Éjszakai élet Aalesundban

Sziasztok!

Ma szép nap virradt ránk itt Aalesundban. Otthon ez már a borult idők közé tartozna, de itt örülni kell, hogy most ilyen messzire el lehet látni. Igaz, a napfelkeltéből nem sokat éltem át, mert 11-kor ébredtem ma. Jó kérdés, hogy miért. Tegnap ugyanis a városban megrendezésre került a méltán híres, világszínvonalú Oktoberfest, amit egyébként elkezdtek koppintani valami München nevezetű német városkában. Most fordítotott időrendet fogok használni, tehát a közeli élményektől fogok távolodni a régebbiek felé, egészen addig, míg az utolsó bejegyzésig meg nem tudtok mindent rólam.

Szóval Oktoberfestnél tartottam. Tegnap olyan fél 9 körül gyűltünk össze Ricsi szobájában, ami egyébként a nem hivatalos társalgó. Nem is értem, hogy tudja elviselni, hogy annyi ember csak úgy bemegy a szobájába, az ágyán ül, csöpögteti szét a sört, morzsál. Ami a ráadás, hogy a többi külföldi diák nem nagyon ismeri azt a szokást, hogyha vendégségbe megy, akkor legalább ne üreskézzel állítsanak már be. Olyan ez kicsit számomra mintha azt akarnák bemagyarázni, hogy a gazdasági recesszió jobban kihat a német és cseh gazdaságra, mint a magyarra. Merthogy ez a helyzet. Ricsiék sörét isszák, meg az én kajámat rágcsálják. Egyébként tudom jól, hogyha megkínálnának valamivel nem fogadnám el (nem igazán vagyok alkohol párti), bár gondolom Balázs és Ricsi se, de legalább akkor láthatnánk, hogy megpróbálták. Mirkófalvi Pistike (a cseh Miroslav Cejnar magyarosítva) tegnap nagyon aljas módját találta annak, hogy kínálja meg azokat, akikkel gyakorlatilag együtt aratja a sikereket és elvégzik helyette a piszkos munkát. Elővette a rumot (amit nyilvánvalóan úgy lehet a boltban vásárolni, hogy az üveg negyedéig van benne csak anyag - biztos nem öntötte ki tehát a többit, mentés céljából) és megkérdezte: "Kér valamelyikőtök a rumból, de látom, hogy senki, úgyhogy vissza is viszem a szobámba. Még kérdést sem hagyott, hogy válaszoljon valaki. Nagyon aljas módszer, mi? :D

Tegnap elérkezettnek láttam az időt, hogy a norvég szórakozási szokásokat feltérképezzem. Inkább csak a kíváncsiság vonzott, minthogy igényem lett volna. Aki ismer, tudja, hogy nem kifejezetten tartozok a partyarcok közé. Éjfél körül indultunk útra, esőben. Elsőnek az Oktoberfest helyszínére mentünk el, ahol egyes becslések 1500-an tartózkodtak. A belépő 7000 Forint volt és úgy éreztem, hogy nem érzem annyira vonzónak a jódlizást és a sörivást, hogy ennyit kiadjak érte. Az egyik osztálytársunk volt a beléptető szolgálat vezetője és megkértük, hogy ha már akkora haverunk nap közben, akkor engedjen be egy kicsivel nyomottabb áron. Nem akarok belemagyarázni semmit, de a srác román, és hirtelen úgy érezte, hogy véget kell vetnie a korrupciónak. A bökkenő csak az, hogy előttünk még működött ez a módszer, persze nem magyarokkal. Egyébként gusztustalan fertő volt az egész. Nem tudom, nem voltam még Münchenben az Oktoberfesten, de ha ott is ez megy...Hát, akkor nem vágyok oda. A bejárat előtt volt egy elkerített rész, ahová a hányó és dohányzó emberek jöhettek ki. Magukról nem tudó emberek mindent csináltak amitől az embernek felfordul a gyomra. Gondolok itt állati szintre lealacsonyodott párzásra (szebb szót nem tudok itt alkalmazni) vagy a társaságra fittyet hányó, mást lepisilő fiúkra. Lányokra, akik a 2 Celsiusos hidegben, alulöltözötten az esőben a földön ülnek. De a rossz azt volt látni, hogy nem csak a fiatal korosztály képviselői voltak ilyen állapotban.

