Gumicsizmás hölgyemények

Sziasztok!

Tegnap eléggé az éjszakába nyúlt a Csaba-videó elkészítése. Most kérdezhetitek, hogy egy 45 másodperces videó elkészítésében mi volt a hosszú, de ha bekalkuláljátok, hogy a Windows Movie Maker háromszor jelez ki végzetes hiba miatt leállítást, az mp3 daraboló 2-szer nem válaszol, valamint megfelelően őrült zenét kell kiválasztani, ami megy a témához: megértitek! :D

Ami az előtti napjaimon történt, az nem érdemel túl sok említést, mivel többnyire be voltunk szorulva ebbe 11 emeletes Penthouseba az eső miatt. Kétszer látogattam meg a hétvégén a Kondícionáló Intézményt. Megkértem az embert, aki ott ül... Ja, igen, ezen rengeteget morfondírozok, hogy neki mi lehet a pontos munkaköri leírása. Izomfelügyelő? Izomasszisztens? Konditermész? Gyurmatológus? Akinek tudja a helyes választ megírhatná a kommentek közé, igazán érdekel. Szóval megkértem ezt a személyt, hogy hozzon már egy szobamérleget. Hármat tippelhettek, hogy mit válaszolt. 1.: Jó, hozok! 2.:Nem, nem hozok! 3.: Hát, olyan 100 kg lehetsz! Igen, igen, ez az ember a harmadikat válaszolta arra a kérdésre, hogy "Tudnál hozni egy szobamérleget a közeljövőben?" Kikerekedett szemmekkel lestem! :-D Majd egy Takk (Köszönöm) kíséretében búcsút vettem tőle.

Egyébként döbbenetesen mentem el Pénteken a konditerembe. Energia nélkül. Nem is értem, hogy gondoltam, hogy majd én éhgyomorra rágyúrok. Vélhetően az észtől szipolyozták el a megmunkálandó izomcsoportok a tartaléktápanyagokat, mert olyan súlyokkal kezdtem el dolgozni, amiket előtte maximum emberek testtömegével kapcsolatban vettem a számra. Guggolni kezdtem a körültekintő bemelegítés után - két lábkörzés jobbra-kettő balra. Az utolsó szériánál látom, hogy Ricsi és Balázs is ott állt mögöttem, láttam őket a tükörből. Na mondom, felhívtam a figyelmüket egy új izomszerzési módra? Amint letettem a súlyokat, Ricsi "Ho-ho-ho! Nagyon szarul csinálod ám, azt ugye tudod?" Kérdem, "miért?" "Hát, mert annyira szabályosan akarod csinálni a guggolást, hogy a segged majdnem a talajt éri. Dehát, ilyen súlyok alatt már ez nem szokás!"

Ma sokáig aludtam, majd az ébredést követően a tegnap kimosott ruhákat hajtogattam be a szekrényembe. Nagyon örülök, hogy minden fennakadás nélkül tudtam kitanulni a mosást egy norvég nyelvű mosógépen. De hisz a mosógépnek nincs is nyelve...?! :D Általában a reggelimet mindig Boros, Bochkor és Voga Processzor társaságában költöm el, de ma már ahhoz is késő volt.

Az iskolában ma egy új tanár tartotta az előadást. Per Engelsetnek hívják, Amerikában született norvég. Annyira gyönyörű akcentussal beszéli a nyelvet, hogy szerintem, ha matekról is beszélt volna, odafigyeltem volna rá. Sajnos csak ma meg holnap tartja ő az előadást.

A napunkat egyébként átszőtte a düh. Ma úgy ültünk, hogy én Ricsivel, Balázs pedig másfelé. Előttünk egy leszbikus pár ült. Most mondhatjátok, hogy csak kitalálom. Maradjunk annyiban, hogy számomra furcsa lányok voltak, de Ricsi - aki már nálam látott többmindent -azt mondta, hogy csont leszbikusok. Balázst eközben a turházó, orrszívő hölgyemények kergették az őrületbe. Olyannyira, hogy ő kimondta kerek perec, nem marad a második előadásra. Inkább elmenekült gyúrni! :-)

De a másik, ami lehet nekem elkerülte volna a figyelmemet, ha Ricsiék nem kezdenek el szentségelni, az az, hogy a lányok gumicsizmában kezdtek el mutatkozni ma. De sok, jelentős embertömeg. Igen, jól érettétek. Gumicsizma...mezőgazdasági tornacsuka, kaucsuk topánka vagy ahogy nektek tetszik. Mivel engem hálistennek nem foglalkoztatnak a lányok, mint potenciális portéka, én jókat vigadok az egészen. Hogy tényleg, gondolta vajon a dédipapám, amíg élt, hogy divatot fog teremteni a gumicsizmával? Ha hazamegyek, vajon mit szólnának rólam az emberek, ha egy ormótlan mackóban és gumicsizmában flangálnék a nyilvánosság előtt... :-D

Ezért aztán feltehette Coco Chanel az életét a divattervezésre. A mackó és gumicsizma viselet meghódította a világot. Végleg? Meglehet!

Egy másik történés az az, hogy megláttam egy plakátot a suliban norvég nyelven. Felhívás röplabda csapatba való jelentkezésre. Jövőhéttől startol valószínű, és annyit vettem még ki, hogy más iskolák ellen is lennének meccsek. Tudjátok, úgy volt, hogy kézilabdázni lenne lehetőségem elmenni, de mivel az majd egy óra buszozásra van innen, ahol lakok, így valószínű, hogy a röplabdát választom.

Most Csabával cserélgetünk képeket, mialatt írom a blogot. Megkért, hogy írjam bele a következőket: "írd le a blogba majd h az itthoni emberek voltak olyan faszák h 15 terrabájtnyi képet betettek neked a megosztási mappácskádba" Kérés teljesítve! :-)

Üdv:Jocó

Csaba fáradtan

Sziasztok!

Szeretnék egy olyan bejegyzés sorozatot kezdeni, melyben testvérek, barátok fognak főszerepet játszani. Szerencsére néhány vicces (számomra nagyon) pillanatnál helyén volt a kezem és fényképeztem vagy kameráztam. Mivel eléggé hiányzik mindenki otthonról, így talán nekem is jót fog tenni, ha ezekkel a videókkal is rájuk emlékezek. Az első ilyen videó a legidősebb öcsémről, Csabáról fog szólni. A film történéséről annyit érdemes tudni, hogy Agárdon nyaraltunk együtt, mielőtt kijöttem Norvégiába és egyik nap Siófokra utaztunk el - mert ugye a Velencei-tóban nincs víz. :-) Hazafelé a vonaton már kellően fáradtak voltunk, ami Csabán a töménytelen sületlenségek áradatával jelentkezett. Íme egy rövid szösszenet:

Életünk képekben!

Sziasztok!

Ma nagyon rossz idő van, és valami hasznossal el kellett foglalnom magam, úgyhogy készítettem egy kis videót rólam és Nóriról. Néhány publikus képet tettem bele, úgyhogy nagyjából láthatjátok, mik történtek velünk az utóbbi időben. Néhol írtam címet is a történetekhez a könnyebb érthetőség kedvéért. Mostmár látom, hogy bárcsak többet fényképeztünk volna. Ezentúl nagyon oda fogok figyelni erre, mert most is olyan jó lenne ha több képet tudnék nézegetni. Már mindegyiket annyiszor megnéztem, igaz sohasem unom meg őket. Csak jó lenne, ha a többi emlékről nem csak a szívemben lenne lenyomat.

"Szia!"

Sziasztok!

Mint megígértem, visszatérek, hogy befejezzem vagyis pontosabban szólva belekezdjek, amibe délelőtt már nem akartam. Hol tartottam? Várjatok, meg kell néznem, hogy újra ihletet kapjak...Ja, igen, tegnapi napot akartam elmesélni. A tegnapi napom csúcspontja az volt, hogy mióta kint vagyok, elsőnek felhívtam Nórit mobiltelefonon (eddig mindig az internetet vettük igénybe). Az iskolából kilépve úgy éreztem, hogy most ez egy megfelelő alkalom. Hogy miért? A buszra várva a sok norvég embertársam úgysem érti mit romantikázok, és jobb a havas hegytetőt nézni miközben hallom a hangját, mintha a szobában ülök. Otthon a Moszkva téren az 56-os villamosra várva nyilván visszafognám magam egy kicsit a szívem kiöntésében, de itt nem kellett és ez olyan jó volt. Egyébként áldom Puskás Tivadart, hogy egykoron úgy vélte jobb lenne telefonálni. Tegnap láttam meg igazán, talán elsőnek az életemben, hogy mekkora kincs is tud lenni a telefon. Ahogy felvette Nóri a telefont, olyan volt, mintha egy lavina megindult volna bennem. Beleszólt az édes hangjával, hogy "Szia!" bennem meg, mintha felrobbant volna abban a pillanatban valami. Talán akkor voltam utoljára ilyen megilletődött vele, mint amikor elsőnek találkoztunk. Minden egyes szavamat nehéz volt, attól a hatalmas torkomban ragadt gombóctól, kiadni magamból. 6 perc 3 másodpercig biztos én voltam az egyik legboldogabb ember a Világon!

Miután hazaérkeztem, feléltem az egyik zacskós levest, amit múltkor a magyar Mikulás hozott pár szál gyulai kolbász kíséretében. Kicsit kevesebb vízből csináltam, hogy sűrűbb legyen, így három tányér "gulyáslevest" tudtam megenni. Ebéd/vacsorámat követően nem sokat ejtőztem, mert Ricsivel megbeszéltük, hogy visszamegyünk a suli tornatermébe, ahol minden csütörtökönként sportdélután van. Ott megismerkedtünk egy magyar lánnyal, Johannának hívják, 25 éves, szigetszentmiklósi, de egy norvég férfihoz ment férjhez, úgyhogy már itt laknak kint. Ő nem főiskolás - egy fogyatékos kisfiú személyes gondozójaként dolgozik - hanem az egyik barátnőjével szokott eljönni sportolni. Ricsinek még nem jött rendbe teljesen a bokája, úgyhogy ő röplabdázni állt be, én meg eső ide-vagy-oda kimentem focizni a földes pályára. Húú, azt a földönkívüli mozgást, amit az első pár percben produkáltam... Mióta kijöttem, sőt annál hosszabb ideje nem fociztam már, szinte azt a kis tudást is elfelejtettem. Aztán nagyon felszabadultam, fülig érő szájjal rugdostam a félig pumpált labdát. Egyedüli problémám csak az volt, hogy vegyesen játszottunk fiúk-lányok és nagyon oda kellett figyelnem a test-test elleni párharcoknál. Többnyire inkább feladtam előre! :-) Mint ahogy a védekezést is. Láttam, hogy ezeknek a norvégoknak nem kenyerük a passzolás, úgyhogy félpályánál ólálkodtam, hogy a luftokból és lecsorgó spicces löketekből adódó labdákat összeszedegessem. Mivel vendég vagyok az országban, megpróbáltam nem kapura lövöldözni, nehogy valamelyik norvégban azt az előítéletet ébresszem fel, hogy a magyarok maguknak valók. Így még a kapu torkában is passzoltam inkább, hogy más rúgja a gólt.

