam enni. Vettem egy ilyen dobozos tejberizst, persze egy mukkot sem értettem a dobozán lévő írásokról, csak a képet láttam. Megcsináltam az egészet, kopogó szemekkel. És mikor egy szép nagy falatot bekatonáztam a számba...Észlelnem kellett, hogy egy deka cukor sincs benne. Így azért nem olyan buli a tejberizs. Az egy liternek kb. a felét tudtam leerőszakolni a torkomon. Nem volt egy bajnokok vacsija, így meg kellett ennem a maradék krumplisalátám. Így fordult elő, hogy reggelire csak 2 almám maradt.

Mikor hazajöttem a suliból, nem bírtam tovább. Bevásároltam. Vettem sültkrumplit, babot, halrudacskákat és valami fasírt szerűséget. Most hosszú idő után éreztem azt, hogy jól laktam. Utoljára talán a búcsúbulimon ettem pörköltből kielégítő mennyiséget... Ebéd után lementem a kikötőbe és sétálgattam vagy 2 órát. Nagyon jó tengeri vihar illat volt, hozta a friss eső zamatát. Csak ültem és engedtem, hogy a szél szép lassan teljesen könnyekké alakítsa át a szemgolyóimat. Fényképeztem is. Apropó fényképek... http://picasaweb.google.com/norijocoja/ Itt találjátok a jobb fényképeimből válogatott gyűjteményt. Egyébként oldalt ez jelenik meg a kis diavetítőben is. Amint láthatjátok betettem két kis mütyűrt a blog oldalára. Egyik egy visszaszámláló Nórinak, a másik pedig azt mutatná, hogy ki honnan kattint rám, de nem elég érzékeny ezért véleményem szerint Jászapátit is Budapestnek írja ki. Egyelőre jó ez, míg nem találok másikat. Ennél jobbat. Tegnap estefelé Apával beszéltem telefonon. Olyan ökörséget mondott épp a bloggal kapcsolatban. Azt mondta, hogy otthon a Volán és BKV buszok oldalán ki van téve a fényképünk és a blog elérhetősége, már annyira tudja mindenki. Jól megnevetetett. Elalvás előtt Nórival beszélgettem még egy nagyon jót illetve megnéztem egy nagyon-de-nagyon jó filmet. Annyira tetszett... A címe Bor, Mámor, Provance. Russel Crowe miatt néztem meg, vagyis találtam meg, mert a Börtönvonat Yumában olyat alakított, hogy most tőle van kedvem filmet nézni. Úgy érzem ez is örökbecsű filmje marad a számomra.

Ma keltem, mintha suli lenne, de nem tudtam kikelni az ágyból, annyira bemelegítettem. Gondolkoztam csak csukott szemmel, ezt már nem nevezném alvásnak. Ma elmegyek a városba, mert Étel fesztivál van. Az egyik legnagyobb Norvégiában. Fényképezgetek - húú tényleg, fel kell tölteni az elemeket, kösz hogy eszembe juttattátok - és remélem ingyen kóstolgathatok. :-P

Jók legyetek magyarhon legkedvesebb lakói!!

Üdvözlettel: Jocó

Katonaság

Sziasztok!

Kezdésnek: minden rendben van velem! Nem azért nem írtam, mert megártott volna a rizses bab, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nem is gyűlt annyi közlendőm, hogy érmesnek találtam volna leülni és leírni. Most azonban azt hiszem tudok már néhány érdekes dolgot írni nektek!

Tehát ott folytatom, ahol abbahagytam. Tegnap reggel nyolcra mentem iskolába. A keddi a legnehezebb napom, mert nyolctól 4-ig vagyok. Norvéggal kezdtem. Nagyon nehéz kiejtésű nyelv az biztos, de van benne racionalizmus, úgyhogy tetszik. Például az igéket nem kell ragozni, minden főnévi igenév formában van. Például, ami magyarban Gazsó Józsefnek hívnak, az norvégban Jeg heter József Gazsó. A jeg az én-t jelenti, míg a heter az ige, de amint látjátok nincs ragozva. Na, nem merülök bele, mert azt mondjátok strébekedek (megint). :-) Nekem érdekes és kész. A tanár pedig nem az a tipikus tanár, hanem inkább csak egy nő, aki azért jön be az órára, hogy jól érezzük magunkat és Norvégiával kapcsolatos érdekességeket meséljen nekünk. De erre majd később térnék vissza. Ezt követte két marketinggel kapcsolatos óra, amik számomra eddig felemásak. A rossz az, hogy túlságosan a könyvre alapszik az egész oktatási szisztéma. Úgy telik el a 90 perces óra, hogy a tanár azt tanítja ami a könyvben van. Nálunk az IBS-en úgy érzem rugalmasabbak a tanárok. Ha van valami a világban, akkor tuti, hogy odakanyarodik az egész óránk, ami a könyvben van azt meg úgy veszik, hogy majd elolvassuk mi. Mindenesetre örömmel tapasztaltam, hogy a tudásom masszívnak mondható, mind angolból, mind az üzleti fogalmakból. Piros pont az IBS-nek. Ami pedig az órák javára mondható el, hogy minden tanár világot látott, széleslátókörű úriember teli élettapasztalottakkal, amiket időnként nem restek megosztani velünk is. Szerintem nagyon hasznos dolgokat mondanak el a saját életükből. De egyet sem úgy mondanak el, hogy felvágnának vele, hanem egyfajta tiszteletadással. Úgy kezelnek bennünket diákokat, mint akiknek ez biztos megadatik. Jó érzés. Azt azért észreveszem, hogy nagyon kivannak éhezve az elismerésre és az odafigyelésre. Mindegyik professzor leáll trécselni velem a szünetekbe, megkérdezik, hogy vagyok és mi a helyzet. Én pedig az órák végén megköszönöm nekik a tanítást, és ez legalább annyira jólesik nekik. Az az érzése az embernek, hogy megtiszteltetésnek veszik, hogy idejöttünk tanulni. Mert ez azt jelenti nekik, hogy a hírük Magyarországra is eljutott és a sok iskola közül őket találtuk méltónak, hogy ott tanuljunk.

Említettem a könyveket. Hát, döbbenet, hogy kiszámoltuk mibe kerülne, ha megvennénk a tankönyveket. 70-80 ezer Forint lenne körülbelül de ezt úgy képzeljétek el, hogy van három üzleti tantárgy plusz két nyelv. Kitalálhatjátok, hogy megvesszük-e... A norvégok egyébként mindent megvesznek, nekik ez nem jelent semmit. Felfedeztünk egy roppant bosszantó dolgot, mégpedig azt, hogy minden norvég folyton rágcsál, mint például a hódok, akiknek folyton nől a foguk. 45 percenként vesznek egy szendvicset, vagy valami édességet. Sőt, ezenfelül mindenki kis termosszal járkál és óra alatt vagy két percenként kortyolgatnak. Már ne is haragudjatok, de ez borzasztó.. Két okból is. Mi az, hogy nem bírnak ki egy órát. Éhenhalnak vagy mi lesz? A másik pedig, hogy gondoljatok bele: egy szendvics 2000 Ft-tól kezdődik. Jó, tudom, hogy nekik ez nem sok, de amikor mi ott nézzük őket és kasszásként szinte azt számolgatjuk, hogy már mennyit költött el, mióta reggel óta tanulunk, azért a pofánk leszakad...:-) Egy negyed magyar minimálbért lehet, hogy ezek eltapsolnak naponta. És akkor lehet, hogy szolíd volt a mértékegységem.

Tegnap még elmentem vettem ágyneműt, mert akárhogy kalkulálgattam, nem voltam benne biztos, hogy 5 hónapot kibír csere nélkül az ágyneműm. Így vettem azt egyet pluszba illetve egy törölközőt. A kettő együtt kb. 6000 Ft lehetett, úgyhogy ez végre ezt jó vételnek tekinthettem. Mindkét áru márkás, jó minőségű és ami fontosabb: szükséglet volt. Aztán főztem ismét. Pasta di Napoli volt a koszt vacsorára olivabogyóval és feta sajttal. Az olivabogyó és a tészta finom volt, de a feta nekem nem jött be. Talán mert norvég volt? Vacsorát követően az antennáimat az Anyabázisra hangoltam... :-) Anyával beszélgettem egy jót. A téma széles keresztmetszetű volt. Hallottam, hogy megérkeztek a képeslapok is, aminek nagyon örülök, mert azt jelenti, hogy gyors a posta. Múlthét csütörtökön adtam fel őket. Este aztán Nórimmal sikerült végre már beszélgetnem, hosszú idő után. Nagyon vártam már, hogy beszélgessünk, merthát érdekelt is mi történt az ausztriai kirándulásán, no meg tudtam, hogy aznap fodrásznál volt, úgyhogy megéri a kamerát bekapcsolni és gyönyörködnöm. Nem tudom, hogy ez minden férfinál így van-e, de jó érzés az, amikor a nő elmegy fodrászkodni vagy kozmetikushoz és akkor lehet őt várni. Hogy a szépet mennyivel sikerült űberelni még. Nekem ez egy nagyon jó és új érzés, mióta Nórit megismertem. Ennyit a magánéletbe való betekintésből mára...! :-P

Utána Apa hívott még fel, hogy hogy vagyok, meg el kellett neki intézni egy hivatalos ügyet angol nyelven. Én mondtam neki, hogy ne telefonon, mert ötöd íziglen eladósodunk a magas tarifák miatt, dehát azt mondta, hogy meghalt a laptopja. :-) Szerintem rekordot döntött, mert azt mondja, hogy a Wordben egy Save As 5 percbe telik, annyira vírusos.