Ő sem egy kimondott veteránnak számít a hadseregben.

Ricsivel ott álltunk és csak elborzadva néztük ezt az egészet. Hogy ez lenne egy jóléti társadalomban a csúcspont? Hogy így kell a fiatalabb és az idősebb nemzedéknek egymásra találni? El sem tudjátok képzelni, hogy milyen különleges érzés kerített hatalmába. Egyszerre voltam sokkolt állapotban, és egyszerre elmondhatatlanul büszke, hogy milyen jó érzés, hogy én más ember vagyok. Látni egy ország lakosait, akiket mindenki irigyel a jólétük miatt. Magyarországon is sokan fél karjukat eladnák, ha ilyen gazdagságban élhetnének mint a norvégok, de egészen máshogy néznének rájuk onnantól, ha láthatnák, hogy milyen kiüresedett és depressziós életük van ezeknek az embereknek. Hétköznap szótlanul, szürke emberként élik az életüket, hétvégere pedig meg akarják váltani a világot, de mindezt erősen alkoholos befolyásoltság alatt. Ricsi mondott egy hatalmas igazságot: "Mostmár látom, hogy miért vannak az alkoholon olyan horribilis adók...Ezek az emberek, amilyen lelki állapotban vannak, örökké be lennének b*szva, hogy ki tudjanak lépni magukból."

Ennyi elég is volt az Oktoberfestből. Továbbsétáltunk a városközpont felé, mert úgy véltük, hogy ott lesznek egyre többen a fiatalok, hiszen az Oktoberfestnél 2-kor lehúzzák a rolót. Annyit érdemes tudni a városközpontról, hogy kb. 6-7 szórakozóhely van majdnem egymás mellett. Ezt elég racionális megoldásnak tartom, mert így csak egy városrészt mocskol össze az éjszakai generáció. El kell, hogy mondjam: az Oktoberfest után nem sokat vártam a további éjszakai élettől, de úgy látszik az embernek azért mindig fel kell lennie készülve megleptésekre. Két-három bárban ugyanis élő zene megy esténként, de elég magas színvonalon. Egy kis időt mindegyik helyen eltöltöttünk Ricsivel, csak a zene miatt. Kicsit az ír pubokra emlékeztett, azzal a különbséggel, hogy ott többnyire csak illuminált emberek voltak, itt meg leginkább talaj részeg férfiak, a picsányi asztaloknál meg asztalnyi picsák. Ja, és olyan, hogy megfeledkeznek az emberek a korábban megvásárolt 2400 Ft-os korsó sörükről! Így az asztalok teli vannak félig leivott söröspoharakkal, így akinek lenne gusztusa inni utának, tökre simán megtehetné ingyen és bérmentve.

"Ekkora lábú embert sem láttunk még a fedélzeten! Tiszteeeeelegj!"

A legfiatalosabb helynek a Lipp nevezetű diszkót tartják. Ricsi és Balázs bementek oda, én azonban nem vagyok oda a tüc-tüc zenéért meg különben is... Egy szívében már eljegyzett embernek nem lenne ildomos bemennie egy ilyen helyre. Számomra kissé kimerítené a hűtlenség fogalmát, mégha nem is más lányok miatt mennék be oda. De amúgy is: mi értelme lenne az embernek magában permeteznie. (értsd: táncolni. Ez a kifejezés egy táncstílusból ered. Így lett a tánchely neve is: ültetvény) Furcsa érzés úgy a városban lenni, hogy csak én vagyok egyedül, aki tisztában van mi történik vele. Na jó, talán még a taxisok is, akik egyébként igen szép forgalmat bonyolítanak így hétvégén, lévén, hogy mindenki totál részeg, buszok nem járnak és jobban félnek az emberek a büntetéstől, mintsem hogy kocsiba merészkedjenek. Az általános büntetés ugyanis, ha valakit ittas vezetéssel megállítanak: 25 nap börtön, büntetőpont a jogsiba és 10 millió Forintnak megfelelő bírság. A taxisokhoz visszatérve: egy olyan utat, mint például Jászapátin a gimnáziumtól a focipályáig körülbelül 6000 Forintnyi koronáért tesznek meg. Talán nem meglepő így, hogy a legnagyobb eső ellenére gyalog vettem az irányt hazafelé.