De ezek a lányok, szavamra mondom őrültek voltak. Fel-le spintelve közlekedtek, és úgy leizzadtak, mint egy versenyló. Otthon a lányok mindig ügyeltek arra, hogy annyira azért ne hajtsák meg magukat, hogy megjelenjen az első izzadtság csepp. A végeredmény 8-8 lett, három góllal és 3 gólpasszal vettem ki a részem a döntetlenből. Elismerésük jeléül egy "jó munká!" mondatot és hátbaveregetést kaptam 2 fiútól. Apropó, fiú... Volt egy egyén, akiről egész egyszerűen képtelen voltam megállapítani, melyik nem képviselője. Fiús mozgása volt, hosszú haja, de az arca egy nem túl szép lányéra hasonlított. A pontos választ mai napig nem tudom.

Aztán volt egy kis pihenő, miközben a helyi keresztények közül, az egyik helyi fiatal próbált meg Jézusról beszélni. Az értékelhető volt, hogy ki mert állni mindenki elé, de a módot nem igazán találta el, ugyanis átírta a Biblia egyik történetét egy kicsit modernebbre, hátha úgy jobban megértik, de szerintem pont így kuszálta túl a szálakat.

Aztán már nem volt kedvem focizni, se floorballozni, úgyhogy röplabdázni álltam be. Az is jó volt nagyon, mert voltak labdamenetek, elég szépek. Ricsivel külön csapatban voltunk, de ahhoz képest, hogy azt mondta, nem nagyon tud röplabdázni, jól küldte az ívet! Nekem sajnos az első két szervám nem sikerült, át sem ment a labda és így meglettem pecsételve mint röplabdás analfabéta. Utána kellemetlen volt, hogy lányoktól kezdve mindenki beállt elém, amikor az ellenfél szerváját kellett fogadni, nehogy én érjek labdához és elszórjam a pontokat. Aztán a meccs végére sikerült pár sáncot és pontot produkálnom, ami annyit ért legalább, hogy máshogy mehettem le a pályáról.

Nyolckor álltam ki a buszmegállóba, de még fél 9-kor is ugyanabban a pózban kellett várnom a buszra. Ki voltam pirulva, mégis hideg volt az idő és szemerkélt is az eső. Nem akartam nekivágni, ezért nagyon jólesett, hogy észrevett Johanna és a férje és hazahoztak kocsival. Kissé furcsa szituáció volt, hogy Johanna férjéhez angolul beszéltem, ő pedig tört magyarral válaszolgatott. Minden helyes mondatot a felesége egy arcsimogatással honorált, én meg csak Nórira gondoltam, hogy de jó lenne, ha az ő kezei érintenék már így az arcomat.

Ma ugye blogírással ébredtem, utána elmentem a boltba és vettem Lasagne-t, joghurtot, tejet és kenyeret. Délután annyira álmosító volt ez a borús idő, hogy aludtam másfél órát, utána pedig elmentem a konditeremben. Nem éreztem annyira jól magam, mert nem sokat kajáltam előtte és nem volt energiám. Meg egyből 60 kilóval kezdtem el guggolni, ami szinte minden erőmet felemésztette. Most itt ülve is remeg a lábam! :-D

Üdv:Jocó

Barlanglakók

Sziasztok!

Nagyon gyorsan elszaladt ez a hét, most így visszagondolva rá, mintha a napok csak percek lettek volna. Nincs igazán különleges esemény, aminek az egész bejegyzést szentelhetném, sok kis dolog történt velem inkább iskola közben. De jó ez, mert még a szürke hétköznapokban is lehet újat találni, ha az ember figyel. Úgy pedig már nem is lesz annyira szürke, máris van miről gondolkozni vagy esetleg beszélgetni.

Az első dolog, amit szeretnék leírni, ismételten nem túl...mi a jó szó rá...szépirodalmi téma. Igazából, amennyire csak lehet vulgáris és kicsit elszomorító is. A helyzet a következő: a főiskolán a diákok nyitott ajtónál WC-znek.. Ezt úgy képzeljétek el a fiú mellékhelyiség esetében, hogy van a folyosóra nyíló ajtó, az folyton nyitva van, ha én bemegyek és azt csak behajtom, biztos lehetek benne, hogy az első eltávozó személy nyitva hagyja. A másik téma pedig ugyebár ezek a kis kabinok, bodegák, vagy nem tudom, hogy nevezik ezeket a WC tervezésre szakosított belsőépítészek. Ott eddig fele-fele a tapasztalom, volt aki félig nyitva hagyta miközben trónolt, volt aki nagylelkűen behajtja, de a zárt már nem fordítja el, hogy nyugodtan rá lehessen nyitni és nyugodtan szívrohamot lehessen kapni ijedtségben.

El sem tudjátok milyen borzasztó élmény úgy benyitni egy ilyen kis kabinba, - ja, mert azért próbálok oda bejutni inkább, mert a falra felszerelt megoldást próbálom elkerülni, ugyanis nekem nem jön be, hogy a folyosóról bárki láthat ott állni, mégha specifikusan egyetlen fedetlen testtájamat sem látják - hogy az nem is annyira szabad, mint azt a kis fehér szín sejtetné a zár fölött. Ami még döbbenetesebb, hogy a női toalettbe pedig a teremből is be lehet látni. Tehát ha a számítás technika teremben a megszokott gépnél ülök és a tanterem ajtó nyitva van, akkor biztos lehetek benne, hogy minden kézmosásnak tanúja lehetek. Néha meg nevethetek, hogy nők képesek sorban állni a WC-re. Az kéne, hogy egyszer annyira szorult helyzetben legyek, hogy sorban kelljen állni ahhoz, hogy pisilni tudjak. Borzalmas lehet belegondolni is, hogy ezekkel a fiatalokkal mennyi szörnyűség történhetett fiatal korukban - mert másra nem tudok gondolni. Biztos számos alkalommal alsóban bezárták őket a WC-ben és kinevették, így azóta már nem mernek behajtott ajtónál WC-zni. Meg az ugrott be, hogy gimiben az igazgató helyettes még cirkált is a folyosókon, hogy a felelőtlen diákok által nyitvahagyott mellékhelyiség ajtókat bezárja. Igaz, egy mélyebb indíttatása talán abban rejlett, hogy a diáktársadalom WC-t dohányzásra használó rétegét leleplezze.

"Hans Jörg Petterson, ha mégegyszer nem csukod be az ajtót..."

Evezzünk mostmár el a csatornavizekről, egy kellemesebb helyre. A buszokról szeretnék mesélni. A városban a Nettbus More nevű busztársaság a felelős az egész tömegközlekedésért. Félóra, húszpercenként járnak a buszok saját megtapasztalásom szerint, ugyanis a menetrendet azóta nem vagyok képes megfejteni, mióta kint vagyok. Olyan érzésem van, hogy csak azt jelzi, mikor indul busz a kiinduló állomásról, de én azzal az információval ugyebár nem tudok mit kezdeni. Hogy mi alapján nevezték el a Hessa-Myrland buszjáratot 618-nak és a Sentrum-Larsgardot 611-nek halvány gőzöm sincs. Adná magát a lehetőség, hogy mivel nincs sokkal több buszjárat, 1-10-ig nevezzék el a könnyebb megjegyezhetőség miatt, de ebbe nekem nincs beleszólásom sajnos.

Ha megérkezik a busz, akkor a többnyire Volvo buszok teljesen meghajolnak az utasok előtt. A hidraliki...mittudomén... leereszti a busz jobboldalát a könnyebb felszállás érdekében. Mindenkinek a buszsofőrnél kell jegyet vennie, nincsenek úgy, mint Magyarországon, ahol helyi közlekekedés működik, hogy újságosnál vagy egyéb helyen előre lehet jegyeket venni. A jegyárak nagyon magasak, de elektronikus kártyát lehet csináltatni, ami a havi bérletet jelenti egyúttal, és azzal az utazás nagyon gazdaságossá válik. Ugyanis, ha valaki a hét 5 napján használná a buszt mondjuk a kiindulótól a célállomásig, már jobban megéri a havi bérlet. Az is érdekes volt nekem, hogy nincsen kassza a buszokban, hanem minden sofőrnek van egy kis bőrtáskája, amit magával cipeleget attól függően melyik buszon teljesít szolgálatot. Így sokkal jobban elszámolható minden szerintem.

Elég sok a babakocsis anyuka és azt jó volt látni, hogy a buszsofőrök nem azt csinálják, mint néha otthon tapasztaltam, hogy melegednek a fülkéjükben és végignézik a visszapillantó tükörben, ahogy az anyuka felcibálja a babakocsit. Igaz, itt meg utasok lehetnének sokkal segítőkészebbek. Az is nagyon jó még, hogy a buszsofőrök beszélnek minimum angolul, ha nem több nyelven. De kivétel nélkül! Még a legidősebb sofőr is. Egyedüli negatívumnak azt tudnám felhozni ellenük, hogy kóstolgatják a gázt a buszon. Ezt arra mondtuk otthon mindig, amikor a gázt nem szép lassan nyomja, hanem nyomkodja, ugyanígy a fékkel is. Mivel én nem szoktam leülni - ugyanis lehetetlen az időseknek itt odaadni a helyet, mert majdnem sértésnek veszik, ha azt feltételezem róluk, hogy nem tudnak állni - néha nem kis erőfeszítésembe telik lábon maradni a nagy gázfröccsök és féknyomok között. Nem őrülten vezetnek, félre ne értsétek, csak nem túl érzékenyek a pedálokkal.

Kaptam egy e-mailt Johnny Rovnetól, a Blindheim Handball Club elnökétől, hogy szívesen fogadnak a csapat edzésein. Már régóta próbálkoztam, hogy tudjak valamit sportolni. Végigkopogtattam az összes focicsapatot már, de most úgy néz ki, hogy végül a kézilabdába befogadást nyertem. Egyedüli gond, hogy irtó messze van a csapat csarnoka. Az edzések meg esténként vannak, és kicsit aggódok, hogy a hazafelé útra lesz-e még buszközlekedés vagy az edzés reggelén már a másnapi könyveket is bepakoljam az iskolatáskába. Jövőhét kedden azt hiszem elmegyek...

Most leállok, este írok egy újabb bejegyzést azt hiszem, mert még van mit mondanom. Most viszont megéheztem és elfogyott a tej itthon, ami nélkül nehezen tudom a reggelimet elképzelni, úgyhogy elmegyek vásárlok egyet. Addig is szép napot nektek! Este jelentkezem még!

Üdv: Jocó

Fotók

Sziasztok!

Amint ígértem, felteszem a fotókat, amikkel az utóbbi időkben foglalkoztam (nem csak kattintottam a fényképezővel, hanem számítógépen meg is igazítottam őket.) Nem mindet itt kint fényképeztem, de szerintem Ti is fogjátok lenni. Ja, és oldalt a kedvenc linkeim közé betettem két barátom, volt osztálytársam (Hajnal "Kjut" Dávid és Kalmár Pisti) fényképeinek a mappáját is. Ők azok, akik elsőnek rávettek, hogy fényképezzek. Ha van időtök, nézzetek meg őket.