Ma csak 10-re kellett mennem iskolába, úgyhogy nyomtam jónéhány szundit, elhihetitek. Norvéggal kezdtem, akárcsak tegnap. De ma nem a teremben "poshadtunk" ebben a kánikulában (15 C), hanem átsétáltunk a múzeumba. Megnéztük a hajókat, hogy milyen fejlődésen mentek át az itteni halászok az évszázadok során. Egy gondjuk van a történeszeknek, mégpedig, hogy a vikingek semmit sem jegyeztek fel, ami a kezük munkájával kapcsolatos. A képeslapokon például úgy vannak a jobb alsó sarokba írva a megjegyzések, hogy "from about 1821" és ilyesmi. A hajózásukról nem tudok túl sokat elmondani, mert nem láttam semmi eget rengető találmányt. Hajóztak, halásztak és meghaltak sokan. Az aalesundi halászok túl bátrak voltak és mindig tojtak az időjárásra. A halászat volt a mindenük, úgyhogy mentek amikor csak mehetnékjük volt, és rengetegnek ez lett a veszte. A tanárnő egyébként elmesélte, hogy 1994-ben volt itt egy tornádó és ugyanúgy, ahogy évszázadokon át, most sem adtak az időjárás jelentés szavának. Éppen szilveszterkor jött. Mindenki örömködött az új évnek, amikor lecsapott ide a tornádó és fáktól kezdve minden repült. A tanárnő megígérte, hogy mutat majd képeket, hogy hajókat(!) repített el tornádó lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyekre. Ígérem később írok majd még érdekes dolgokat, de túl hosszú lenne ez a bejegyzés, úgyhogy megtartom ínségesebb időkre. Figyelmeztessetek, ha sokáig nem olvasnátok újra az országról és az itteni környékről!

Fogyasztói magatartás óra követte a norvégot, de őszinte leszek hozzátok. Nem sok minden maradt meg, mert a gondolataim máshol kalandoztak...Mindenesetre azért jegyzeteltem, úgyhogy nem veszítettem el a fonalat. Ezt azoknak mondom, akik a tanulmányaim miatt esetleg aggódnának! :-) Spanyol óra volt ma az utolsó Aítor Yraolával. Kedves tanár, nagyon spanyol. Kis dolgok úgy lázba tudják hozni. Fura így a norvégok között egy teljesen más vérmérsékletű embert látni. Azt tudnotok kell, hogy én már elvégeztem az első spanyol évet az IBS-en, sikeresen. De most itt újra az ABC-től kell haladnom, mert muszáj, hogy otthon el tudják ezt könyvelni nekem, mint spanyol II-t. Mindegy, bonyulult, nekem is! Ezzel arra akartam célozni, hogy gondolhatjátok mennyire hoznak lázba az 1-10-ig számolgatások. Kicsit azért szkeptikus vagyok a többiekkel szemben, hogy hogyan fognak ezek megtanulni spanyolul. Semmit nem ellenőriznek le együtt. Aitor úgy tanít, hogy nem sorrendben, hanem például ma már Santana dalszöveget fordítottunk. Múltidőstül, jövőidőstül. Aitor jó tanár, csakhát a saját nyelvét tanítja, így ő nem érzi át, hogy milyen lehet ezt éppen norvégoknak elsőnek tanulni. Nekem ez nem hátrány, mert amíg a többiek dolgoznak, addig beszélget velem spanyolul. Így azt is fejleszthetem. Emelett németül is próbálkozok, mert van kint 6 német cserediák is. Néha becsatlakozok a beszélgetésükbe, habár csak hallgatóként többnyire. Angolul velük is jót lehet beszélgetni, például nekem bevallották, hogy a német nyelv még nekik is nehéz! :D A sok nyelvtant nem is látják át, és ha hiszitek ha nem, a német nyelvet akarták itt kint felvenni idegennyelvként néhányan közülük, hogy a nyelvtannal jobban tisztában legyenek. Muris!

Most, ahogy hazaértem, láttam a faliújságon, hogy a 601-es szobában élő embernek kell a szintet tisztán tartani. Konyhát, folyosókat. Mint a katonaságon. Még le sem tettem a cuccom. De nekiálltam felmosni az egész emeletet. Vagy félórába telt. Dehát nem mondhatni, hogy sokkal tisztább lett a linóleum. Csak a por jött fel, de van rajta olyan mocsok, ami szerintem öregebb mint én. Remélem azt azért nem kérik tőlem, hogy a fogkefémmel álljak neki. Egy esetben állnék neki. Ha mellettem is lenne egy olyan néger, mint Forrest Gump mellett volt BB, és elmesélné a rákok összes elkészítési módját. Utána kimostam a szennyesem. Minden épségben maradt, úgyhogy most nem akarom elszólni, de lassan megállok a saját lábamon, úgy hiszem. A szobában többé-kevésbé rend van. Ruháim tiszták, alsógatyát is váltok naponta. Úgyhogy még néhány leckét sikerrel veszek, azt hiszem méltó leszek vőlegénnyé avánzsálni. Na, de nem is írom tovább, mert a végén túl beleélem magam és elkezdek itt álmodozni!

Holnap a 2003-ban Japánban világbajnoki aranyérmet nyerő Ricsivel megyek el kajakozni délután. Megpróbálok elnézni néhány trükköt és lehet, hogy 2012-ben Londonból, az olimpiáról blogolok nektek. :-) A többit még nem nagyon tudom. Megpróbálok írni holnap is! Ja, és minden üzenetnek nagyon örülök otthonról! A hozzászólásokban a név/user id-re kell kattintani és akkor a nevetek is megjelenik és tudni fogom ki írt. Vagy ha személyesebb, akkor e-mail is nagyon jó. Bármi otthoni történetre - honvágycsillapító - vevő vagyok!

Üdv: Jocó

Kulinária

Sziasztok!

Elsőnek is szeretném megköszönni annak a két személynek, akik hozzájárultak a közvélemény kutatásomhoz, amelynek célja az volt, hogy megtudjam, vajon főzzek-e magamnak ebédet, vagy nem. Sajnos el kell szomorítanom őket, mert úgy viselkedtem, mint egy nő. Megkérdeztem mit szeretnétek, és én annak az ellentétjét cselekedtem.

Főztem! Nem is akármit! Ezt még a Paprika TV-ből Jani is megirigyelné, akinek nem elég a konyha és felmászik egy hegyre, hogy ott kotyvasszon a tévésstábnak. A mai fogásom neve: babos rizs.

Hozzávalók:

• víz
• bab (konzerves, nem muszáj jó minőségű)
• rizs (legolcsóbb is megteszi, például amit Purinás zsák kiszerelésben árulnak)

Elkészítés én módszerem szerint: Egy elmosatlan pohárba - lehetőség szerint a reggeliből hátramaradt tej legyen benne, kis mennyiségben - meleg vizet engedünk. Ezt utána óvatos mozdulattal beleöntjük egy üres edénybe, ami alatt a tűzhely csumán üzemel. Utána a rizst, heves mellészórással beleügyeskedjük a reggelis "mérőpohárnak" kinevezett alkalmatosságba. Próbáljuk meg az SI mértékegységet venni, és egy marék rizsnél álljunk meg. Öntsük a főzőedénybe aztán. Mivel rossz sorrendben csináltuk, biztosak lehetünk benne, hogy a fele rizs a pohárban ragadt. Fordítsuk fejjel lefelé a "mérőpoharat" és mutatóujjunk segítségével kapargassuk bele az edénybe. Az ujjon ragadt rizsszemeket elropogtathatjuk. Forraljuk addig a vizet, amíg a rizsszemek kellően puhák lesznek, vagy azt nem észleljük, hogy minden leragad az edény aljára. Mikor meguntuk a főzést, és már kellően éhesek vagyunk illetve a mellészórt rizsszemeket is felcsipegettük, öntsük bele a konzervet. Mikor megrottyan az egész, vegyük le a tűzről. Tálalás: 3 napos rozskenyérrel, Nóra szörppel. Jó étvágyat!

Kedvenc márkám

Strandoltunk!

Sziasztok!

Reggel keltem korán, mert szinte aludni sem tudtam a vízilabda döntő miatt, úgy vártam. Az éjszakához hozzátartozik még két történés. Egyik az, hogy a szobám elhelyezésétől fakadóan, szinte minden zaj ide gyűlik össze. 12 emeletes a ház, és én a 6-on lakom. Na szóval, nem elsőnek fordul már elő, hogy furcsa zajokat hallok. Egész pontosan, mintha az ágyat a falhoz lökdösnék és veszekednének. Attól tartok, hogy nem erről lesz szó, hanem valahol a házban nyulak laknak... Mert hogy szinte minden este hallani lehet ezt a fajta motoszkálást, arra enged következtetni, hogy az illető párocska igencsak szereti egymást. Szexuális életük igencsak rendben van. És nem is engedik zavartatni magukat azzal, hogy esetleg mi, a többi lakó, hallhatjuk őket. Erre már nem mondhatom azt, hogy az ő dolguk, mert olyan hangos néha, mintha mellettem csinálnák.. :-)

A másik dolog meg az, hogy nem tudom melyik ökör - ha elkapom biztos megagyalom - reggel hatkor nyitott ablakkal és ajtóval elkezdett techno zenét bömböltetni. Felültem és meg is néztem az órát. 5:45 volt. Kérdeztem ma aztán Balázst és Ricsit, hogy ők hallottak-e esetleg valamit az esti illetve a hajnali műsorból, de ők tettek róla, hogy tudjanak aludni elég mélyen.. :-P

Miután olimpiai bajnokok lettünk - mi is annak éreztük magunkat, annyira szurkoltunk és beleéltük magunkat - kis pauza következett. Ricsi és Balázs az este elégetett energiáját pótolta táplálékbevitel által, én meg boldoggá tettem magam és kisöprögettem a rezidenciám. Közben sikerült az Ebay-en vennem egy North Face kabátot. Cakummpakk 10 500 Ft-ot fog kóstálni a kézbesítéssel együtt mire az idomaimat lefödhetem vele.

Kettőre beszéltük meg, hogy lemegyünk és megmártózunk az óceánban. Frankón nézhettünk ki a norvégok számára, amint rövidgatyában és strandpapucsban megindultunk az óceán felé. Én nem totojáztam és egy szikláról placcsantam bele a jéghideg vízbe. Nem akarok hosszas anatómia elemzésbe bocsátkozni, hogy bizonyos testrészem hogyan reagált a hirtelen hőmérsékletváltozásra. Álljon ehelyütt itt egy svéd srác elejtett mondata, akivel nemzetközileg egyetértettünk abban, hogy nincs ki a négy kerekünk. Így fogalmazott: "I will not find my dick for 5 weeks, at least!" Akit érdekel a jelentése az járjon utána. Ricsi és Balázs a nehezebb utat választották, azaz hogy szép fokozatosan jönnek bele a vízbe.

Matrix 4. forgatásán, Neo dublőreként.