A hazautam beillett egy részletes szociológiai kutatásnak, mivel velem szemben minden korosztály képviselőjébe belefuthattam, természetesen alkoholos befolyásoltság alatt. Néhány fiatal már a lakóházak bejárata előtti fedett részen hosszá kezdett az előjátéknak, ami tulajdonképpen annál már fejlettebb stádiumban volt. Romantikus, ugye? És miért volt az az érzésem, hogy a fiú és lány még az életben nem találkozott egymással? Nem tudom. Nem irigyeltem tőlük a következő reggelt. Felébrednek egymás mellett úgy, hogy nemhogy egymásról, de magukról sem sokat tudnak.

Amundsennek is elkélt volna egy ilyen bárka, amikor Északot felfedezte.

Csurom vizesen értem haza. Teljesen átfagytam. Szerencsére főztem még korábban teát, amit betettem a termoszba, így az egészen jól esett. Mindezek ellenére azt mondom, nagy örömmel feküdtem le. Öröm volt bennem, mert nagyon nagy hála volt bennem azért az országért, ahová megszülethettem és azért, hogy az én életem nem ennyire sivár, mint ezekért a fiataloké. Lehet, hogy sohasem fogok olyan színvonalon élni, mint ők, de én legalább, minden reggel ugyanamellett a nő mellett ébredhetek majd, akit ismerek és akit szeretek. Nem leszek soha rászorulva arra, hogy a magányt csak úgy viseljem el, hogy alkoholhoz nyúljak. Mert szerintem ők azért isznak. Hétköznap lefogalják magukat a munkával, tanulással, amit el kell, hogy ismerjek: magas színvonalon végzik mindannyian. De hétvégén amikor nincs ami lefoglalja őket, bepánikolnak, hogy magukba kell, hogy nézzenek és azt nagyon nem akarják, mert nem sok mindent találnának magukban. Nem ápolják ugyanis sohasem a lelküket, mert az életüket a testük szükségleteinek kielégítésére alakították ki.

Nem akarom, hogy azt higyjétek, hogy örök elégedetlenkedő vagyok. Mert sokszor talán túlságosan kritikus hangnemben írok az itteni dolgokról, de én fenntartom, hogy ami rossz, azt ne próbáljuk meg kiszínezni. Mindenesetre próbálok az elkövetkezendőkben inkább a pozitív dolgokról írni.

A híd!

Mindjárt itt is egy! Mégpedig az, hogy ma kikötött itt Aalesundban a norvég hadsereg hajóflottájának egyik legmodernebb hajója, az Amundsen. Úgy gondoltuk, hogy ezt érdemes megnézni, ezért elsétáltunk a kikötőbe. Magyarországon úgysem lehet sok hadihajóval találkozni, legalábbis ekkorával biztos nem. Képzeljétek! Fel is lehetett menni a fedélzetre. Volt idegenvezetés is, de sajnos csak norvég nyelven. Én azért próbáltam kérdezgetni, mert szeretek kíváncsiskodni. Olyanokkal kapcsolatban legalábbis, hogy mennyi időnként kötnek ki, mennyi ideig elég a kaja a fedélzeten, szabad időben mit tudnak csinálni stb. Így tudtam meg azt is, hogy a norvégoknál még van kötelező katonai szolgálat, ugyanis feltűnt, hogy tele van suhanc kölykökkel a fedélzet. Többségük olyan 18-22 éves forma lehetett. Beszélgettem az egyikkel és elmondta, hogy az egyik legnagyobb szó a fiatalok között az, hogyha a katonaságot ezen a hajón tölthetik. Bár ez is csak olyan "gyógykatonaság" már. Norvégia amúgy sem kifezetten háborús nemzet, úgyhogy többnyire csak annyiból áll az egy év szolgálatuk, hogy a hajóval kikötnek Norvégia kikötőiben és hakniznak. A fedélzeten kissé elkapott a Nagy Durranás feelingje. Kerestem is a nagy fénylő Zeppelint a radaron, de úgy látszik, hogy azt csak Pancser láthatja. :-)

Üdvözlettel: Jocó