Ezt a képet nem én készítettem (minő meglepetés), hanem Csilla. A ladányi "Dósa gödör" a helyszín.

Ezen a képen biciklit tolok, vélhetően ennek örülök ennyire. A képet Nóri fényképezte és ami a legjobb benne, az időzítés. Parabola antenna nőtt ki a fejemből.

Ez egy igen szép nyaralás, talán legjobb képe lett. A képen nem lehet látni Bencét, de amúgy a kép címe lehetne a Gazsó kalózok.

Orra estem, véletlen megnyomtam a fényképezőt, véletlen épp szép volt képben... Ennyi.

Nehéz volt lekapni a fotó témáját mert folyton mozgott! :-)

Az aalesundi tip-top "vidámpark".

Ez első látásra nem tűnik nagy képnek, de aki fényképezett már víztükröt, talán aláírja, hogy milyen nehéz olyan képet készíteni, amiben egyensúlyban vannak a fények.

Ez az aalesundi Sunmore parkban készült, egy viking kunyhó. Van még egy rakat ilyen képem egyébként. Kissé nyugodtságot sugároz, nem?

Ilyen fotóért sem kell menni messzire, Nórival a siroki várban kirándultunk.

A norvég gazdaság

Sziasztok!

Az utóbbi pár napban nem történt túl sok érdekes velem, mivel tanultam többnyire. Vasárnap nekiestem a Service Marketing könyvnek, haladtam vele, de nem mondhatnám, hogy rongyosra olvastam. A pihenő időszakokat azzal próbáltam meg hasznosan tölteni, hogy fényképeket retusáltam. Lett néhány jobb, már gondolkoztam azon, hogy csinálok csak fényképes bejegyzéseket is. Délután megnéztem a Chelsea-Manchester derbit, hálistennek találtam egy jó helyet az interneten, ahol úgy tudtam megnézni az egész meccset, hogy alig szaggatott. Tetszett, Berbatov iszonyú erőcsatár, még Terry sem tudta felöklelni, pedig benne van anyag. Sajnos a végjáték már nagyon nem tetszett, érezhető volt, hogy gólt fog kapni a MU. Azt nem értettem, hogy Ferdinand mutatta a gólt megelőző szabadrúgásnál, hogy vigyék ki a védővonalat a tizenhatosig, errefel O'Shea ott turkálta az orrát a 11-es pontnál. Mondanom sem kell, hogy ebből lett a gól. Akkorát beleütötöttem az asztalba mérgembe. Pedig nyerve volt a meccs. 1-1 lett így. Estefelé Ricsivel lementünk a partra és kifeküdtünk a sziklákra, mint a partra vetett bálnák. Gyerekkori ökörségeinket osztottuk meg egymással miközben a szmogosnak aligha nevezhető levegővel kúráltuk tüdőnket. Ja, és csináltunk pár fényképet is. :-)

Hétfőn egy órám szokott lenni, de elmaradt a gazdasági tanárok értekezlete miatt. Mivel hétfőn nem túl sok percet éltem meg a délelőttből (alvás miatt :-P ) így nagyobb füllentés nélkül elmondhatom, hogy a nap nagy részét tanulással töltöttem. Nekiveselkedtem az Understanding Culture nevű tantárgyamnak, amiből jövőhét csütörtökön tartunk előadását. 10 oldalt kell esszében leírni és beadni, valamint powerpoint prezentáció segítségével be is kell mutatnunk a témánkat, ami nem más, mint a görög nők helyzetének bemutatása. Erről azt hiszem majd később írni fogok, mert én irtó érdekesnek találom az egészet. Ma is ezzel szeretnék majd még foglalkozni, miután tájékoztattalak Titeket sorsomról.

A norvég parlament épülete. Lehet, egy kicsit békésebb hely, mint a magyar.

Most szeretnék némi információt csepegtetni nektek az országról, ahol élek. Kezdetnek a gazdaságról szeretnék pár tőmondatot ejteni saját szavaimmal, részben itt hallott, részben utánaolvasott információk alapján:

A norvég gazdaság a jóléti kapitalizmus egyik legvirágzóbb bástyája, egyszerre jellemzi a szabadpiac-tevékenység és kormányzati beavatkozás. A kormányzati ellenőrzések olyan kulcsfontosságú területekre terjednek ki, mint például a létfontosságú kőolajszektor, mégpedig nagyarányú államvállalkozásokon keresztül. Az ország gazdagon meg van áldva természeti erőforrásokkal - kőolaj, vízenergia, hal, erdők, és ásványi anyagok. Norvégia gazdasága leginkább az olajkitermeléstől függ, hiszen exportjainak 1/3-át teszi ki. Érdekes lehet, hogy Norvégia olyan nagy kőolajkitermelő országok mögé sorakozik fel exportját tekintve, mint Szaúd-Arábia és Oroszország. Az állampolgárok a legutóbbi 1994 novemberi népszavazás alkalmával is nemmel szavaztak az EU csatlakozásra, mindazonáltal az Európai Gazdasági Térség tagjaként így is jókora járul hozzá Norvégia a mindenkori EU költségvetéséhez. A kormány felemelkedése mögött a privatizációt emlegetik itt legtöbben. Bár a norvég olajtermelés 2000-ben tetőzött, a földgáz-termelés még mindig emelkedik. Ennek a fennálló veszélynek a kiküszöbőlése érdekében a következőt tették: elválasztották az olaj-és-gázkereskedelmből fennmaradt többletet és a kormány által életre hívott Government Petroleum Fundban invesztálták. Ezt a jelentős összeget azonban nem csak a bankban rejtegetik, hanem többnyire külföldön fektetnek be vele és mára független elemzők is több mint 250 milliárd dollárra becsülik. A 2002/03-as időszakban elkönyvelt csekély 1%-ot követően, a GDP növekedése a 2004/07-es időszakra már közel 5%-osra szökkent, amit leginkább az olaj világpiaci árának emelkedésével magyaráznak. Szerintem, a norvég gazdaság továbbra is fejlődőképes marad, mégpedig a belföldi gazdasági tevékenység miatt. Két ok van, amivel én is egyet értek: magas fogyasztói bizalom (nagyon fontos, hogy mindig tudja itt mindenki mire számíthat) és a folyamatos befektetési szándék (nem elégszenek meg és mernek nagyobb kockázatot is vállalni, igaz mondhatjuk mi magyarok: nekik van miből). Végszó: Norvégia rekordot produkált 2007-ben két dologban is. Rekord magas költségvetési többlet illetve munkaerőpiaci növekedés. Van mire gombot varrniuk..

Egy főre jutó GDP 2007-ben mai USD-vel számolva: 86.920.000 HUF

Mára legyen elég ennyi írásból. Lesz ma még egy másik bejegyzésem is, amibe képeket teszek! És talán alá is írom, mit láthattok rajtuk.

Üdv:Jocó

Az évszázad tűzesete

Sziasztok!

Ott folytatnám a történetet, hogy ugyebár pénteken kirándultunk a Sunmore múzeum területén. Ahogy hazajöttem rögtön megírtam, mert a képek miatt úgyis géphez kellett ülnöm. Utána a szobát kezdtem el rendbekapni, mert már 1-2 napja megérettek az állapotok egy felmosáshoz. Hogy mit lehet egy ekkora szobában pakolni? Annyi fénymásolatot kapunk az iskolában, hogy szerintem a szolnoki papírgyár évente termelt ki ennyit, amikor még működött. Igen, ez egy olyan ország még, ahol a fa utánpótlással nem kell foglalkozni. Ennek ellenére képzeljétek el, hogy az iskolában az egyik irodában magyar csomag fénymásolópapírt láttam. A szobában rend lett, de már este lévén fenének sem volt kedve felmosórongyot ragadni. Egy nappal kénytelen voltam a tisztaságot elhalasztani.

Épp a szomszédaimat mentem.

Estefelé beszélgettem több emberrel is, de csak 11-ig, utána kiléptem, mert egy idő után csak begolyózik a szemem. A másik meg az, hogy az msn eléggé becsapja az embert. Ha csak ésszerűen végiggondolom, mikor fordulna velem élőben olyan, hogy egy este alatt beszélek 3 vagy 4 emberrel... A másik meg amire rá kellett még jönnöm, hogy egyáltalán nem elégíti ki a kommunikáció éhségemet az írogatás. Ebben a blogozásban is azért leszek gyakran túl terjengős, mert úgy hiányozik már valami egy térben és időben folytatott beszélgetés.

"Nem engedhetem, hogy Józsit kár érjen. Harmadik műszakban sem..."

Miután kiléptem a beszélgetésből még megnéztem a két éves TV ostrom soha nem látott felvételeit az MTV archívumában. Talán nem azt a kifejezetten elalvás előttre szánt matiné műsort választottam ki... Mégis azt kell, hogy mondjam, nem csak amiatt nem tudtam elaludni. Sok dolog zavart már belülről, amiket nem írok le ha nem baj, nem akarlak vele untatni Titeket. Az életérzésem azon az estén kicsit Jay-Z 99 Problems című dalának refrénjére hasonlított. Meggyőződésem azonban, hogy néha az embernek a problémái csak azért tűnnek nagyoknak és elgörgethetetlennek, mert a probléma alól szemléljük az eseményeket. De az ember szerintem abból a szempontból csodálatos teremtés, hogy Isten olyan képességet adott neki, hogy szívének szemlélő képességét máshová át tudja helyezni. Ezt úgy értem, hogy például a szívét "elrepíti" térben és akár időben is egy másik helyre, mondjuk egy régebbi emlékre, és elkezdi azt újra átélni. Azonban amikor visszatér újra a saját helyzetébe, már csak azt látja, hogy az a probléma cseppet sem hatalmas, sőt már nincs is alatta. Vannak idők azonban, amikor a probléma akkora, hogy még ilyen módon sem tud az ember felülkerekedni. Lehetetlenség is lenne, hiszen az ember nem egy Münchausen báró, aki saját magát emeli ki a mocsárból. A péntek estém így kicsivel továbbra nyúlt és valamikor kettőkor tudtam rávenni magam, hogy végre lecsukjam a lámpát és megpróbáljak aludni.

Ole Gunnar Helgesen tűzoltóparancsnok a szobámban.