Kissé komikus, hogy mikor még szárazon sétáltunk a part felé, olyanokat állítottunk, hogy együtt átúszunk majd a szembenlévő szigetre, hisz mi az nekünk. Ehhez képest annyit mozogtunk, mint az a kisbálna, akit Ausztrália parjainál el kellett oltani, mert egy yachtot hitt az anyjának és azt követte egészen a kikötőig. Csináltunk egy kevés fényképet egymásról, ismét. Aztán inkább kiültünk a kövekre, amelyeket tökre kellemesen felmelegített a Nap, és beszélgettünk. Megvitattunk minden égető problémát, ami egy 20-25 éves fiatalaembert érdekelhet. Oktatás, család, munka, hölgyek stb. Ja, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy "gusztustalan" helyre vetett bennünket a sors. "Nagy duzzogva néztük, amint a víz és az égbolt közé tornyosulnak a hegyek. Jól elszaladt az idő, és volt vagy fél 6 mire visszajöttünk a szállásra. Este szerintem filmnézés lesz a programom. De, hogy melyik film azt még nem tudom.

Büszke vagyok a származásomra, de egyúttal takarom a gondokat! :-)

Mitch Buchanan, Baywatch 61230345. része:

Nórival is beszélgetnék, de még mindig Ausztriában van, így folyton csak a legtömörebb beszélgetés világcsúcsát döntögetjük meg. De ha tudnátok, hogy milyen érzés ez... De ne legyek telhetetlen, ugye? A lényeg, hogy tudok róla legalább. Megnyugtattam magam? Hááát, fogjuk rá. Csak tudjátok azért tűnik ez annyira kevésnek, mert előtte annyit beszélgethettem vele, amennyit nem szégyeltem. Nagy a kontraszt, és nehéz hozzászokni. Ha Forrestnek sikerült Vietnamot túlélnie Jenny nélkül akkor nekem is menni fog. Aztán tudjátok...Mint a borsó, meg a héja!

Üdv:Jocó

Győztünk vízilabdában!

!!NO COMMENT!!

Olimpiai bajnokok lettünk vízilabdában! Köszönjük nektek vízilabdázók! Remek győzelem volt!Hajrá magyarok!

Aalesund a kilátóból

Sziasztok!

Tegnap nem írtam semmit a naplóba, mert inkább elmentünk délután Ricsivel és Balázzsal sétálni. Hegyet akartunk mászni, de amikor megláttuk lentről a hegy lábától, hogy mi várna ránk, inkább valami egyszerűbb magaslatot kezdtünk el keresni.

No, de a napom úgy kezdődött, hogy kb. 9:40-kor keltem. Megnéztem a hírek főcímeit az Indexen és a Nemzetisporton. Aztán bekapcsoltam az interneten az olimpiai közvetítést, de nem néztem, mert borotválkoztam meg a szobában pakoltam össze. Aztán a szomszédból a cseh fiú szólt, hogy el kéne mennünk a rendőrségre, mert ha 3 hónapnál tovább szándékozunk maradni, akkor muszáj csinálni a helyi rendőrségen egy ideilenes letelepedési engedélyt. Összeszedtem a papírokat, át is utaztunk a város túlsó oldalába, de amikor odaértünk, látjuk, hogy be van zárva... Megnéztük a nyitvatartást, és pénteken éppen nincs nyitva. Elég mérges lettem. Egyrészt a rendőrségre, másrészt pedig Miroslavra, hogy mi a fenéért hívott el, ha előtte meg sem nézte. Minden vágyam az volt, hogy mihamarabb visszaérjek a szállásomra, mert a férfi vízilabda elődöntőt akartam megnézni. Akkor értem vissza, amikor ledolgoztuk a három gólos hátrányunkat. Hatalmas szurkolás volt egyébként. Ricsi a székén ugrált, Balázs a falat verte, én meg ordítoztam. Jó volt már végre valami sikerélmény, mert eddig azok a helyezések, amikre büszkék lehetünk, egyet sem láttam közülük élőben.

A vízilabda meccs után megindultunk a város felé, hármasban. A Zukker Toppen azaz Cukorhegyre akartunk felmenni, de amint már írtam is, nem volt hozzá elég indíttatásunk. Elsőnek a városban Viking sapkát akartunk Balázsnak keresni, de a sors végül úgy hozta, hogy nem is azt vett, hanem a Vikingek ősi italát, a mézsört. Volt annak is ára, de azt mondta, hogy olyan régóta szeretett volna már hozzájutni, hogy neki most megéri, még így is. De látszott is rajta, mert utána úgy szorongatta azt a kerámia üveget, mint amikor a búcsúban a kisgyerek valami ajándékot kap! :-) A városi kilátóba mentünk fel végül, ahová vagy 500 lépcsőfok vezet. Kicsit megszuszogósodtunk, és ahogy Ricsi szokta mondani, az alsógatyánk is bepippedt. De ami ott fent tárult elénk, újra igazolta, hogy gyönyörű helyen vagyunk. Olyan tiszta levegő fújt az Óceán felől, hogy még a legrosszabb emlékeket is kifújta tuti a fejünkből. Hihetetlen nyugalmat árasztott az óceán, a friss szellő, és a kilátás. Próbáltuk megörökíteni, de persze egy fénykép sem adja vissza ugyanazt, amit át lehet ott élni. Mi azért megpróbáltuk. Legalább 300 fényképet csináltunk. Jól elidőztünk odafent, nem siettünk sehová. Leültünk egy padra és csak beszélgettünk. Mindenki mesélt magáról egy kicsit. Jó volt nagyon! Nem néztem az időt, hogy meddig lehettünk fent, de a Nap már lemenő ágban volt, amikor lefelé kezdtünk jönni. Az én vádlim úgy pulzált, mintha áramot vezettek volna belé. Sajnos ez azt jelzi, hogy már el van szokva a terheléstől. Intő jel, hogy újra kellene valamit sportolni.

Nyolc óra után egy kicsivel érkeztünk vissza a szállásra. Felcsuktuk a számítógépünket és elkezdtük a képeket cserélgetni egymás között. Annyira nem voltam éhes, hogy nem is vacsoráztam csak egy tál műzlit. Egyébként nem tudom, hogy tudat alatt az árak miatt, vagy mástól, de nincs étvágyam. Egy nap egyszer eszek. Azt viszont tudom, hogy rendkívül hiányoznak már most a hazai ízek. Papa töltöttcsirkéje krumplikrokettel, Anya káposztája, Ica cserepeshusija, vagy Gazsó mama májgombóclevese mind olyan, ami miatt bármelyik pillanatban kész lennék hazamenni :-) Bevágni belőlük egy nagy tányérral.

Este aztán még Tomival folytattam egy régi szép időket felidéző, hosszas beszélgetést, ami már nagyon jól esett. Csak azt sajnáltam, hogy egy monitor előtt kellett egyedül nevetgélnem, nem pedig élőben tehettem meg. Este lefekvés előtt még írtam az én Nórimnak egy sms-t, aki most a hétvégén kint van az apáti Polgármesteri hivatal tolmácsaként Ausztriában. Jó lett volna, ha a kisbusz sofőrje azt mondja nekik, hogy nem állnak meg Ausztriában, hanem kicsit továbbjönnek, egészen Norvégiáig..:-)

Ma reggel 10-kor keltem, Apa ébresztett az sms-ével, hogy számítógépközelben van, most tudnánk beszélni. Egy félórát beszélgettem vele, azóta pedig az olimpiát néztem. A Vajda Attila aranyérmét, a Kozmann-Kiss bronzérmét, és a tegnapi Híradót néztem vissza az MTV archívumából. Illetve élőben néztem, ahogy Norvégia női kézilabdacsapata és a Kovács-Janics páros aranyérmet nyer!

A mai nappra még nincs kiforrott programom. Már nagyon szeretnék elmenni az Atlani Óceán Akváriumba itt Aalesundban. Ma vagy holnap az fix, hogy elmegyek! Meg nagyon kellene már mosni is...Életemben eddig egyszer mostam, cipőket. Annyit mondanék el, arról az esetről, hogy azokat a cipőket soha többé nem viselhette senki, mert levált a talpuk, mivel legalább 90 fokon mostam ki őket. Most ha a szűkös ruhakészletem is így járna. Itt kb. 4 fő minimálbéréből tudnék visszaöltözködni, úgyhogy remélem átérzitek, mennyire fosok ettől a tevékenységtől. A ruhavásárlásra egyébként azt találtam ki, hogy az E-bay-ről fogok vásárolni. Még úgy is olcsóbban fogok kijönni, mintha itt vásárolnék. Csak nehogy aztán a Transformerek megtaláljanak, mint Sam Witwicky-t...! :-D

Üdv mindenkinek: Jocó

Szomorú olimpia...

Sziasztok!
Ma leszakadt az ég és úgy esett reggel az eső, mintha dézsából öntenék. Ránéztem a sokat megélt bőrkabátomra, mintha azt kérdezném tőle: "Ettől meg tudsz védeni?" Bezseléztem a "drága" hajam mintha tudomást sem vettem volna arról, hogy odakint esik és útnak indultam a suliba. Negyed útig gyalog, háromnegyed útig busszal. Spanyollal kezdtem a mai tanítási napom a számítástechnika laborban. Aítor professzor egy új tanítási módszert szeretne meghonosítani, melynek az alapja a Cervantes Egyetem által kifejlesztett nyelvtanuló program használata. Interaktív, játékos formában tanultuk volna a spanyol nyelvet, ha működnek a jelszavaink. De nem működtek, úgyhogy az óra nagy részében az olimpiát néztem a http://www.ebu.ch/ oldal streamjei segítségével. Délben kezdett az Understanding Culture nevű tantárgyam, ami ha hiszitek ha nem 4 órás előadás.. Déltől négyig tart órarend szerint. A lényege az lenne, hogy nekünk mint leendő üzletembereknek, legyen olyan antropológiai ismeretünk, hogy bármelyik kultúrában sikeresek tudjunk lenni. Gyorsan akklimatizálódjunk egy másik kultúrához, ha úgy hozná a sors, hogy más országban kell dolgozni. Az elején, amíg tudtam figyelni, nagyon érdekesnek találtam az anyagot, de utána csökkent a figyelmünk és inkább a Kossuth rádión a női kézisek meccsének közvetítését hallgattuk. Nehéz volt megállni, hogy ne szentségeljünk, mert rossz volt, hogy az oroszok úgy elhúztak tőlünk, hogy szinte már a meccs elején minden esélyünk elszállt.