Másfél óra alatt addig el tudtam jutni, hogy viszonylagosan mélyen horpasszak. Akkor azonban (fél 4 körül) éktelen sivításra lettem figyelmes. Mivel mindig 1000 méter mélyen alszok, nehéz megkülönböztetnem alváskor a valóságot az álomtól. Fél perc értetlenkedés után azonban rá kellett, hogy jöjjek nem álmodom, hanem a tűzjelző sikítozik. Ez kellett még nekem arra az estére. Amúgy is úgy gondoltam mindig, hogyha elég mélyen alszok, fölöttem puskát is ropogtathatnak, arra sem ébredek föl. Amint az ágyból kikeltem, hát finoman fogalmazva sem éreztem magam a helyzetem magaslatán. Halvány gőzöm sem volt, hogy mitévő legyek. Értetlenül lestem mindenfelé, hogy milyen értéket kaphatnék fel magamhoz a meneküléshez. Egy zokni esett csak kézbe, de abban a helyzetben az kb. olyan volt, mint amikor a Maszk című filmben Jim Carrey börtönben ül és a kutyájával akarja kimentetni magát, aki a kulcs helyett a sajtot veszi el az őrtől. Így egyszál bokszeralsóban és pizsamafelsőben elkezdtem sprintelni a lépcsőház felé. A szintemen lakik egy egyedülálló hölgy a két kisgyerekével és ők is abban a pillanatban nyitottak ajtót mint én. Láttam rajtuk, hogy ők sem állnak a helyzet magaslatán, a nő mezítláb pizsamában próbálta a gyerekekre rádobni legalább a kabátot. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nekem kell segítenem rajtuk. A gyerekeknek magyarul (félálomban és vészhelyzetben nemhogy norvég, de még angol tőmondatok sem jutottak az eszembe) kezdtem el megdöbbentő utasításokat adni: Tartsatok ki! , Mindjárt lent leszünk! , Nincs már sok hátra! A lépcsőn lefelé menet, meg kellett döbbenem, hogy mindenki milyen nyugodt. Lányok a kispárnával és takaróval közlekedtek, mások szépen felöltözve. Én meg tövig szétgombolt felsővel - David Hasselhoff-szőrös mellkasommal, boxeralsóban és csipás szemekkel életem menekülését produkálnom. Próbáltam Come on! felkiáltó mondatokkal menekülésük sebességén növelni, de olyan képtelen szituációban kellett, hogy érezzem magam, mintha a Bábel-tornyából menekülnék. A földszintre érkezve még az is megfordult a fejemben, hogy tigrisbunfenccel hagyom el az épületet, de az előttem lévő tömeg miatt ezt ki kellett hagynom a menekülésem koreográfiájából.

"Meg kell mentenem Józsi laptopját!"

Amint kiértem a szabadba, szervezetem libabőr formájában próbálta tudatni velem, hogy jelentős hőmérséklet változást észlel. Az információt nem volt időm feldolgozni, így jobb híján az archívumba tettem, az időközben sok másik feldolgozatlan mellé. Rögtön felfelé kezdtem el kémlelődni, hogy hol csapnak ki a borzalmas lángok és már azon kezdtem el agyalni, hogy egy szál pizsamában, személyazonosság és pénz nélkül hogyan kezdek majd új életet itt Norvégiában. Értékelhető megoldást mellőző eszmefuttatásom közepette megjöttek a tűzlovagok. Próbáltam őket félreérthetlen kézlegyintésekkel sürgetni, de csalódnom kellett, mert a nyolc tűzoltóból csak kettő ragadott fejszét és rontott be a pokoli tűzfészekbe (amit még akkor sem lehetett látni emberi szemmel látni.) Amíg vártam, hogy tűzoltók életüket nem féltve felderítsék a tüzet, addig oda nem illő érzés kerített hatalmába. Alulöltözöttnek kezdtem érezni magam és némileg azt kezdtem el érezni, hogy körülöttem többen is a vészhelyzet ellenére rajtam nevetnek. Zavaromban a hajamat megigazítottam és a pizsamafelsőmet összegomboltam, de úgy éreztem, hogy talán még ez is kevés. A tűzjelző hang azonban egyik pillantról a másikra elhallgatott. Gondoltam is magamban, hogy én sem tudnék ilyen elképesztő zajban tüzet oltani. Megértem a tűzoltókat. A helyzet azonban más volt. Kijöttek a főbejárat elé, mintha sajtótájékoztatót kívánnának tartani. Pár szót mondtak norvégul, bár én nem hallottam tisztán (de van egy olyan érzésem, hogyha hallottam volna is, nem tudtam volna sok mindent felfogni a nyelvi korlátok miatt) csak a végét, hogy jóéjszakát kívánnak. Abban a pillanatban fogtam fel, hogy ez az egész csak egy próba tűzriadó volt. Nem fért azonban a fejemben, hogy a tűzoltók a szomszédban laknak...Akkor mi a fészkes fenéért kellett lecsúszniuk a csövön, felöltözni tűzálló ruhába, kocsiba pattani és szirénázva 100 métert megtenniük? Megkérdőjelezem, hogy fel tudott-e kettesbe váltani a vezető, amíg ide átjöttek a szomszédba. És végül de nem utolsósorban..Miért kellett a szívbajt rámhozni. Nem illedelmes egy külföldi vendéget éjnek évadján így megzavarni. Most így december végéig kell majd elviselnem, hogy az itt lakók ujjal mutogatnak rám és nevetnek, amiért boxerban, túlfűtött menekülési ösztönnel az életemet mentem. Ez szemétség volt! :-) De legalább felvett volna a tűzoltós egy nagy parókát és adott volna egy pezsgőt, hogy ez a Kész Átverés volt.

Füst és korom egy szál se... Épségben maradt a ház.

Miután felmentem a szobába kötelességemnek éreztem kinevetne magam, hogy hogyan viselkedhettem kívülről nézve. Felhívtam még Ricsit is, hogy az ő ajtaját is beverték-e a tűzoltók a baltával. Illetve megegyeztünk arról, hogy vagy ő vagy én fingottunk akkorát álmunkban, hogy az már a tűzérzékelőnek is sok volt. És egyetértettünk abban, hogy nagy szívás lett volna, ha ilyedtünkben a lépcső helyett az erkélyről való ugrást választjuk. Az ágyamban szinte hallottam, ahogy a tűzoltók halálra nevetik magukat azon, hogy siettettem őket a tűzoltásra.

Tűzoltóság pontos helymeghatározása

A szombat és a vasárnapi napom most teázgatással telik, kedves lánglovag barátaim poénja miatt ugyanis kicsit megfáztam. De szombaton már nem halogattam tovább a felmosást és mint Hamupipőke (térdre ereszkedve), egy ronngyal feltakarítottam a szobám. A komfort érzetem máris az egekbe szökött. A mai nap lehet, hogy megnézek már egy filmet, ja, meg ma van a Chelsea-Manchester United meccs is. Egy kis testmozgás is hiányozik már, de nem érzem most annyira jól magam, hogy konditerembe menjek.

Most le kell álljak, mert túl hosszú lesz így a bejegyzés, majd írok máskor is. :-)

Üdv: Jocó

Durvul a suli

Sziasztok!

Mindenelőtt szeretném tudomásotokra hozni, hogy miért nem írtam korábban... Valójában írtam, csak valami gyík van a google rendszerében, és nem menti el automatikusan, amit írok, sőt én sem tudok rákattintani a mentéssel. (Egyébként most is itt villog pirosan, hogy Error! Autosave failed) Már megírtam az előző pár napomat olyan hosszan, mint talán a Révai Nagy Lexikon az összes kötetével együtt véve, és mondom majd megpróbálom átmenteni egy Word dokumentumba, hogy biztos ami biztos. Hát nem eltűnt az egész? Hisztizni lett volna kedvem vagy kiugrani innen a hatodikról, de próbáltam Charles Bronson higgadtsággal elfogadni a megmásíthatatlant. Ezt megszívtam. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje kirándulnom, így már nem maradhatok a szobában, mert véletlen talpam alá venném a laptopot, amit nyilvánvalóan pár percen belül megbánnék, mivel elvágna a külvilágtól.

Riasztottam a magyar különítményt, akik a SWAT-ot megszégyenítő gyorsasággal reagáltak az ötletemre. Egyedüli problémának csak az tűnt, hogy három seggnyien vagyunk, de csak két biciklinyereg áll rendelkezésünkre. Mondtam, hogy majd buszozok, mivel van bérletem. A helyik BKV gyér járatsűrűsége miatt legalább 20 percet szobroztam a Volsdalen Skole nevű megállóhelyen, mire megjelent az első busz. Felszálltam, és csippantanám az érzékelőn a bérletemet, amikor a szokásos zöld helyett a vörös lámpa villant fel. Lejárt a bérletem. Próbáltam olyan tekintetet produkálni, mint a Shrekben a macska, de a buszsofőr éppen azok közé tartozott, akik ritkán borotválják a szívüket. Gyalog indultam neki a Sunmore nevű kis szigetre. Fél órába tellett, mivel a sulinál is a messzebb van. De legalább jól megnyugodtam és gondolkoztam. Arra jöttem rá, hogy nem véletlen, hogy nincsenek Mózesek manapság közöttünk. Gondoljatok bele, ha Mózes a mai körülmények között kapná Istentől azt a parancsot, hogy írja le a parancsolatokat. Hányszor elszállna neki a Word egy Save As-nél... Vagy felidegesítené, hogy a helyesírás ellenőrző mindent aláhúz. Ááá, jobb volt az a hegytetőn, kőtáblára. Bár nem vagyok meggyőzödve, hogy az is probléma mentesen zajlott. Például abban meg az lehetett a buktató, hogyha egyszer kicsivel nagyobbat üt a vésőre, akkor megreped a kőtábla. Konklúzió? Mindig nehéz a gondolatokat megörökíteni...

Mai kirándulásom egyik fő célja az volt, hogy gyarapítsam a fénykép állományt, mert már gondban voltam, hogy egy-egy blog bejegyzést milyen képekkel színesítsek ki. Meg amúgy is, csak kellenek emlékek, ráadásul a fényképezgetés remek kikapcsolódási lehetőség. Úgy telt a mai napunk, hogy beszélgettünk én meg közben kattintgattam a fényképezőmmel. A többiek úgy veszem észre, hogy meg vannak elégedve a fényképeimmel. :-) Ők néhány kivételtől eltekintve a zsebben tárolták a gépüket. Bár, Ricsi esetében talán az közrejátszik, hogy múltkor a kajakozáskor nem éppen ügyelt a vízhatlanságra. Legalább két órát beszélgettünk lent a parton. Eközben furcsa dolgott vettem észre magamon. Nemrég még kisgyerekként Csabát ástam el a homokozóban vagy Lackót lőttem játékfegyverrel, most meg olyan témákról beszélgettem, amikről előtte csak a felnőtteket hallottam. De arra rá jöttem, hogy kemény élet ez. Mármint felnőtt témákról beszélni (politika, munka, hit stb.), mert a felnőttek beszélgetésének sohasincs vége. Megoldás is csak ritkán. De jó volt, mert azt jelenti, hogy haladok a korommal.

Hazafelé is külön jöttem Ricsitől és Balázstól, mert ők bementem vásárolni a Sparba. Én loholtam hazafelé, mert olyan hihetetlen dolgot láttám, hogy kicsit megijedtem. Sohasem éltem meg még ilyet. A következő volt. Ugye egy fjord mellett élek és fölötte hirtelen megmozdult az ég. Elkezdett a felhő lefelé jönni. Most gyakorlatilag én felhőben vagyok itt a hatodik emeleten. Teljesen földre szállt az ég és minden nedves. Nem esik, hanem nedvesség repül a levegőben. Parányi vízcseppek. Nincs kétségem, felhőben vagyok. Jó mi?

Most megpróbálom bepótolni azt, amit előzőleg leírtam, de elveszett. Szóval durvul a suli. Egyre több dolgunk van, és az órákra is egyre többet kell készülnünk. Négy fős tanulócsoportokat kellett alakítanunk minden tantárgyból és ezentúl minden órán valamelyik csoport tart egy prezentációt. Fogyasztói magatartáson például egy csapat kétszer is szerepel. Egyszer mi leszünk azok, akik el akarnak adni egy terméket, máskor pedig mi leszünk az ellenfelek, a szkeptikusok, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a kemény vásárlócsoportot játszuk, akik sehogy sem akarják a terméket elfogadni. Őszintén szólva, én sohasem éreztem magam ezekben a szerepekben otthonosan. Nem érzek magamban olyan képességet, hogy valamit rátukmáljak valakire. Emiatt is nem választottam otthon az IBS-en a gazdaság és menedzsmentet. Úgy érzem, hogy olyan ember vagyok, aki tud egy csapat motorja lenni, de ugyebár egy kocsi motorját se lehet látni. Az is a motorháztető alatt van. Én sem szeretek a frontvonalban haladni, hanem jobban élvezem inkább azt, hogy a háttérből a támogatást és a biztonságot megadjam. Most az üzleti élettel kapcsolatos tulajdonságaimról beszélek csak. Élet más területein nyilván tudok máshogyan is viselkedni.

Történt egy nagyon kellemes élményeim a suliban. Tudjátok, meséltem, hogy helyettesítenem kell a spanyol tanárt, amit múlthéten meg is oldottam. Hogy miért vállaltam? Én is kérdeztem már magamtól. Legalábbis miért pont én.. Nem is igazán ismerem az iskolában még a "járást". A válasz talán az, hogy bele tudom képzelni milyen érzés lehet a tanárnak az, hogy szeretne egy szívességet kérni és mindenki lapít. Hát, én nem szeretném átélni, hogy lesz olyan, ha arra szánom magam, hogy segítséghez folyamodjak, és senki se segítsen rajtam. Láttam még akkor a tanár szemében, hogy örült nekem. Ezen a héten meg is hálálta a segítségemet. Kaptam tőle egy spanyol könyvet, ami a haladó nyelvtant tartalmazza, tehát a legszélesebb keresztmetszetét a spanyol nyelvtannak. Vissza is kaptam a kedvességet!

Volt még egy kis ügyem az ösztöndíjammal. Megjöttek a papírok az IBS-ről, aminek nagyon örülök, mert 600 euróval ösztöndíjat fogok kapni. Nagyon örülök neki. Mert ez például kéthavi szállásomat fogja fedezni, ami azért már nagy segítség. Nem telhetetlenségből, de úgy gondoltam, hogy utána kéne még néznem minden lehetőségnek, amiből anyagi támogatást tudnék kapni. Írtam így egy pályázatot egy amerikai honlapra, ahol a tanulmányi ösztöndíjakat lehet nyerni. Nagyon reménykedem valami jó végkifejletben. Onnan gondoltam, hogy például Ricsi és Balázs 600 helyett 2200 eurót kap ugyanattól az alapítványtól, ahonnan én, míg a cseh gyerek egyenesen 5000-et. Nem tudom, mi alapján történnek az elbírálások, azért próbálkoztam inkább egy teljesen másik helyen.

Ja, és kaptam még egy felhívást az IBS-ről mégpedig a Tudományos Diákköri Konferenciáról. Nekem volt egy tudományos irományom az olajárrobbanásról és annak társadalomra való következményeiről, amit kis javításokkal és frissítésekkel el is küldtem. Nem táplálok hiú ábrándokat, hogy nyerek, mert nem is nyerhetnék, hiszen a dolgozat megvédése még olyan időben lesz, amikor én még kint vagyok Norvégiában. De remélem legalább csempészek a zsűri életébe néhány kellemes percet azzal, hogyha elolvassák és jónak találják.

Most azt hiszem, megszakítom az írásom, mert ha túl hosszú egy bejegyzés, akkor meg azért nem lesz érdekes. Majd jelentkezem remélhetőleg még a hétvégén. Üdvözöllek Titeket!

Az adatvesztés miatt úgy jeleníti meg a bejegyzést, mintha 18-án este írtam volna. De nem, mert 19-én voltam kirándulni, és utána írtam..

Jocó

Egy jászapáti legenda

Zöldi Tibor (aka. Tibor Greeny)

Szülőföldem híres lakosa.

Igen?! Tibor! Tessék szétfejelni!

Szívből csak egy van!

!!!ENNYI!!!

Szívből csak egy van!

A videóért köszönet a Masszafilm nevű amatőrfilmes csapatnak, Regula Gergely vezetésével!

Viking asszonynép

Sziasztok!

Gondolom, hogy nem tudok elmenni a mai címem mellett szó nélkül, úgyhogy rögtön bele is kezdenék a magyarázkodásba. Hosszassan csöndben maradtam azzal kapcsolatban, hogy milyenek itt kint a női nem képviselői. Mind külalakkal, mind belső tulajdonságokkal kapcsolatban úgy véltem, hogy korai lenne még bármilyen véleményt alkotnom. Most azonban, én, Gazsó József, minden mentális képességemmel tiszában lévén megkockáztatom, hogy véleményt formálják norvégiai oldalbordáinkkal kapcsolatban. Előre bocsátanám, hogy próbálok mindennemű túlzást elkerülni.

Szóval, ami kiváltotta belőlem, hogy megírjam ezt, az a mai buszmegállóbeli várakozásom. Körülbelül 342124-en várakoztunk az érkező 618-as buszra, amikor egy 24 év körüli lány minden habozás nélkül turházott egy gorombát, erre ugyebár odafigyeltem és láttam, hogy kicsit igazgatja a nyelvén, majd az ajkával csücsőrített egy szexit és legalább 3 méterre kiküldte a busz számára fenntartott helyre, amit nagy gondossággal gyűjtögetett össze az orrüregéből. Na, most mondjátok meg, hogy egy milyen viselkedés.

De a történet nem itt kezdődik, kezdjük szépen kívülről. A norvégokat nem tudom, hogy ki hogyan képzeli el, de én az óceán közelsége (hal evés) és a norvég kézilabdaválogatott tévés meccsei miatt szőke, vékony nőkre számítottam. Amióta kint vagyok, azonban azzal szembesültem, hogy ezek a hölgyek szörnyen le vannak pusztulva. Mint már írtam a Mackóland című bejegyzésemben, folyton melegítőben járnak - amiről azt hittem, hogy tudják mi a menő...:-) De most egyre inkább úgy kezdem látni más tényezők miatt, hogy igénytelenek. A testüket kis túlzással egy spajznak gondolják. Minden szünetben egy féldisznóval töltött szendvicset tüntetnek el, ha pedig "diétán" vannak akkor a 8 egész csirkét tartalmazó salátávál csillapítják kínzó éhségüket. Nasinak puding, palacsinta és csokitorta (óra közben).

Nem mintha felmérném a lányokat, de eddig nem volt olyan lány akire csak úgy külső alapján, de azt mondhattam volna, hogy szép. Vagy az a véglet van, aki mit sem törődök magával - ami szerintem tökre igénytenség - vagy a másik, akiken látszik, hogy fodrászok, szoláriumok és kozmetikusok hada készítette el. Szerintem egy lánynak nem az magával való törődés, hogy egy diszperzites vödörnyi sminkbe beledugja a fejét, hanem ha csak azt a szépséget, amije van próbálja gondozni és karban tartani. Minden nő kapott a Teremtőtől olyan dolgokat, amire büszke lehet, akkor viszont az a legkevesebb, hogy nem teszi tönkre. Ezek a lányok itt - habár ki kell hangsúlyoznom, hogy tisztelet a kivételnek, csak én még nem találkoztam kivétellel - viszont egy dologban hisznek, mégpedig abban, hogy Magyarországon és Thaiföldön olcsó a plasztikai műtét. Hihetetlen volt, hogy amikor a Marketing órán ez a téma jött fel (mármint a plasztikázás) akkor mindenki tisztában volt Magyarországgal, amikor még kérdezik, hogy honnan jöttem és válaszolok, akkor meg úgy lesnek mint borjú az újkapura. Néha úgy érzem, hogy annyi erővel azt is mondhatnám Rántotthúsból jöttem, vagy mittudomén, mert arról is kb. ugyanannyi fogalmuk lenne. Vagy például ami nem féltétlenül rossz szokás, ámbár mégis furcsa az az, hogy amíg otthon nem tudtam úgy bemenni az iskolába, hogy ne dobdtam volna hátast a lányok parfümfelhőjétől, addig a lányok egyáltalán nem vagy csak alig használnak parfümöt. Ez csak akkor vészterhes, ha valamelyikük tökre le van izzadva - mert ugye dezodor a parfümök mellett található a boltokban. Ricsi ilyenkor szokta megjegyezni, hogy érzitek, Scottie Pippen itt pattogtatja közöttünk a labdát - utalva arra, hogy a lány le van izzadva ("be van pippenve".)

Az orrfolyásról ugyebár már többször szót ejtettem, nem szeretném ismételni magam. Nem ismerik a papírzsebkendőt...Valamelyik este buli volt a fentebbi emeleten és én kiálltam a teraszomra, hogy halljam mi folyik itt (Gyöngyösön..) Ahogy felnéztem épphogy vissza tudtam húzni az arcomat egy szép megtermett repülő nyáltócsától, egy ideig azt hittem, hogy a Függetlenség napjából egy nagy űrhajó közelít felém. Három orosz hölgy volt az elkövető, mint másnap megtudtam. Na, jó, rajtuk talán nem kell kiakadnom annyira.

De hogy mégegy dologgal megspékeljem a történeteket...A nők itt férfi munkákat végeznek. Szerintem 60-40%-ban (még a férfiek javára) vannak a férfi és női buszsofőrök. Míg például a fodrásznál ugyanannyi férfi és női hajvágó volt. Hogy miből jöhet ez? Lehet, hogy túl sok tesztoszteront örökítettek a vikingek az utódaikban, nem tudom egyszerűen. Egy biztos, szerencsésnek mondom magam, hogy én már megtaláltam, akivel leélhetem az életem és elmondhatom immáron, hogy nemcsak Magyarországon, de más országokban sem leltem Nórihoz hasonló teremtést. Punktum...

Másik szembeötlő dolog, amiről úgy gondolom, hogy írnom kell, az a magyar sajtó válsága. Egyszerűen borzasztó, hogy nem lehet egy olyan cikket elolvasni, amiből tiszta, áttekinthető képet lehetne kapni nem csak a hazai belpolitikából, de másból is. Otthon egyet tudtam, az emberek viselkedésén le lehetett sok hírnek az igazságtartalmát szűrni. Most mivel nem magyarok között élek, ugyebár ez nem működik. Mindegyik hírportálból vagy a mérhetetlen elfogultság érződik vagy a szenzációhajhászás. Az is biztos, hogy ebből a szempontból is nyertem ezzel a kintléttel. Kívülről látni azt, hogy micsoda romlott sajtóval rendelkezik Magyarország és az is biztos, legalábbis nekem, hogyha máshogy állnának a belföldi hírekhez, akkor azok, akik ott is élnek kevésbé éreznék magukat kilátástalanul. Talán nem ez a megfelelő szó, amit írni akartam, de most nem jut eszembe másik...talán.... Szarul...:-D De ez nem túl irodalmi! :-)

Hiányzik már az Alföld. Azt tudom mondani én is, mint az a norvég vietnámi harcos, akivel a Sukkertoppen tetején találkoztam és megkéreztem tőle, hogy a világ melyik pontját találta legszebbnek és azt felelte, hogy ezt, ahol lakik. Én is gyönyörűségeket látok - bárcsak lennének ilyen helyek Magyarországon is - de az Alföldnél nem érint meg semmi jobban. Annak a térségnek szippantottam be elsőnek a levegőjét az életemben (kicsit a berényi Erzsébet kórház levegőjével vegyítve) így nekem az jelenti a tiszta levegőt. Ugyanúgy nekem a tiszta víz az apáti víz, mégha Gudu Miki néha kicsivel több klórt is enged a vezetékekbe.