Szeretnék szót ejteni az öregasszonyokról.. Hihetetlen, hogy mennyire érzelemmentesek és magukba fordulók. Nem elsőnek fordult elő, hogy nagy mosoly kíséretében előreengedtem egy idősebb hölgyet a buszmegállóban, aki még csak annyival sem méltatott, hogy visszamosolyogjon. Azt látom, hogy ezt már csak a legidősebb korosztály női képviselői csinálják, mert például ötven alatt, mindenki nagyon kedvesen tud viselkedni. Mindegy, elnézem nekik, mert nem az elismerésért engedem őket előre, hanem mert az udvariasság megköveteli.

Erre a hétre ennyi volt a suli, péntekenként nincsen órarend szerint órám. A holnapi és a hétvégi programot még meg kell álmodnom. Ma délután megnéztem a Börtönvonat Yumába című filmet, tegnap pedig a Memento-t. Mind a két film hihetetlen hatással bírt rám. A Memento olyan film, ami nagyon érdekes és jó film, de egész egyszerűen utálom, mert annyira magába szippantott, hogy utána csak pislogtam. A Börtönvonat Yumába sokkal szebb film, remek western megannyi mondanivalóval, kitűnő színészi alakításokkal. Mindkettőt ajánlom nektek is! Filmnézés után kiálltam nézni a hegyeket és merengtem. Nem mondanám gondolkozásnak, de nem is csak néztem ki a világból. Néztem ezt a csodás tájat és próbálgattam, hogyan tudnám szavakba önteni. Szerettem volna verset írni, de valami ihlet kellett volna...Találtam egyet, ami annyira jó, hogy el is vette a kedvem attól, hogy én kínlódjak, mert ennél jobban úgysem tudnám megfogalmazni...

Ablakot nyitok

Ablakot nyitok.

Túlérett nyári fény hullámzik be rajta.

A friss szellők fürge tánca

aprócska fényeket dobál a falra.

Nézd, mily csoda ül

az erkélyajtó vékonyka küszöbén:

- vízcsepp hintáztatja gyönggyé magát

egy odahullt fűzfa ringó levelén.

Fúj a szél, s a függöny

ügyesen hintázik előle.

Most minden olyan szép,

de üresen kong a világ:

- míg Te hiányzol belőle.

Für János

Akinek inge, vegye magára!! c:

Minden jót kívánok!

Üdv: Jocó

Elkezdődött!

Sziasztok!

Mindenekelőtt szeretném azzal kezdeni, hogy tegnap nem direkt nem írtam semmit a naplóba. Este, annak rendje és módja szerint elkezdtem írni (jó hosszút), de amikor az aktiválásra kattintottam, hibaüzenetet írt ki és minden elveszett! Mit ne mondjak, nagyon övön aluli ütés volt ez a technika ördögétől. De hogy ne maradjatok le semmiről, most leírom, ám már csak dióhéjban. Illetve előtte elmesélem nektek eddig mit tudtam meg a városról!

Aalesund

Aalesund Norvégia nyugati partján helyezkedik el a maga megközelítőleg 40 ezer lakosával. A város Norvégia legfőbb halászati kikötője. A teljes halászattal kapcsolatos áruk exportjának egy harmada az aalesundi vámon keresztül halad át. Az halipar hasznos melléktermékeként mára a régió üzleti és ipari központjává nőtte ki magát Aalesund.

A város 1904-ben egy hatalmas tűz áldozata lett, így teljesen újjá kellett építeni. Az újjáépítések során az Art Nouveau stílus dominált, így napjainkban Aalesund azon kevés városoknak az egyike, amelyek ennek a stílusnak a vonásait hordozzák magukon. Ha jók rémlik, akkor Kecskemét belvárosában is ilyen stílusúak az épületek, de most nem mernék mérget venni rá. Egyébként a város nem csak a hal-, hanem a bútoriparban is jelentős szerepet tölt be itt Norvégiában.
Manapság a város közkedvelt úticél a bel- és külföldi turistáknak egyaránt. Ezt jelzi az is, hogy Aalesundot választották 2007-ben a legszebb norvég településnek. Nem is csoda, hiszen gyönyörű látvány fogadja az idelátogatókat, mint például a hófödte hegyek és a kék fjordok, amelyek közül a Geiranger az egyik leghíresebb, nem véletlenül tagja az UNESCO világörökségnek. Ez volt a kis turisztikai betekintő, hogy mégis legyen fogalmatok, hol vagyok.

Szóval visszakanyarodva a tegnaphoz...Vettem buszbérletet. Jobban mondva csináltattam, dehát ez a történet is megér egy misét. :-D Kellett ugyanis hozzá fényképet csináltatnom, amit legközelebb egy automatában tudtam csak. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy nem fértem bele az automatába, ülve. Vagy 12 képet csináltattam, mert egyszerűen nem fértem bele a képbe. Végül egy olyanra nyomtam igent, amin a homlokom csak félig van rajta, de már ez is nagy előrelépés volt az első képhez képest, amin a pólóm és a nyakam volt még csak látható. Mondjuk akkor még nem tudtam nevetni a szituáción! :-)
Utána ruhát néztem (volna). De inkább úgy manővereztem a szememmel a végén már, hogy ne lássam meg az árukat, mert tartottam tőle, hogy elájulok. Inkább úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok fodrászt keressek. Megkérdeztem vagy 4-et, de egyik sem vállalt el, mígnem az ötödik azt mondta, hogy nála beleférek a programba két hajfestés közt. Képzeljétek el, hogy olyan a fodrászat, hogy nincs asztal. Egész falon egy nagy tükör van, de ezt szószerint értsétek. Nekiesett a hajamnak a nő, de ollóval... Kicsit elképedtem, hogy hogyan gondolja ezt, mert nem akkora volt még a hajam, hogy az ujja közé fogja. Úgy oldotta meg, hogy csomónként kihúzogatta a hajamat és lenyisszentgette. Ja, meg a másik, hogy úgy tűnt nekem, mintha azzal versenyezne a többi fodrásszal, hogy hogyan tud kevesebb hajat levágni egy nyisszantásra. Legalább 5 milliót csattintott az ollójával, mire végzett velem. Most az erősebb idegzetűek kérem ne olvassák el, hogy mennyibe került. 450 koronába.. Nem tévedés... Annyiba mint az egy hónapos buszbérletem. A könnyem majd kicsordult amikor megláttam azt a gusztustalan őszinte és egyenesbeszédű blokkot az árral. Gondolkoztam rajta, hogy elfutok fizetés nélkül. Végül kifizettem nehéz szívvel. De ott meg is fogadtam, hogyha őrültnek néznek, akkor sem vágatok többet hajat norvég fodrásszal. A buszon amíg az indulásra vártam, látta a sofőr, hogy magamba mormogok és lázadozok. Megkérdezte, hogy mi a gond és én kiöntöttem a szívem...Azt mondta, jobb ha megszokom az árakat itt, mert nem fogok sokkal olcsóbbat találni. Azt mondta, hogyha érdekel ő tud egy olyan fodrászt, aki 300-ból elintézi nekem, de az 40 km-re van innen egy kis faluban.

A mai napom

10:15 kor kezdett a tanítás, norvég órával. Kicsit habókos tanárt fogtam ki, de nagyon aranyos. 50 év körüli lehet, mert behozta az önéletrajzát és amennyi diplomát ez a nő összegyűjtött...Szinte mindenhez ért, ami nyelvvel kapcsolatos. Angol és norvég szakos. Egyetlen gyengesége, hogy könnyen elmerül a sztorizgatásokban. Beszélt arról, hogy szinte minden országban járt már, így Magyarországon is. No meg arról, hogy a norvégok miért ódzkodnak ennyire az EU-tól. A lényeg az, hogy csak az 1900-as évek elejétől független állam Norvégia, előtte a dánokkal alkottak uniót, de a napóleoni háborúk alatt valamit megszívtak és így azóta jobb szeretnek nem függni senkitől. Kétszer volt eddig népszavazás az EU csatlakozásról, mindkétszer nemmel. Elsőnek a tanár nemmel szavazott, utána már igennel a másodikon. Az a szavazás már szorosabb volt. De most az új EU alkotmányt annyira gagyinak tartják, hogy szerinte újra mindenki nemmel szavazni. Szerinte nem az olajuk miatt nem EU tagok még, hanem emiatt az erős függetlenségi tudat miatt.

Utána Consumer Behaviour óra kezdett, ami magyarul kb. annyit tesz, mint Fogyasztói Magatartás vagy ilyesmi. Marketinges tantárgy. Egy nagyon jó fej, télapó tartja. Felállított bennünket cserediákot, és nevünkön üdvözölt az előadóban. Jólesett tőle. Aztán óra közben aktív voltam és a legvégén odajött hozzám: kezet rázott velem és megköszönte, hogy emeltem az óra színvonalát a hozzászólásaimmal. Ösztönzőleg hatott mondhatom. Ezt követte a spanyol óra, ahol egy echte spanyol a tanár. Kicsit büdös a szája...De biztos csak rég nem evett. Ez csak ilyen ismerkedős, tájékoztatós óra volt. Olyan lesz, hogy kedden nyelvtanozunk, szerdán csak spanyolul fog beszélni, a kommunikáción lesz a hangsúly. Csütörtökön pedig a számítógépes teremben leszünk mindig, ahol az órák interaktívak lesznek és az általa kifejlesztette nyelvi programot fogjuk használni. Jó volt már újra iskolapadban ülni. Jó is volt az egész miliő, tetszett! Meg az angolt is nagyon szépen beszéli mindegyik tanár!

Remélem otthon mindenki jól van és kellemes augusztus 20-át töltenek el. Üdvözlök mindenkit!

Jocó

Aalesundi diák lettem

Sziasztok!

Ma "korán" keltem, mert 10-re volt jelenésem a suliban. 8-ra állítottam be az ébresztőt, de amikor csörgött, nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak egy félórás szundit. Épp annyi időm volt így, hogy megnéztem a főcímeket a Nemzetisporton, aztán mosakodás és borotválkozás. Kicsivel 9 után indultam el "itthonról". Útközben megálltam a Kiwi nevű kisboltban. Vettem egy vaniliás fánkot, egy fahéjas csigát és fél liter kakaót. Útközben próbáltam megenni, nyilván ez is közrejátszott abban, hogy majdnem 40 perc volt mire begyalogoltam a fősulira. Eléggé elképedtem és belegondolotam, hogy mi lesz itt, ha beköszönt a tél. Akkor már biztos nem fog ennyire jólesni a gyaloglás. Elhatároztam, hogy vagy egy biciklit veszek, vagy pedig egész egyszerűen csak megveszem minden hónapban a buszbérletet. Kb. mind a kettővel ugyanúgy jönnék ki. A busz mellett tettem le a voksom.