Most azért a honvágy ellenére mondom, hogy még nem mennék haza, mert leszek én még otthon eleget, de itt már nem biztos. (Azért szeretnék ide néha még eljönni - ami azt jelentené, hogy jól produkálok a munkámban). Most úgy érzem ennyi fért bele a Nórijocója olvasóinak informálásába. :-) A vizuális élményt a kajakozáskor készült képek szolgáltatják ma. Üdvözletem mindenkinek!

Jocó

Honvágy

Sziasztok!

Néha vannak, amikor egy oldalas fogalmazás helyett valami más jobban el tudja mondani, amit az ember pontosan érez. Nos, velem most így van. Nem keltem ki reggel az ágyból, hanem csak a plafont néztem és az emlékeimben merengtem. Rendkívül hiányzik most mindenki, de ha most őszinte akarok lenni, hogy kire gondoltam legtöbbet, azok ők: Csaba, Ati és Bence. Látni fogjátok, hogy furcsa módja van a szeretetem kinyilvánításának feléjük, mert többnyire kitrancsírozom őket. Igaz, mindenkinek megvan a szokásos eszköze, amit bevet: Csaba valakit tutira megnyávogtat, Ati a bőgve hagyjatok békén, Bence pedig...hát, igen, neki szélesebb az arzenálja. Le merném fogadni, hogy egy ilyen "harcnak" most ők sem lennének ellene. Én sem...

Hasfelmetsző

Sziasztok!

Végre újra itt van a hétvége! Nincs is sok jobb dolog annál mint addig aludni, míg teljesen ki nem piheni az ember magát! Bár vannak olyanok is, akik sohasem érzik kipihentnek magukat. Szerencsére én nem az ő táborukat gyarapítom. Tegnap nálam ez az állapot reggel hétkor állt be. Úgy éreztem nincs tovább ágyban maradni, kipihentem magam. Mintha csak az ágyam Kimák Tibi IFA-ja lett volna és kibillentett volna, mint egy plató sódert. Napom ezek után azzal folytatódott, hogy próbáltam visszaemlékezni mit tudtam ilyenkor csinálni. Ilyen korán.

Jobb ötlet híján félkómásan bekapcsolatam a Sláger Rádiót és a Bumerángot hallgattam. Úgy ültem a laptop előtt, mint régen az idősebb korosztály képviselői a diódás (vagy hogy a szösznek hívták azt a csavargatósat..) rádió előtt a Szabad Európát vagy a Kossuthot hallgatva. Irtó furcsa érzés egy idegen országban ülve, teljesen más körülmények között hallgatni azt ami otthon a hazádban történik. Nem is értem, hogy azok akik hosszú időre kényszerültek külföldre, vagy máshol élnek, hogyan bírják ezt ki. Kicsit nem figyelek és azon kapom magam, hogy szentségelek, hogy mennyi traffipax van, miközben az otthonról kapott májkrémet eszem kenyérre kenve, tejjel. Dehát mit érdekel engem a traffipax és az igazoltatás Norvégiában? Nonszensz az egész. :-)

Utána a szobámat takarítottam, legalábbis a használhatatlan papírokat, üres dobozokat összegyűjtögettem és kidobáltam. Levittem a szemetet. Aztán a ruhámait tettem rendbe. Van egy rossz szokásom, hogy ahol levetkőzök, akkor azt csak otthagyom egy kupacban, hitegetve magamat, hogy következőnek ha erre sétálok, majd szépen összehajtogatom és normálisan leteszem. Mivel a szobám belső paraméterei nem túl nagyok, ezért nem sok helyen öltözködhetem, így ez a ruhakupac a karosszékben gyűlik össze mindig. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy a ruhák mosása sem halogatható tovább. Két mosogatógéppel nyomta egyszerre, mint a westernhős, akinek egy Colt már nem is elég. Közben kaptam egy értesítőt a UPS csomagküldőtől, hogy 3 napja próbálja átadni a cipőmet, de sohasem vagyok otthon. Kössz..Hogy legyek itthon ha iskolaidőben jön ide? Így amikor pisilni mentem, akkor is nyitva hagytam az ajtót, hogy véletlenül se szalasszam el ha kopognak vagy csöngetnek. Öt körül meg is jött a csávó, de csak jelbeszéddel kommikált, mert szerintem csak Norvégiába betelepült. Végülis egy csomagkézbesítőnek tényleg nem kell nagy szókincs: "Itt írja alá!" "Köszönöm" és ki is fújt.

Utána úgy voltam vele, hogy már eleget voltam itthon, kicsit ki kell mozdulnom. Nyakamba vettem a fényképezőm és megindultam a nagy "nemtudomhová." Nem sokáig jutottam, mert lent ácsigózott néhány ismerős arc egy benzines kannával és pecabotokkal. Mondták, hogy menjek velük, nézzem hogyan horgásznak, meg a magyarok is jönnek amúgy is. Velük tartottam.

Lesétáltunk a kikötőbe, mert a fősulinak van egy kis motorcsónakja amit ingyen ki lehet bérelni, csak magunknak kell benzint szerezni hozzá. Bementünk a legközelebbi fjord közepére. Volt ott egy ilyen nagy gumi labda, amin a terhes nők szoktak tornázni bója (vagy ly..?) gyanánt. Oda kikötöttük magunkat. Három bot volt és hatan voltak. Ricsi és Balázs legalább őszinte volt és bevallották, hogy sohasem horgásztak még (szép kis első alkalom, nem? Norvégiában egy kristálytiszta vizű fjordban. Nekem a jászsági főcsatorna jutott, ha nem csalnak az emlékeim :D ). A többiek viszont előadták, hogy ők tanították még Rex Huntot is horgászni. Micsoda kamu emberek, gondoltam. Amit horgászatnak neveztek, az maga a szentségtörés. Hogy miért? Villantó volt felszerelve a botjukra, hármas horoggal, meg rácsombékoltak egy ólmot. És csalit tettek rá, de mit? Kenyeret! Hát Istenem, kenyér és villantó?? Aztán az egyik elővett rákot ( olyat mint a Gurmet Júzsi című bejegyzésben található videóban láttatok) és azt tett rá. Na, az már jobban nézett ki. Fogott is vele egyből egy nagyobb halat. A másik gyerek természetes rögtön kért egy rákot. Ő is fogott egyet. De a legborzasztóbb azt volt látni, hogy nem merik a halat megfogni. Kihúzták a halat a csónakba és ott vergődött csóró hal ezek meg talán azt várták, hogy kiesik a horog a szájából. Ronggyal fogták meg a halat és mint az úri kisasszonyok, két köröm közé szorítva a damilt, úgy vették ki a horgot. Utána meg otthagyták fuldokolni a halat.

Balázs mondta, hogy vagy dobják vissza, vagy végezzenek velük, mert ez így állatkínzás. Dehát ezek a tápszeres fiatalemberek eddig maximum a pennymarketben láttak halat, lefagyasztva. Lövésük sem volt, hogy mit kell tenni. Addig talán még eljutottak, hogy megnéztek az Animal Planeten egy horgászos dokumentumfilmet. Leütöttem a halakat egy üres sörösüveggel. Ezek az emberek úgy néztek rám, mint egy barbárra. Igaz én is rájuk, nemkülönben, hogy minek játszák akkor meg magukat. Mint mondtam, Ricsi és Balázs nem közéjük tartozott. Ebből a három flótásból kettő német és egy cseh volt. Kiélték a felsőbbségrendűségüket rajtunk: magyarok felett.

Onnantól ahogy megfogtam a halakat a szerepem hirtelen kísértetiesen kezdett hasonlítani ahhoz, amikor Gazsó papámmal megyek el horgászni. Csaliztam, horgot szedtem ki az itteni "törpeharcsából", ami seggig benyelte az egész szereléket. Velük is végeznem kellett, de őket felhasználtuk halszeletekként csalinak. Aztán Balázs is fogott végre egy nagy halat, talán a legnagyobbat. A jó az volt, hogy ő legalább rendeltetés szerűen horgászott Ricsivel felváltva. Villantót nem fenekezőként használva.

Nem tudom mikor jöhettünk vissza a partra, de a naplemente állapotából ítélve már vagy fél 9 is lehetett. Hihetetlen szép errefelé a naplemente!! A partra érve jött a mondat a cseh gyerektől: "Soooo, are we gonna make this for dinner?" Na, mondom itt verem meg. A gyerek nem meri a hajóból sem kivenni a halat, de arról hablatyol, hogy vacsorát csinál belőle. Természetesen ő vette ki a legkevésbé a részét a halpucolásból. Ricsi és Balázs konyháját kellett átalakítani egy Hitchcock film hasfelmetszős jelenetévé. Csak miattuk döntöttem úgy, hogy segítek. Mivel ők mondták, hogy még halat sem fogtak, el tudtam képzelni, hogy a pucolással sincsenek képben. Megpucoltam mindenki halát, de az étvágyam úgy elment, hogy engem aztán kínálhattak hallal. A pofátlan Mirek az ő halát lefagyasztotta és mondta, hogy visszajön majd kóstolni. Biztos érződik rajtam az idegesség, sajnálom na, az ilyen embereket nagyon nem csípem. Ricsi és Balázs javára legyen mondva, hogy megkínálták belőle, a magyarok becsületét most ők mentették meg. :-) Legalábbis, hogy továbbra is vendégszeretőknek lehessen a magyarokat nevezni.

Ma borzasztó rossz idő van. Úgy vélem, hogy bentragadtam a szobában. Maximum a konditerembe tudok elmenni ilyen időben. Ja, meg Manchester a Liverpoolal játszik. Nem piskóta! ;-) Remélem Magyarországon elviselhetőbb idő van a hétvégén, és minden embernek jó kedve. Esetleg ha kérhetnék személytelenül valakitől egy nagy szívességet...Aki ráér, kimenne a kedvemért hétvégén az apáti focimeccsre és csinálna néhány képet? Ugyanez igaz a kutyámra, Jackiere, meg az öcséimre...meg..meg! Egyszóval képeket elfogadok. :-D

Üdv:Jocó

100

Sziasztok!