A könyvtárban volt 10-re megbeszélve, hogy a marketinges cserediákok találkoznak (ide tartozok én is) a könyvtárvezetővel, aki majd megmutatja, hogyan lehet az iskolai adatbázisban kutlászkodni. Én voltam az első, így várakozásképpen a The Observer-t kezdtem el olvasni. Azt a cikket ami arról szólt, hogy egy új tanulmány szerint sokkal veszélyesebb, ha a szülők nem engedik fára mászni a gyereküket, meg ehhez hasonló veszélyesebb dolgokat, mivel a gyerek személyisége ezek nélkül nem fog tökéletesen kialakulni. Egyrészt nem élnek át annyi izgalmat, másrészt nem alakul ki bennük a veszélyről alkotott kép. Az ilyen fiatalokból később - vidéki szavajárás szerint "tápszeres" gyerek lesz. Nem elég talpraesettek.

Hihetetlen szájbarágós volt az iskolai körbevezetés. Legalább 10 percet azt magyarázta a nő, hogy az órarendünkben hogyan kell értelmezni azt, hogy A335. Tehát azt jelenti - hogy az órám az A épületben a harmadik emeleten a 35-ös teremben lesz. Ezt megértettem elsőre is, de szerintem mindenki, de a nő csakazértis vagy 5ször elmondta, sőt elpróbáltuk ezt más eshetőségekkel is, mint például B224. Remélem azért tanítani nem így fognak... :-)

Az iskolában még elintéztem a diákigazolványomat (ott helyben kinyomtatják, Magyarországon meg tavaly amikor az IBS-re kezdtem járni, csak október közepén kaptam meg, mert a kormány égisze alá tartozik a kártyanyomtatás.) Itt meg egy csávó egy egyszerű fényképezővel, laptoppal és nyomtatóval megcsinálta rögtön a kártyákat. Nem nagy kunszt tehát...

Utána a városközpont felé tartó buszra ültem, mert szerettem volna eljutni egy fodrászhoz, meg egy olvasólámpát venni, mert esténként elég furcsák a fényviszonyok. Nem túl jó ez a szobai világítás. Észrevettem, hogy a buszsofőr szokatlanul sokat néz abba a visszapillantójába, ami az utasteret mutatja. Meg is szólított, hogy meg lett-e a csomagom..:-) Ő volt ugyanis aki a reptérről behozott a városba és még emlékezett rám. Kérdeztem, hogy hogy a fenébe lehet most egy másik busztársaságnak és busznak a sofőrje, mire ő azt válaszolta, hogy olyan mint a krumpli... Bármire fel lehet használni. Jó fej volt!

Lámpa nem lett, de hajvágás sem, mert nem tudtak azonnal fogadni, én meg nem akartam ott nők között ücsörögni, nemhogy egy órát, de 10 percet sem. Majd máskor próbálkozok. Ha meg nem sikerül, akkor nomád leszek. Tom Hanks is kibírta a Számkivetett című filmben...

Hazafelé megint a Stadion felé jöttem, de most azzal a különbséggel, hogy be is merészkedtem. Vettem egy jegyet a Fredrikstad elleni augusztus 30.-i meccsre. Állójegyet vettem, be a főszurkolók közé, hogy leteszteljem, itt milyenek az ultrák. 150 korona volt a jegy, ami nem is annyira drága ahhoz képest, hogy norvég elsőosztályú meccs lesz. Ja, és megkérdeztem, hogy járhatnék-e oda edzésre. A szakmai igazgatóval beszélgettem, kérdezett Magyarországról, az ottani futballról és rólam is, de a lényeg, hogy végül azt mondta, nem tudok oda járni edzésre mert így is nagyon sokan vannak. Mindenesetre megadta két másik csapat edzőjének a telefonszámát, hogy hátha ők tudnak segíteni. Egyiket már fel is hívtam, de ő is ugyanezt mondta. Most akkor vagy arról van szó, hogy tudják, hogy magyar vagyok és úgy vannak vele: Isten ments, hogy egy botlábú bekerüljön közénk, vagy egész egyszerűen csak őszinték és egyenesek.

A mai vacsorám paradicsom leves (zacskós, de még azt is elrontottam, mert olyan csomós lett, hogy szinte rágnom kellett azt a port...) és vajas, sonkás, sajtos kenyér volt krumplisalátával. Egy szelet, de csak egy kilós kenyeret vettem, úgyhogy annak a sarka nem túl nagy.

Ma este még az öcséimmel szeretnék beszélni, mert Anya azt mondta, hogy most fogták fel, hogy nem vagyok otthon és nagyon hiányzom nekik. Ők is nekem! Holnap szabad program van. Még nem tudom mit fogok csinálni. Majd alszok rá egyet!

Jók legyetek!

Üdv: Jocó

Lekéstem a túrát

Sziasztok!

A mai napom kissé magányosra sikerült, mert reggel lekéstem a találkozóról, ami azért lett volna, hogy elmenjünk közösen túrázni valamelyik közeli hegyre. Így én egyedül vágtam neki, mondhatni az ismeretlennek. Nem volt célom, csak egy jót akartam sétálni és egy kicsit lefáradni. Az Óceán felé indultam meg! Irtó friss a levegő egyébként miatta. A vízpartot csak egy nagy domb megmászásával tudtam elérni. Mindenféle turista út vagy anélkül, a meredek sziklákon próbáltam ügyeskedni. Kicsit fostam bevallom. A moha miatt elég sikamlós tud lenni, ám hálistennek az én kis 47-esem elég masszív ahhoz, hogy ne csúszkáljak. Ott készítettem egy rakat képet is.

Aztán újra a civilizált világ felé vettem az irányt. Elhatároztam, hogy megnézem az aalesundi focicsapat stadionját. Elég szép kis ékszerdoboz, mondhatom! Olyan 10 ezer férőhelyes lehet és Color Line Stadionnak hívják. De képzeljétek! Műfüves! Mellette pedig van egy fedett csarnok, de oda nem láttam be, mert az ajtó mögött még a büfé van, és csak utána a küzdőtér. Szemüveg nélkül meg kicsit korlátozottak számomra a távoli látási viszonyok. Nagyon megjött a kedvem focizni! Lehet, hogy bátorságot veszek hozzá és megkérdezem, hogy edzhetnék-e ott. A gond csak az, hogy nem hoztam otthonról focis cuccot. Nem jönne rosszul, mert felszedtem egy kis felesleget, mióta nem focizok versenyszerűen. Gyúrni mindenesetre fogok, az biztos! Egy kis izom sohasem árthat...

A városközpont felé vitt utána az utam. Érdekes volt, hogy minden zárva van. Vasárnap csak a bárok és vendéglők vannak nyitva. Semmilyen bolt sem. Még a pláza is "lakat alatt volt". Kerestem fodrászt, mert a hajkoronám lassan leesik a fejemről. Találtam hármat, majd valamelyik kevésbé nőies kirakatúba benézek a napokban. Az is tökre furcsa, hogy a kirakatokban nincs feltűntve egyetlen árucikken sem az ár. Tetszett ez a kis séta, mert az utcán is szinte csak én voltam. Vajon mindenki az Olimpiát nézi? Vagy a városközpontban mivel nem sokan laknak (mint Pesten a Váci utcában sem) ezért az a kevés ember is csak turista volt? Ezekre a kérdésekre majdcsak választ kapok, ha többet sétálgatok...

Az egyik bár kirakatában aztán megláttam a Premier Leage logóját. Ez azt jelentette, hogy ott élőben lehet szélesvásznú tévén nézni az angol bajnokság meccseit. Borzalmas nagy szerencsémre a Manchester United-Newcastle idénnyitó kezdett 5-kor. Az órámra néztem és 4:51 volt. Megörültem, ez jól összejött. Nagyon tetszett a United játéka. A 8. perc környékén olyan passzsorozatot mutattak be, hogy a labda mintha a flipperben lett volna. Egyérintőztek a manchesteri aranylábúak! Az ellenfél kapusa, Shay Given pedig hihetetlen jó formában védett. Nagyon jó volt újra focimeccset nézni, rég nem láttam már. A félidőben viszont úgy véltem, hogy kár lenne egy sötét pincehelységben meccset nézni - mégha a United is játszik - amikor olyan gyönyörű idő van odakint. Folytattam a sétám... Bementem a Tourinform irodába és minden brosúrát magamhoz vettem, ami ingyen volt. Még nem volt időm azóta megnézni őket. Találtam egy újságárust is, benéztem, mert komolyan mondom, már azon törtem a fejem, hogy veszek egy norvég újságot is akár, csak legyen már olyan szép nagy kihajthatós újság a kezemben, mint a Nemzeti Sport. Úgy szeretem a friss nyomdaszagot, és azt a megfogalmazhatatlan várakozást, amit az okoz, hogy be akarom "falni" a híreket. Nem vettem olyan újságot, mert elcsábított egy magazin. A World Soccer júliusi számát vettem meg. Szép lassan elkezdtem hazafelé ballagni, mert a kollégiumtól igencsak messzire jutottam. Egy félórába biztos beletellett mire szép tatásan hazaértem. Amúgy is, a farmeromat már kicsit kinőttem és a fenéktájon kicsit szorít így nem merek benne túl nagyokat lépni. Na jó, ne úgy képzeljétek el a gyaloglásomat, mint aki betojt, hanem olyan apróléptű magyarzolisan...:-))

Itthon aztán kellően éhesnek éreztem magam ahhoz, hogy legyőzzem félelmeimet és lustaságomat, hogy bemerészkedjek a konyhába vacsorát csinálni magamnak. Nem kell nagy showra gondolni...Csak egy konzervet csináltam meg, aminek valami trondhejms jorgensz morgensz-szerűség volt a neve. Valami ragu lehetett, szép bendegúzosan elfogyasztottam a szoba közepén a harmadnapos kenyeremmel és az almalé állágú baracklevemmel. Jól laktam, túlságosan is.

Hogy holnap mi lesz? Hát, jó lesz tényleg most így átgondolni. 10-kor mindenképpen a suliban van jelenésem. Körbevezetnek bennünket, megmutatják a könyvtár használatát, elvégezzük a szükséges papírmunkákat - többekközt a diákigazolványt is. Aztán el kell mennem a rendőrségre, ideiglenes letelepedési engedélyt kérvényezni. Norvégiában ugyanis, aki 3 hónapnál tovább akar maradni, ilyet kell kérnie a helyi rendőrségen. Egyébként ilyet még nem pipáltam...Minden héten csak három napot van fogadás a rendőrségen. A többi napon mit csinálnak a rend őrei?? Vagy lehet hogy ez a norvég város még Jásziványnál is biztonságosabb?

Apropó, város... A tourinform irodában olvastam, hogy Aalesundot választották Norvégia legszebb településének 2007-ben. Azért ez nemrossz, ugye?

Most megyek, már alig várom, hogy kicsit beszélgessek Nórival. "Beszélgessek..." Hihetetlen nagy űr van bennem, mert hiába tudunk mikrofonozni, kamerázni egymással, nem nyugszik meg a szívem. Semmisem pótolhatja azt, amikor élőben, szemtől-szemben tudtunk egymással beszélgetni. Ezért hallja meg minden szerelmes ember, vagy olyanok, akik még csak udvarolnak:kapcsoljátok ki a számítógépet, smseket és ha van rá lehetőségetek, keressétek egymás társaságát! Én az is biztos, hogyha tehetném, most valahol kézenfogva sétálgatnék az én Nórimmal!

Nem baj, majd hamarosan újra megtehetem. Majd decemberben...c: A nagy hóban! Majd húzom majd szánkón - ....kocsival... :-D Ááá, hülyesíííg!

Üdv: Jocó

Séta a városban

Sziasztok!

Megjöttem a városnézésből! A gyalogtúra kettőkor kezdett, a gyülekező lent a kikötőben, a Tourinform iroda mellett volt. Úgy beszéltem tegnap meg Ricsivel és Balázzsal, hogy lent a bejárat előtt találkozunk. Így is volt, az is szép séta volt, míg a találkapontig elértünk, beletellett vagy 20 percbe biztos. Szerencsére segítségünkre volt két itt tanuló lány, akik egyébként oroszok, de valami oknál fogva idejárnak fősulira immár két éve. Az első percekben ők adták a nevetség tárgyát, mert az egyiknek olyan szörnyű X lába van, hogy Ricsi el is nevezte őt BMX-esnek rögtön. A másik pedig...hát ezt nem tudom sajnos szép költőien megfogalmazni, olyan irtózatos hónalj szaga volt, hogy egy busmannak biztos jobb testszaga lehet. Beszélgetésünk többnyire arra volt kihegyezve, hogy ki tudja jobban megsaccolni, mekkora hónaljkutyája lehet a lánynak és mióta nem moshatta valamint fiktív történeteket találtunk ki a személyével kapcsolatban. Elvoltunk az is biztos, jókat vigadtunk..

A városnézés közben azért jól megismertük egymást, mert az idegenvezető csak norvégul beszélt, így nekünk el kellett képzelni, miről is lehet szó. Mondanom sem kell, hogy erre az ötödik látványosságnál már nem vettük a fáradtságot, inkább egymást szórakoztattuk. Például olyanokkal, hogy amikor az idegenvezető valami poénosat mondott és a csapat többi tagja nevetésbe kezdett, mi is elkezdtünk jól észrevehetően nevetni és tapsolni mintha értenénk. Nem tudom, hogy a norvégok ezt bunkóságnak vették-e, de mi jót szórakoztunk. Vagy a másik, hogy a norvég sofőrök teljesen megállnak, ha látják, hogy le akar valaki lépni a járdáról az útra. Én ezt eljátszottam egyszer-kétszer, aztán az úton meggondoltam magam. A norvégok javára legyen mondva, nem lehet a sodrukból kihozni őket. Vezetés közben mindegyik, mintha valami relaxációs CD-t hallgatna... Fő a biztonság címszóval közlekednek. Most biztos elkezdenétek helyeselni, de rögtön mondok is egy ellenpéldát, hogy miért nem annyira jó ez, a saját véleményem szerint.

Én úgy látom, hogy a feszültségüket az alkoholban oldják fel, félre ne értsétek, nem részegek, de itt nap közben is meg van a hangulatuk emelkedve az embereknek. A diákoktól kezdve még a dolgozó emberek is söröket gurigatnak lefelé. Ők tudják...

Aztán felültünk 4 óra körül egy viking hajó-utánzatra. Ugyanúgy volt árboc, minden ami kell, de azért már felszerelték motorral is. Amint megtudtam, a helyi múzeum tulajdonában van. Aki a hajót vezette (nem jut eszembe az ilyen embert, hogy is hívják, nem sofőr, tudom, de csak ez jut eszembe) egyébként kiköpött Adam Clayton volt - aki nem tudná, ő a zseniális U2 basszusgitárosa. Gyönyörű amit itt láthat az ember. Egyszerűen a lélegzetünk is elállt, és mi hárman, magyarok, csak helyeseltünk, hogy jó döntést hoztunk azzal, amikor Norvégiát választottuk úticélnak. Angliában lehet, hogy több tantárgyat fel tudtam volna venni, de biztos vagyok benne, nem tudtam volna ott ilyet átélni. Nagyon katartikus élmény itt lenni!

Aztán amikor partot értünk, megvendégeltek bennünket a múzeum területén, aranyos kis faházak között. Jó kaja volt és ami fontosabb talán, jó alkalom volt megismerni egymást. Egyelőre elég volt hármunknak megismerkedni, de azért közben szóba álltunk más nemzetiségűekkel is! Szántai Ricsi 23 éves, és régebben kajakozot, olyan szinten, hogy 2003-ban Japánban világbajnok volt 1000 méteren négyesben. Azt mondta, hogy azért hagyta abba, mert nagyon sérülékeny és mert ahhoz, hogy valaki kajakosként meg tudjon élni, annak ki kell jutnia az olimpiára. És mivel van legalább 40 nagyon jó képességű kajakos az országban, akik közül kb. a legjobb 5-8 jut ki általában az olimpiára, így nem kockáztatta meg, hogy arra adja fel az életét. Magyar Balázs 22 éves, mint írtam már, hevesi. Igazi gyurma alkat! Nem is csoda, hogy amerikai focizik, defensive back a posztja, ha jól jegyeztem meg. Mindketten a Budapesti Műszaki Főiskolára járnak, illetve jártak, mert elvégezték a három évet Műszaki Menedzsment szakon. Ez nekik a szakmai gyakorlat, elszámolja nekik így a suli. Képzeljétek, olyan ösztöndíjuk van az állami suliban, hogy mindent fizetnek nekik. Legalábbis a kinti oktatást. Tök jó! Állami suliban is megéri külföldre menni tanulni, sőt amint hallom elég sok lehetőség közül is választhatnak.

A kaja kicsit elnyomott minket, így kapóra jött, hogy visszafelé ne busszal, hanem gyalog jöjjünk. Így nem punnyadtunk el teljesen. Hazafelé megálltunk a kolihoz legközelebb eső vegyesboltnál, hogy vásároljunk. Én sikerrel is jártam, mert a fő célom ásványvíz volt. Képzeljétek, hogy eddig Norvégiában egy félliteres vizet vettem, még Osloban a reptéren, aminek majdhogynem sós volt az íze. Azt hittem a guta üt meg, amikor itt a kisboltban is csak olyat láttam...Hálistennek, nem adtam fel a keresgélést és találtam Bonaqua márkájú vizet, amit így kóstolgatva, már elfogadhatónak találok. Ami még érdekes, hogy nincsen itt Norvégiában eldobható üveg, minden visszaválthatós. Ez ilyen környezetbarát megfontolásból van. Jó kezdeményezésnek vélem. Igaz, így nem is lehet még kólából sem venni 2 literest csak másfelest. Ja, amin kiakadtak a többiek, hogy valami szabály miatt, nem adnak el alkoholt szombaton 6 után. Hihetetlen! Látni kellett volna azokat a lesujtott arcokat.. :-) Véleményem szerint így próbálják rávenni az emberek, hogy ne otthon fogyasszanak, hanem kimozduljanak valamelyest hétvégén. Elmenjenek szórakozni, vagy a bárokba, ahol nem is annyira az alkoholfogyasztásról, mint a trécselésről van szó.

Azt hiszem, hogy most a naplóbejegyzés befejeztével el fogok költeni egy vacsorát, csak azon gondolkozom, hogy mit egyek. Van ilyen tésztás megoldásos, amit egyszerűen forróvízben kellene megcsinálni, de már attól hányingerem van, ha a konyhára gondolok. Már ott tartok, hogy a mosdómban mosogatok. Nem vagyok egy finnyás gyerek, de ami büdös, az büdös. Ricsiék egyébként mondták, hogy nyugodtan használhatom az ő konyhájukat de milyen már az, hogy a 7. és a 6. emelett között forró lábossal járkálok. Majd megpróbálom kideríteni ki rohasztja a kajáját a hűtőben. Vagy egész egyszerűen hadat üzenek és kihajigálok onnan mindent, amit büdösnek vélek.

Rossz ez így végszónak...Erre az egyetlen megoldás, nem kétség, ha felhozom Nórit. c: Nem beszéltem ma vele egy szót sem még, de nem csak vele, hanem se a szüleimmel, sem pedig a tesóimmal. Remélem mindenki jól van! Nóriról tudom, hogy nyelvvizsgázott, írt még egy sms-t amikor kijött, hogy úgy érzi vagy épp átcsúszott az alsó határon vagy pedig csak kicsi hiányzott ahhoz, hogy meglegyen. Majd két hét múlva kiderül. Délután pedig a vidéki rokonait mentek a családjával meglátogatni, úgyhogy biztos későn érnek haza. Ha valaki látja őt, mondjátok meg neki, hogy Nagyon Szeretem!

Üdv:Jocó

Első reggelem

Sziasztok!