Nagy örömömre szolgál tudomásotokra hozni, hogy minden rendben van velem a tegnap esti vacsorám után. Megfogadtam már régebben, hogy amit csak tudok kipróbálok táplálkozásügyileg. Ilyen kis rákokat még nem nagyon kajáltam, úgyhogy tegnap iskolából hazajövet elhatároztam, hogy a Kiwiben (az itteni Marika néni kisboltja) rendezek egy kisebb bevásárlást. Az elmaradhatatlan tejemet vettem meg, amiből egyébként egy liter annyiba kerül, mint ugyanakkora mértékegység benzin...:-) Ezen felül fél kiló élősködőt (rákot), egy kenyeret (húú a kenyeres sorban volt egy olyan büdös ember, hogy szinte sprintbe kellett a kenyeremet megmenekíteni, be ne igya a szagát - gondolom egyébként hogy nem az új David Beckham parfümöt tesztelte az illető), wok zöldséget, majonézt és ráksalátát (hogy ne maradjak rák nélkül, ha esetleg elrontom a főzést) vettem.

A posta egyébként a bolttal együtt van ezért megálltam a posta pultjánál is, mert be kellett jelentkeznem, hogy most fél évig nem félrepostázás miatt lakik Gazsó József a bizonyos cím alatt. A nő kicsit tört angollal tudomásomra hozta, hogy jött nekem egy csomag, úgyhogy azt is elvihetném most. Nagyon megörültem, mert már másfél-két hete vehettem egy cipőt az eBay-en és gondoltam biztos az jött meg. A nő kezembe nyomott egy sokat megélt dobozt, amin néhol helyen már le volt tépkedve a papír is. Rohantam haza, hogy végre kibontsam (karácsony feeling mindig ha levelet vagy csomagot kapok). Út közben feltűnt egyébként, hogy a dobozom nem úgy reagál mintha cipő lenne benne. De úgy vélekedtem, hogy annyira full-extrás cipőt vettem, hogy mindenféle ajándékot és kiegészítőt tettem bele.

Amint beértem a szobámba, nekiestem a csomagolásnak. Arra lettem figyelmes, hogy mintha por vagy valami olyasmi hullana ki. Aztán alaposan megvizsgálom és látom, hogy morzsa. Hát, ne tudjátok meg mekkora kétségbeesettséget éreztem, hogy biztos átvágtak a cipővel és küldtek egy zacskó kaliforniai homokot vagy effélét. Aztán lesegetem a dobozt, és látom, hogy légiposta. Fordítok mégegyet, mint Rubik-kocka lett volna a kezemben, és látom kisbetűkkel írva: Gonda Nóra. Addig mondjuk 2-es fokozatban bontottam, ettől fogva azonban 5-ösben. Szésszakítottam a dobozt, mint Jani a kemény! Kihullott belőle egy hatalmas Herz szalámi. :-) Abban a pillanatban egy könnycsepp is kicsordult, úgy megérintett az a szép rúd hazai! :D Szedegetem ki a kedvességeket: gyulai kolbász, konzervek, tea, szószok viszont a Chips és a spagetti nem élte túl az utat. A chipsből humusz finomságú morzsahegy keletkezett, a spagetti meg széttördelődött. Benyálaztam az ujjamat és elkezdtem Chips port falatozni, mintha csak Micimackó lennék a mézescsuporral. Látom, hogy levelek is voltak. Mindegyiket átitatta a kolbász zsír, de a kedves betűket még az sem tudta elhalványítani. Ilyen volt az én magyar Gonda Mikulásom szeptemberben, igaz piros almát és mogyorót nem hozott de kit érdekel, ha finom kolbászt hozott! :-D

Azt csodáltam, hogy a doboz kibírta Aalesundig. Azon gondolkoztam, hogy milyen mechanikai hatásoknak kellett érnie, ha még a konzerv is megnyomódott. A fantáziám a következőt vázolta fel: átvilágították a postán és látták ebben a dobozban bizony kedvességek vannak, aztán látják: Gazsó József Aalesund. A postás nő aztán előveszi a pecsétet és rányomja: Júzsinak. Ez a jelzés postásberkekben annyit tehet, hogy a repülő és a postáskocsi után kötve lehet csak szállítmányozni a csomagot. Üzenem kedves Postástársadalom, nem tudtatok megszívatni. Mindent megkaptam! :-D

A vacsora főzésemet láthattátok a videónak köszönhetően. A rendezői változatot nem mertem feltenni, nehogy valami emberjogi szervezet rátaláljon és félreértse, hogy én játszom az étellel. Pedig nem játszottam, csak ezek a kis rákokat nem olyan könnyű az én "apró" ujjaimmal ehetővé vetkőztetni. Gondoljatok bele milyen az, amikor az ember irtózatosan éhes már de minden egyes kis falatért vagy 2 percet kell ügyködnie. Hát, legalább fél órát vacsoráztam Viszont az igazat megvallva: nagyon finom volt és jól is laktam. A párolt zöldség is jó ötlet volt. Kicsit legalább felélénkítette bennem az Anya étterem franchiset.

Este folytatódott az örömpontjaim gyarapítása...Magyarul tudtam nézni a Svédország-Magyarország meccset. Lehet, hogy otthon most nektek furcsa olvasni, mert más helyzetben vagytok, de én mindennek meg tudok örülni, ami a bennem kialakult Magyarország képet felélénkíti. Nem kell nagy dolgokra gondolni, nem hallgatok erre specializálódott zenéket, vagy ilyeneket. Nekem éppen megteszi például egy ilyen meccsnézés. Vagy hírolvasás közben (ha nem egy szétplaccsant emberfejet mutatnak az előtérben) magyar tájat látni a képeken. Egyébként verseket is szoktam olvasni és van egy ami tetszik és megérintett. Így szól:

Édes Hazám (Amerikából írva)

Ahogy a kéklő óceán ezer kilométereken át futtatja a
szelet
a hátán, ahogy a hajnali harmat nyári napkeltekor gyöngyözik a virágok
szárán, úgy pezsdül fel vérem is egy otthoni hangot hallván.

Szívem is másféle
mosollyal dobog, elmémen sok szép emlék
átrobog, ott, ahol piros-fehér-zöld szín
lobog, s drága édesanyám egymagában
zokog, ahol oly sokszor üdvözölt a
karácsonyfa illata, ahol csillagos éj
volt a lelkem paplana, kicsiny szobám
rejtekén, mikor álmodoztam én, s úgy
szállt mindig pillámra csillag szőtte álma
szívemnek, lelkemnek éjjel ében
baján Édes Hazám kitart karján.

Csinger
Beatrix

A meccsre visszatérve: nem nagyon szeretnék elemzésekbe bocsátkozni. Annyit mondanék, hogy ez a vereség kevésbé bánt engem, mint a dánok elleni iksz. Az a meccs nyerhető volt.. Ez hiába lett 2-1, a svédek már az öltözőben voltak, amikor Rudolf befejelte. Én nem is láttam a gólt, mert a hármas sípszót ki nem állhatom, ha kikap a csapatom, így akkor mentem el pisilni inkább.

A meccs után nem nagyon tudtam nyugodni, mert hiányzott az az állapot, amit úgy szeretek az életben. Mégpedig, hogy csak a szerelem foglaljon le. Hogy ne tudjak mit tenni, csak azt ízlelgetni, ahogy a szívem lángokban áll. Nehéz ilyen állapotba kerülni, ha az ember távol van attól, aki ennek az érzelemnek a célpontja. Úgy gondoltam, hogy ha szégyen, ha nem, mesterségesen kell bekurbliznom ezt magamban, mert akkor már Nóri aludt és nem tudtunk beszélgetni, de én meg így akartam elaludni. Lángokban... Betáraztam romantikus filmekből még korábban így elérkezettnek láttam a The Notebook (magyar címe: Szerelmünk lapjai) című filmet megnézni. A történet röviden:

Az öregember jegyzettömbjével a hóna alatt minden nap ellátogat az otthonba egy
Alzheimer-kórban szenvedő asszonyhoz. Kinyitja a füzetét, és egy szerelmi
történetet kezd felolvasni az emlékek nélküli nőnek: Allie Hamilton és Noah
Callhoun viszontagságos életének történetét. A férfi asztalos, a nő jó házból
való úrilány, aki vidéken, Noah szülőfalujában tölti a nyarat. A szerelem nyara
után kirobban a második világháború, Noah-t és Allie-t elsodorja egymástól az
élet. Csak hét év után hozza őket össze ismét egy véletlen - ezúttal örökre? Az
öreg hölgy lassan ráébred, hogy neki is köze lehet ehhez a történethez."

Elég megható történet volt, örültem, hogy megnéztem a filmet. Utána úgy tudtam aludni, ahogy szerettem volna. Nem a pár helyzetébe képzeltem bele magunkat (kinek kell olyan élet, ha a sajátja jobb :)) hanem lobogó szívvel jobb az Én Nórimra gondolni.

Reggel én tartottam a spanyol órát, mennem kellett a termet kinyitni és a headseteket beszerezni, mert csütörtökönként - mint tudjátok - a számtech. teremben van a spanyolunk. A napomat egy számra való gondolás lengte be. A szám nem más, mint 100. Ennyi nap van még hátra, hogy az én egyetlen Nórimmal újra együtt lehessek. Téved az, aki azt gondolja, hogy hazavágyok. Nem, nem vágyok haza. Nóri hiányzik, de tudom, hogy ez az egyedüllét kell nekem. Mind a száz nap, ami még előttem van, hálát adok Istennek, hogy adatott. Úgy érzem, hogyha hazamegyek Magyarországra és folytatom az életem akkor többként és jobbként tudom majd a dolgomat tenni. Ez az száz nap pedig nem sok, hanem szinte kevés, ha valaki (mint én) nem szendvedésként fogja fel, hanem úgy, mint egy páratlan lehetőség az életben, amikor egy fiatalember a saját talpára állhat és felmérheti, hogy mit is ér a szüleitől, családjától függetlenül (az igazság miatt: anyagilag még függve). Hogy mi az én vágyam? Hogy ez a 100 nap rendes gyorsaságban teljen el, vegyem sikerrel az akadályokat, majd azt követően mintegy az egész megkoronázásaként: Nórit újra ölelhessem, remélem férfibbként mint kijöttem.)

Kicsit most a "szentimentálisabb" Nórijocójába is betekintést nyertetek. Az olvasásotok megkönnyebbítésére, most is tettem be képeket igaz "témátlanokat". Ha az öcséimmel találkoztok, fogjatok kezet a nevemben is velük! Üdvözöllek Titeket!

Jocó

Júzsi a Gurmet

Fejlődök a rizses babhoz képest!

Juvet Landscape Hotel

Sziasztok!

For English version, click right here: http://norijocoja.blogspot.com/2008/11/facts-about-juvet-landscape-hotel.html

Úgy látszik kezd bekövetkezni, amit korábban feltételeztem a blogozással kapcsolatban, mégpedig, hogy mit fogok majd csinálni, ha már erre alig lesz időm. Nem baj, szeretem írni, meg remélem jó perceket okozok azoknak, akiket őszintén érdekel, hogy mi van velem. Csak annyit fogadjatok el, hogy nem tudok minden este írni, mert egyre sűrűbb az életem. Életem, ami az iskolából, testmozgásból, filozofálásból áll többnyire. Ez a bejegyzés is nagyon közel fog állni, hozzám, mert olyanról számolok be nektek, ami rettentően lenyűgözött!