Eltöltöttem az első éjszakám jelenkori, ámde ideiglenes otthonomban. Nagyon jót aludtam, bár ez nem volt kérdéses, hiszen nagyon fáradt voltam. Szerencsére nem tollpárna van, így nem kellett egész este az orromat fújkálnom. Olyan fél tíz tájban ébredhettem fel, de az ágyból nem keltem ki legalább 15-20 percig, mert fázott a lábam, ugyanis este lefekvés előtt felvettem a konvektort és arra ébredtem, hogy irtó meleg van, úgyhogy ablakot kellett nyitnom. Csak amikor már lehűlt kellőképpen a levegő, én lusta voltam becsukni az ablakot. :-)

Aztán megmosakodtam, fogat mostam és kicsit rendbeszedtem az este csak sebtében lehajigált ruháimat. Aztán szép gondosan megterítettem (egy tányér, egy kés, egy pohár...) és hozzáláttam a reggelimhez, ami Nugatti Air nevű mogyorókrémszerűségből, kenyérből és tejből állt. Egyébként nagyon megörültem, mert itt akkora választék van kenyerekben és tejekben, amit Magyarországon csak kevés boltban lehet tapasztalni - apátin egyáltalán nem... Tejből például van olyan, hogy 0,4% és 0,7%-os! Én kóstolónak a 0,4-eset vettem meg, de nem kellett csalódnom, nagyon finom. Most csak attól félek, hogy mivel a hűtőben annyira büdös van, nehogy a felbontott tej, átvegye azt a bűzt. Reggeli után nagyon hiányzott az otthon jól megszokott friss, ropogós Nemzeti Sport. Egyetlen lehetőségem, hogy ezt kárpótoljam, ha megtanulok norvégul és megveszem reggelente a helyi sportújságot...Ennek fényében elkezdtem kutakodni a neten, norvég nyelvleckék iránt. Egyelőre félsikert könyvelhetek el, a jelentősebb kifejezéseket már megtaláltam. A BBC honlapján egyébként találtam egy nagyon jó tippet. Feltettek audió formátumba néhány szófordulatot, amit ha felteszek az mp3 lejátszómra, bárhol igénybe vehetek. Egyelőre lusta vagyok hozzá..

Mialatt írom ezt a bejegyzést, lemezekre írom ki a merevlemezemen található adatokat, mert már kevés hely van rajta - szerintem. A mai program azt hiszem városnézés lesz. Úgy beszéltem meg a magyar fiúkkal, hogy fél 2 előtt 5 perccel találkozunk lent a bejárat előtt és együtt sétálunk be a városba. Estefelé katamaránra lehet ülni, és a várost a tengerperspektívából is megnézzük. Nem tudom mikor érek haza. Holnap meg valószínű, hogy elmegyünk mindhárman felderíteni a mozgási lehetőségeket. Valószínűleg konditerem lesz az uticélunk vége, ahol rossz nyelvek szerint a három hónapos bérlet nagyjából 30 ezer Forintba fog kerülni. Remélem ezért az árért cserébe nem kis mennyiségű izmot garantálnak..

Ami az otthoniakat illeti, nem sok mindent tudok róluk a mai nap - senkivel sem beszéltem még. Az én Nórim ma ment nyelvvizsgázni, úgyhogy nagyon szorítok neki, hogy sikerüljön. Nem sokat tanult rá, mert az utolsó percig inkább velem volt, de nagyon remélem, hogy ennek ellenére jól sikerül neki. Mindenesetre bátorítottam a puskázásra...Ha már a szótárat be lehet vinni. :-) Hogy lehetnek ilyen naivak a nyelvvizsgáztatók? Ha egy magamfajta ember betéved oda, biztos, hogy nem is puskákat csempész már oda be, hanem egyenes mordályokat, vállról indítható rakétákat. Cél szentesíti az eszközt, szokták mondani. Meg én amúgy is vallom, hogy nem a papír mutatja az igazi nyelvtudást, hanem majd az életszituációk. Sose lesz olyan, hogy például nem válaszolnak az angolul megfogalmazott hivatalos levélre, mert annak nem megfelelő az üdvözlés a végén. Hát én már olyan levelet is láttam, amin egyszerűen csak a nevüket kanyarították oda. Huppsz, eléggé belemerültem. Mindenesetre az a tény, hogy a szótár engedélyezett a pannon nyelvvizsgán, csak arra ösztönöz, hogy hazamenetelem után németből én is letegyem a középfokút. Amit már bánom, hogy nem próbáltam meg érettségi előtt vagy után közvetlenül. Azóta csak felejtettem...

Nem szaporítom tovább a szót! Majd próbálok fényképezgetni, aztán a publikusakat közzétenni! Jók legyetek!

Ja, készítettem egy képet a szobámból, ilyen a kilátás:

Üdv:Jocó

Videó a felhőkből

Sziasztok!

Kameráztam a repülő ablakából. Ilyesmi volt a felhők fölül a látvány Aalesundhoz közeledve:

Üdv:Jocó

Megjöttem Norvégia!

Sziasztok!

Tegnap ott hagytam abba, hogy a Boarding Gate előtt ülök a Ferihegy 2a-ban...Nos, a felszállásról nem tudok sok érdekeset elmondani, legfeljebb annyit, hogy alig vártam, hogy Nóri leveléhez legyen lelkierőm, mert amúgy már nagyon kíváncsi voltam. Kivettem a színes papírokat, melyen ott ékeskedtek az én Nórim gyöngybetűi. A szívem rögtön hevesen kezdett verni - vajon a tankönyvek betűtípusai miért nem okoznak ilyen érzést? Megosztani természetesen nem fogom veletek a tartalmát, de annyit elmondhatok, hogy jobban megérintett, mint mondjuk egy kötelező tűdőszűrésről való értesítő. Utána betettem a fülembe a zenelejátszóm, mert még mindig feszültnek éreztem magam, gondoltam ellazulok. A különös véletlen folytán az elsőnek megszólaló dal Lenny Kravitztől az I'll be waiting volt, ami végleg megtörte bennem az ellenállást. Elkezdtek Ausztriára potyogni krokodilkönnyeim... Magamhoz szorítottam Nóri levelét, miközben a Boeing ablakán keresztül Isten kezemunkáját csodáltam. Ekkor már hagytam, hogy a cseppek formájában megjelenő sóoldat szabadon, kedve szerint távozzon az arcom domborulatait követve.

Ma helyi idő szerint - ami egyébként Magyarországon is ugyanaz - megérkeztem a városba, ahol kultúrálódni, okosodni és vélhetően szőrösödni fogom az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. Hát nem volt egyszerű utazás az is biztos, egyrészt a korábban ismertetett dőreségem miatt, másrészt mert most is akadt egy kis zűr. A csomagom ugyanis elakadt útközben, vélhetően Amszterdamban. A furcsa csak az, hogy még otthon mondtam is Nórinak, hogy aggódok a csomag miatt, mert Amszterdamban 50 perc alatt áttenni a csomagom szép feladat lesz. Sajnos nem sikerült a bravúr, az egyébként roppant kedves néger reptéri munkásbarátaimnak.

22:20-kor érkeztem meg az oslói Schiphol reptérre. Ám a táskákat szállító szalagtól csak 23:45kor jöttem el, addig reménykedtem, hogy egyszer csak megjelenik a Gazsó József címkéjű táska. Nem jött, dehát nem is értem mit vártam, mert azon a szalagon már akkor vagy a negyedik frissiben leszállt repülégépről kipakololt poggyászok tették meg unalmas kör-körös útjukat. Miután csalódottságomnak is hangot adtam egy hangos "Picsába!" - nyelvtanilag hiányos felkiáltó mondattal elindultam, hogy felkeressem a KLM ügyfélpultját. Akkor már szép kis sor alakult ki, szerencsétlenségemre mindegyik előttem álló ügyfél az anyanyelvén próbálta tudatni az amúgy norvégul és angolul értő ügyintéző hölggyel, hogy eltűnt a csomagja. Az egész az Activity showra hasonlított csak Szulák Andrea nélkül. Közben én a járókelők számára egy cölöpként álltam a soromban, ám magamban indulatos mondatfoszlányokat fogalmaztam meg, amit olykor a szám vastagságának változtatásával a figyelmesek észre is vehettek.

Kitöltöttünk a hölggyel minden szükséges iratot, nagy meglepődésemre az angolom is viszonylag jó volt, keveset makogtam, ám azért az ööö-zés továbbra is helyet követelt az alaposan átgondolt szavaim között. Igaz, ez még ha magyarul beszélek, akkor is visszatérő jelenség...

Ami ezek után következett, arról a Tom Hanks által fémjelzett Terminál című film jut eszembe. A következő gépem ugyanis, ami az SAS légitársaság Oslo-Aalesund belföldi járatat jelenti csak másnap, azaz ma reggel 9:20-kor indult. A reptér tervezői sajnos nem gondoltak eleget az olyan magamhoz hasonló emberekre, akik takarékossági megfontolásból nem szándékoznak a fél vagyonukat rákölteni egy hotelban töltött éjszakáért. A fellelhető ülőalkalmatosságok és a leülni/feküdni szándékozó emberek aránya sajnos nem volt azonos, az emberek kárára. Túl ideges és - furcsa amit írok, tudom - fáradt voltam ahhoz, hogy el tudjak aludni. Járkáltam fel-s-alá, minden tájékoztatót elolvastam, legalábbis nézegettem a betűket. Végülis sűrű megszakításokkal ugyan, de tudtam valamennyit aludni, ahhoz eleget, hogy erőt vegyek még eljutni az aalesundi kollégiumig.

Mikor megkezdtük az ereszkedést az aalesundi leszálláshoz, és áttörtük a felhőket, olyan csodálatos látvány tárult a szemem elé, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Hó, fjordok, gleccserek, szigetek. Olyan látvány fogadott, ami még a legkeményvonalasabb materialistát is kiforgatná az alapjaiból.

Elbuszoztam a főiskolához (vonaljegy=2400...). Apropó: buszozás...Két dolog tűnt fel nekem ezzel kapcsolatban, egyrész az alagutak. Volt hogy legalább 4-5 percig jöttünk az alagútban és véletlenül sem egyenesen, fel-le jobbra-balra..Mindenfelé kacskaringózott. A másik pedig, hogy itt még a buszon is használnak biztonsági övet az emberek. Számomra ez elég nevetségesnek tűnt. "Fososak" - ez ugrott be róluk így először, amint láttam, hogy olyan gyorsasággal kötik be magukat, mint amikor nálunk traffipaxot látunk.

Kellemes fogadtatásban részesültem a Főiskolában. Nagyon szép az épület, fiatalos, bár nekem kissé ikeás. Amíg a nemzetközi ügyekkel foglalkozó személyre vártam, leült velem szemben egy telapó kinézetű úriember, mint később a beszélgetésből kiderült, ő lesz az egyik tantárgyból a professzorom. Nagyon kedves volt, remélem ez a személyemnek is szólt, mert azt mondta, hogy nagyon örül annak, hogy ittvagyok és, hogy megismert. Vagy csak ennyire udvarias lenne? Megismerkedtem az itteni Diákönkormányzat elnöknőjével, Nishani Krisnarajah-val, akiről mint a neve alapján is kiderül, nem valószínű, hogy echte norvég.

Aztán átkocsikáztunk a kollégiumhoz, ami egy 11-emeletes épület az egyik dombtetőn. Gyalog, első saccolásra 20 percre lehet a sulitól. Amint kiszálltam a kocsiból, furcsa volt, hogy újra olyan magyaros arcvonást látok. Nem is tévedtem. Tényleg magyar volt a srác, mert ő is kiszúrt engem, angolul kérdezte, hogy magyar vagyok-e..Pedig akkor még egy szót sem váltottunk, hogy kiderülhetett volna az akcentusból. "Bazdmeg, jó, hogy itt vagy" - szólt a kedves Welcome Speech. Kétlem ugyan, hogy Magyarországon így megörültünk volna egymásnak, mindenesetre számomra újra bebizonyosodott, hogy jó érzés külföldön magyarral találkozni. Mint kiderült, ketten is vannak itt kint, rajtam kívül magyarok. A BGF-re járnak. Az egyikük váci, a másik pedig jól kapaszkodjatok meg: hevesi. Erre mondják, hogy kicsi a világ. Feljöttem utána a szobámba, amiben semmi extra sincs, diákszállásnak megteszi. Rögtön cuppantam is rá a világhálóra, hogy szóljak Nórimnak, hogy megérkeztem. Nagyon megörült, hogy végre tud már rólam, Anyával is sikerült beszélgetni, aki kipróbálta a legújabb kínzóeszközét, melynek működése elve az, hogy amikor nem vagyok otthon és a státuszom: éhes, akkor elkezdi az otthon fellelhető kajákat sorolni. Én meg folyaszthatom itt a nyálam. Rossz volt, mert a repteresek azt ígérték, hogy délutánra kiszállítják a csomagom, ha meglesz, így nem tudtam, hogy most elaludjak-e. Nem sokáig bírtam már, ruhástul beledőltem az ágyba és talán már a zuhanás közben édesen álmodtam. Kb. 6 körül csöngettek. Ivan volt, a reptéri egyik serény munkatársa. Igaz, hogy egy szót sem értettünk, mert ő norvégul én meg ilyen félkómás beazonosíthatatlan "nemzetektől független" nyelvjárást használtam, de elmondhatom, hogy mindkettőnknek nagy kő gördült le a szívünkről. Na jó, az enyémről talán nagyobb. Addigra a szám Ph értéke már minden negatív csúcsot megdöntve szinte levonult a grafikonról, szigorúan monoton csökkenő ábrát produkálva. Jólesett az én Colgate fogkefémet újra a számban tudni...

Aztán elmentem vásárolni. Néhány háztartási cikket illetve élelmiszert vásároltam 445 koronáért, ami átszámítva 13 ezer Ft-ot tehet ki. Kicsit lelombozott, de lelkiismeret furdalásom nem volt, mert tudtam, hogy csak szükséges dolgokat vettem. A konyha egész egyszerűen gusztustalan. Olyan orrfacsaróan penetráns szag van, hogy talán jobban járok, ha negyven napos böjtre vonulok, vagy csak a szobámban tárolok mindent. Egy cseh sráccal osztozom a konyhán (a szoba és a fürdő csak a sajátom)... Valamiért úgy érzem, hogy ebből még egy nemzetközi vita fog keveredni.. Ma este elvileg Party lenne a Diákönkormányzat szervezésében, de az energiamutatóm kimerültséget mutat. Annyi van még talán, hogy megfürödjek és ágyba dőljek. Ha esetleg holnap nem írnék, hívjátok a norvég hatóságokat, mert nagy valószínűséggel végkimerülésben kimúltam. Országhívószám: +47... Na, jó ilyen nem lesz. Nóri most biztos rázná a fejét, hogy hülyeséggel poénkodom. Jók legyetek!

Üdv: Jocó

A végső búcsú napja

Sziasztok!

Tegnap nem írtam, de erre megvolt a nyomós indokom, mivel próbáltam azt a plusz egy napot, ha már így alakult a családomnak szentelni. Nem mondok el nagy újdonságot azzal, hogy Nórival voltam leginkább (vásárlás Berényben, Tescozás stb.).. De ezen felül néztünk együtt Olimpiát Csabával és estefelé motoroztunk Apával.
Ma szép alaposan átnyálaztuk a cuccomat (értsd: képletesen), hogy minden stimmel-e és hogy mégegyszer ne kelljen meghosszabbítanom kenyszerűen a nyáriszünetet. Aztán jött Csilla, mivel őt kértük meg, hogy amíg Anya meg Nóri felvisz a reptérre, addig vigyázzon a gyerekekre. Kivittük Nórival őket a jászszentandrási strandra, így valamennyire el is vettük a búcsúzás nehézségeit, jobban foglalkoztatta őket az a tény, hogy csúszdázásra jogosító karkötő került a csuklójukra, gyerekek, na...:-) Mindenesetre így is irtó nehéz volt otthagyni őket. Bence akármennyire is néha kibírhatatlan, nagyon jó dumája van, sokszor bearanyaz(ná) a napunkat, ha mellé ne lenne olyan akaratos. Ati meg kész érett gyerek. Vele már lehet komolyan is beszélgetni, de a hülyeségért neki sem kell azért a szomszédba mennie. Meg még ott volt Csilla is, újra búcsúzni tőle is. Nehéz pillanatok voltak, na.
Csabával már kevésbé. Vagyis ez így nem helyes. Büszkébbek vagyunk mindketten annál, minthogy egymás előtt könnyeket ejtsünk, így megpróbáltuk hülyéskedéssel leplezni a búcsúzás nehézségeit. Elláttuk egymást alaposan, hülye, nevetséges tanácsokkal..Persze legbelül, mindketten a legjobbat kívántuk egymásnak. Annak ellenére, hogy testvérek vagyunk, inkább barátként kezeljük egymást, meg Csaba szokott még néha egy sofőrt látni bennem, de az most mellékes...
Most bent ülök a Terminálban, a 24-es Boarding Gate előtt, várom, hogy kinyissák előttem az Amszterdamba tartó repülőgéphez vezető ajtót.
Na, jó, kihagytam egy lényeges részt, a Nóritól és Anyától, de leginkább a Nóritól való búcsút. Erről nehéz írni. Nehezen emésztem meg az már egyszer biztos. Egyedül azért nem bőgök hangosan, látványosan, mert körülötttem igen nagy az egy négyzetméterre eső népsűrűség. Itt van mellettem a levele, amit "Egyetlen Szerelmemnek, Jocónak" címzett. De nem nagyon merek még csak rá se nézni, mert félek, nem tudom tartani magam. Hihetetlenül maró érzés most ez, mert nagyon szeretem őt. Próbálok nem arra gondolni, hogy milyen sokáig nem láthatom majd azt a gyönyörű, mosolygós tekintetét.
A búcsút megpróbáltuk mindketten rövidre fogni, mert jól tudtuk, hogyha túl sokáig búcsúzkodni, csak sokkal nehezebb lesz, minden másodperccel. Utoljára még visszafordultam a folyosón, hogy lássam azt a semmihez sem foghatóan gyönyörű szempárt és azt a mosolyt, ami elsőnek megfogott benne.

Tudom jól, hogy ebben a féléves külföldi tanulásban ez volt a legnehezebb; elbúcsúzni azoktól, akiket szeretek és akit nagyon nagy szerelemmel szeretek. De a nehezén túlestem. Úgy fogalmaznék a seb megjelent, de még egy ideig nagyon fog fájni, mígnem el nem viselhető lesz.
Lassan felszállok, kicsit izgulok, de hiszem, hogy minden rendben lesz.

Üdv:Jocó

Országban ragadva

Sziasztok!
Íme első bejegyzésem a naplómban, amit úgy terveztem, hogy Norvégiában kezdek el írni. Célom az lett volna, hogy amíg kint leszek Norvégiában addig is tudjátok, hogy megy a sorom, mi a helyzet velem. Ehhez képest alaposan megváltozott a helyzet. Ma indult volna 18:50-kor a gép a ferihegyi reptérről...Most meg nézzetek az órára, itt ülök a szobámban - amitől nem mellesleg már el is búcsúztam.
Szóval az történt, hogy Nórival délelőtt még elindultam elbúcsúzni a dédimamáktól illetve a bankba akartam még bemenni norvég koronára váltani és pénzt betenni a számlámra. Ekkor derült ki, hogy lejárt a személyi igazolványom. Sokk volt ez a javából. Szélsebesen kivágtattunk az OTP-ből, miközben Nóri próbált nyugtatni, hogy ne aggódjak, mert az útlevél is ugyanolyan jó...
Hát nem lejárt az is, hogy egye meg a fene..? Tudom, most ahogy olvassátok biztos fogjátok a fejeteket, hogy hogyan lehet valaki ilyen, hogy is fogalmazzak..."nem körültekintő" Elhihetitek én is mélységesen szégyeltem magam az eset miatt.
Na, de nem csak ennyi történt, felhívtam Apát még akkor amikor kiderült az egész cécó. Így szóltam bele: "Apa, mielőtt mondanék valamit, ígérd meg, hogy megőrzöd nyugalmad.." vagy valami ilyesmit :-) Hát, sok mindent nem is válaszolt, csak annyit, hogy egy percem van, hogy befejezzem a pakolást, mert mindjárt ottvan.
Szép kis sebességgel felvágtattunk Pestre, miközben a kis híján a Pápán kívül mindenkit felhívtunk, hogy van-e a Központi Okmányirodában kapcsolata. Végül odaértünk, megcsináltuk a papírmunkát, amin bárkinek át kell esnie ha útlevelet vagy személyit akar. Amikor fényképeztek próbáltam jelezni a nőnek, hogy nagyon gyorsan kellene minden irat, mert ma megy a gépem, erre ő azzal nyugtatott, hogy csak Gyurcsány Ferenc segíthetne abban, hogy még aznap elkészüljön. Akkor nem találtam túlságosan poénosnak.
Teljesen zárásig vártunk, hátha felcsillan valami reménysugár, vagy esetleg Gyurcsány Ferenc véletlen félreüti a mobilját és engem hív fel azzal, hogy "Elkúrtuk..de mostmár ne csak egy új országot, hanem neked Józsikám útlevelet is csináljunk...csináljuk meg!"
Hát, nem hívott sajnos, így életem legfájdalmasabb Budapest-Jászapáti útvonalát voltam kénytelen megtenni. Otthon csak bedőltem az ágyba, férfiasan beismerve sírtam egy sort, majd elaludtam.

Üdv: Jocó