Hétfő

Reggel elaludtam, de hál' Istennek az iskolából nem késtem el. A helyzet a következő volt: este gondoltam, hogy minek húzzam fel az ébresztőórát, ha reggelente úgyis kelek menetrendszerűen a pisilés miatt. Keltem is, azzal nem volt gond, de kint el volt borulva így a természet olyan fényeket produkált, amitől azt hittem, hogy még hajnal van. Visszaerőszakoltam magam az ágyamba, de aludni már alig tudtam. Morogva keltem fel, hogy nem létezik, hogy eddig kell aludnom, mert már ki vagyok pihenve. Tényleg nem létezik...Már ébren kellett volna lennem, megreggelizve. Szerencsére a reggeli rutinszerű wellnessprogramom nem mondható terjengősnek, és néhány elem kihagyásával be tudtam hozni a lemaradásom.

Kiöltöztem: farmer, ünneplős cipő, ing, garbó, zselé (borotválkozásra nem futotta) + az 5 IQ-m, ami a szemüvegem. Elslattyogtam a bankba, mert előtte gondjaim adódtak azzal, hogy a szállásomat most két hónapra számlázták ki és ki kellene fizetnem, de nem tudok egy összegben annyit felvenni. Az ügyem a Sparebanken More egész stábját átjárta. Nevetségesen pitiánernek képzeltem előtte az egészet, de ők úgy kezelték, mintha 500 000 milliót akarnék kivenni. Mondanom sem kell, halvány gőzük sem volt mit kéne tenni. Az egyik legjobb tanácsuk az volt, hívjam fel a bankomat, hogy mit csináljak. Gondoltam mi a fenét mondhatnának az otthoni OTP-ből...Várjon kedves Gazsó Úr, kiküldjük egyik bankárunkat, aki segít majd önnen pénzt felvennie? Áá, kivettem inkább a legnagyobb összeget amit tudtam, és bebuszoztam a fősulira. Elintéztem, hogy két részletben fizessem. Mostmár minden rendben.

Utána az iskola főbejárata előtt volt a gyülekező, mert tanulmányi kirándulásra mentünk kocsikkal egy Valldall melletti farmra, amit Juvetnek hívnak. Kocsikkal mentünk, ami megér egy misét szintúgy. A tanár megkérte a kocsikkal rendelkező diákokat, hogy jöjjenek azzal, segítsenek fuvarozni. Senki nem jelentkezett elsőre. Aztán a tanár látta, hogy nem fog menni: feldobott 500 koronát. A lényeg az, hogy hétfőn szinte mindenkire jutott egy kocsi. Persze túlzok, de ahhoz képest hogy elsőnek senki nem jelentkezett, hogy tudna kocsival jönni.

A célállomás sacperkb 70 kilométerre lehet Aalesundtól. De emberek...Az odavezető út annyira csodálatos volt. Fjordok mellett végig. Olyan táj, amiről előtte azt gondoltam, hogy maximum álmunkban létezik. Én a tanárral mentem. Minden fiú próbált női kocsiba berendezkedni, de én úgy voltam, hogy a tanárral jobb beszélgetést lehet folytatni. Ricsi is a tanárral jött, de szerintem ő sem bánta meg. Kérdeztem a tanárt, hogy Norvégiában égő-e ha egy diák a tanárral megy inkább kocsival, lestréberezik-e. De megnyugtatott, hogy itt elég egészséges és sík a hiearchia ilyen szempontból.

Szóval a Juvet (megtaláljátok a http://www.juvet.com/ oldalon), ha az én képeim nem lennének elegendőek)... Ennek a Knut nevű embernek az az ötlete támadt egy afrikai szafari után, hogy létrehozza ugyanazt Norvégiában. Ugyebár Afrikában él a BIG FIVE elve, ami a reklámkampányuk alapja a szafarisoknak. Mondván, ha odamegy az ember, akkor találkozhat az 5 legnagyobb vadállattal. Knut azon kezdett el gondolkozni, hogy mi lehet Norvégia BIG FIVE-ja és hogyan tudná ezt bemutatni a világ többi pontján elő embereknek. Így született meg a terve, ami egy olyan exkluzív hotelt takar, ami teljesen a természetben van. Megvette a Juvet nevű farmot, aminek a fele egyébként a tanárom testvéré és ahelyett, hogy hotelt építetett volna, felújította az istállót és a mellette lévő házat. Az lett a hotel étterme és recepciója. Nagyon puritán, semmi olyan, ami a jelenkorra emlékeztetne. A lakosztályokat pedig kis faházakból építtette meg, amik egészen különlegesek. Egy ágy és két extra kényelmes szék van benne, illetve egy kis fürdőszoba. Nagyon sötét van bennük, nincs világítás, de a ház egyik odala csak üveg. Olyan érzetet kelt, de ezt el is mondta, mint a fényképező kunyhók a természetben. Szerinte, így olyan, mintha elfelejtené az ember, hogy egy faházban ül, mivel sötétben van és csak a természetet érzékeli. Beleültem én is egy ilyen székbe és tényleg lenyűgöző volt, hogy milyen különleges érzés.

Jövő júniusban szeretné megnyitni a hotelt. Úgy festene, hogy egy hét nyaraltatás a BIG FIVE programcsomag keretében (halászat, fjordok, rafting stb.) utána egy hét pihenő, hogy ne változzon meg a kisváros túlságosan. Ne legyen felbojgatva. Egy turnusban maximum 30 embert fogadnának, de egy éjszakás fogadásokra 150 embert is képesek befogadni. Az árak nem átlagembernek vannak kitalálva. 5000 korona egy éjszakára. De elmondta az ember, hogy ezt nem úgy szánna, hogy bárki odamegy és például egy estét megszáll, hanem csak a turnusok keretében.

Az érdekes az volt, hogy a környezet olyan, mintha még két századdal korábban élnének az emberek. Farmokon laknak, gyümölcsöt termesztenek (egyébként a világ legészakibb pontja ez, ahol még gyümölcsöt lehet termeszteni) és érintetlenül élnek. A tanár testvére mint mondottam, ott lakik a hotel melletti farmon. Magyarországon azt mondanák rá, hogy buta paraszt mert nem végzett el iskolát de egyáltalán nem az. Olyan boldog és elégedett volt az életével, amilyen embereket a mai világban már csak nagyítóval találni. Epret termeszt (tipp azoknak, akik nyári munkát keresnének:Norvégia, eperültetvények...) de emelett a saját élelmüket vadászattal, halászattal keresi meg. Dolgozik a norvég kormánynak, mégpedig a kidőlt fákért felelős.

Hazafelé a tanárral milliónyi témába vágtunk bele. Legyen elég annyi, hogy nagyon sok mindent tud, mert a diákjai nagy része fontos üzletember lett. Ő maga is dolgozott megannyi helyen, voltak olyan évek, amikor 150 napot is repült. Nagyon jó érzés egy norvég emberrel beszélgetni - ha megnyílik - mert rendkívül türelmesek. Nekem meg ez kapóra jön a permanens információ éhségem miatt, tehát folyamatosan kérdezgetek.

Nagyon leszűkítve meséltem most ezt el, majd ha hazamegyek és valaki kérdezi szívesen mesélek. De most még van egy kedd hátra, hogy leírjam. :-) De a keddet megelőzőleg még volt egy hétfő estém, ami nagyon mulatságos volt. Tomival és Csabával folytattunk hármasban beszélgetést. Beszélgetést...Szerintem az egész 11 szintes ház az én nevetésemtől volt hangos. Annyit nevettem, hogy belefáradt a rekeszizmom.

Kedd

Reggel norvég óra lett volna, de a tanár elment valahová, így magunknak kellett volna autodidakta módon elsajátítani a norvégot. Senki nem akart bemenni, így én egyedül nem akartam bemenni. Volt egy plusz órám aludni. Most nagyon odafigyeltem a Fogyasztói magatartás és Service Marketingen is, ki voltam pihenve. Spanyolon párban kellett dolgozni, én egy lányt kaptam, akivel mindkét órát áttrécseltük. Nem rajtam múlott, én már ezt az anyagot tudom, de a lány folyton kérdezgetett Magyarországról, mi a véleményem a sulijáról, Norvégiáról. Kedves volt végülis.

Aztán a spanyol tanár is mondta, hogy nem lesz itt két napot (nem értem, hogy minden tanár most el-eltűnik vagy pár napra, vagy egy hétre) és valaki helyettesíteni fog. Gondoltam magamban, hogy akkor nem jövök be arra a két órára, ha valami zöldfülű helyettesítő tanárt küldenek be. De nem fogom tudni, mert engem jelölt ki...:-D Ilyet még nem pípáltam. Egy diák tartson főiskolán órát. Rendesen megadta, hogy milyen anyagot kell majd leadnom. Elképesztő! :-D Azt hittem, hogy az iskola már nem fog tudni meglepetést okozni.

Suli után gyorsított felvételben megkajáltam. Jaa, kaja, előző este csodálatos étket találtam fel. Norvég málnalekvár vajas kenyérrel, banánnal megpúpozva. Ízlelőbimbóim éljeneztek és a nevemet skandálták! Szóval a gyorsított felvételes kaja rizs volt édes-savanyú mártással. Utána rögtön megindultam a konditerembe. Végre elmúlt a mellkasomban az izomláz és tudtam újra súlyzózni. Nagyon kis súlyokkal paktálok csak le, mert nem akarok nagyobb lenni, csak alakformálás a célom. Mindenből sokat csinálok kis súllyal. Meg futok, biciklizek, evezek és lépcsőzök, mert nekem mindig is többet jelentettek az aerob sportágak.

A gyurmázáshoz biztosított zenét már nem bírtam tovább. Olyan színvonal, ami altatásra jó a gyerekekhez: suttogás, dúdolás. Mondom ez így életveszélyes lesz, mert elalszok egy súly alatt és nyakamra esik. Megkértem a Gyurmatológia Intézet vezetőjét, hogy tegyen már be legalább a '80-as évekből zenét...Errefel olyan gépzenét tett be, amivel embereket lehet kínozni annyira monoton és mondanivalótlan volt.

Este még Nórimmal beszélgettünk egy bő másfél órát, őt követően pedig még fél órát apával és Csabával. De azt a beszélgetést sem a mélységéért lehetett szeretni. Szerintem amit komolyan mondtunk az a Hello és a Jóéjt volt. Már hiányzana egy filmet megnéznem, de nem akartam még estére belekezdeni bármibe is, így inkább lefeküdtem. Tökre jót lehet így lefáradtan aludni. Reggel kicsit korábbra húztam fel az órát, hogy mostmár tényleg írjak valamit a blogba. Talán a sietség kicsit meglátszik az íráson, de én már örülök legalább, hogy lesz friss olvasnivalótok.

Jajj, olvasnivaló...Reggel a laptop felkapcsolása után rögtön pittyent a gép, hogy e-mail jött. Tomi írta még hajnalban. Szeretném ezúton is megköszönni Tomi, ha olvasod ezt, nagyon jó kezdete volt a napomnak. Mialatt ezt írtam két sms is jött - ennyi kb. egy hét alatt termelődött ezelőtt - , már alig várom, hogy elolvassam őket. Egyikre meg mernék fogadni, hogy az én Nórim lesz az. Remélem megértitek. Megyek és elolvasom! :-)

Üdvözlettel: Jocó