Vendég előadók

Sziasztok!

Tegnap előtt este már nem volt késztetés, hogy belekezdjek egy nagyobb lélegzetvételű bejegyzésbe, de nem is bánom így utólag, ugyanis csak "tinta pazarlás" lett volna. Tegnap viszont már történt velem egysmás, úgyhogy megpróbálom teljes részletességgel leírni a napomat.

A szobám illetve az ágyam.

Volt már veletek olyan, hogy estére rosszul lőttétek be a hőmérsékletet? Nekem most sikerült átélni egy ilyet. A következő történt: fürdés után lentebb vettem az elektromos fűtőtesten (ami pörgeti ám tisztességesen a villanyórát) a termosztátot, de csak megérzésre. Iciri-piciri ujjbögyörőmnek sikerült annyira megszaladnia a csavarón, hogy az éjszaka folyamán a fogaim tövig morzsolódtak a vacogástól. Tudom, most talán megkérdőjelezitek, hogy szürkeállományilag rendben vagyok-e (főleg Anya :-D), de üzenem, hogy "majmettunnátok!" Mérlegelnem kellett, és arra jutottam, hogy ebben a szobában nem tudnék jobb helyen lenni, mert az utolsó meleg hely az épp a takaró alatt van. Úgy véltem, ha kitakarózok, lehet úgy járok, mint a Terminátor II-ben a gonosz robot. Lefagyok és darabokra török, de kétséges lett volna, hogy én össze tudok-e csordogálni. Reggel aztán amikor csörgött az ébresztő, természetesen nem tudtam felkelni egyből. Egy félórás szundit toltam a készüléknek. No de gondoljatok bele. Hideg van bent, de ha kinézel a kissé széthúzott függöny között, akkor azt látni, hogy a hegy teteje havas ergo tökéletesen bele tudod képzelni magad, hogy akár a hegy tetején is ébredhetnél. :-) Nekem legalábbis ez ötlött be.

Még a híradós korszakomban.

Nagy nehezen kierőszakoltam magam a "dunyha" alól és a nap első jelentős utazását a konvektorhoz tettem meg (1,567 lépés). Humoros kétjegyű szám fogadott, miután nagyobb fény reményében széthúztam a függönyöket. 16. Erről egyébként van egy cuki történetem, ami éppenséggel a két generációval ezelőtti Gazsó Józseffel esett meg. Mama elment a lányait meglátogatni Szigetszentmiklósra így Papa maradt csak otthon egyedül Mettya (anyakönyvi hivatalban lásd: Máté)nevű hűséges kutyájával. Pár nappal miután Mama elment, úgy döntöttünk én, Apa és Csaba, hogy meglátogatjuk Éber 6-ot (éjjeli őrként ez volt a hívószáma, így rajta ragadt családon belül is). Ja, bocs, tél van úgy képzeljétek el. Haladunk befelé, a bejárati ajtó tárva-nyitva áll (kutyára való tekintettel), a házba behatolva az RTL Klub fogad bennünket. Papa bent ül félmeztelen, mezítláb, rövidnadrágban ölében a kutyával és a délutáni matinét (Mónika egy kis Balázzsal vegyítve) nézi elmélyülve. Apa ennyit mond: kellemes idő van és rámutat a termosztátra, ami ide-oda kerekítve is 8-at mutat. :-) Ennél nevetségesebb csak az volt, hogy még az a kis piros lámpa sem világított a kijelző sarkában, ami elvileg azt jelezné, hogy a kazán éppen fűt. Értsd: bent hidegebb volt, mint kint.

Csapatunk technikai vezetője és legizmosabb tagja, Balázs.

Nálam azért nem volt ilyen vészes a helyzet, meg amúgy is ezt a szobát 1 perc alatt fel lehet fűteni. Amíg vártam, hogy melegebb legyen az öltözködéshez, megnéztem a blogot és az e-maileket. Ceteris paribus volt mindkettő az előző estéhez képest. A reggelimet kezdtem volna el, de elfogyott a tej, így teát kellett főznöm, aminek idejét ha hozzáadjátok a reggeli szundihoz, megkapjátok, hogy jelentős időveszteségben voltam. A mai öltözésem így festett volna otthoni környezetben: "Anya!! Hová tetted a fekete zoknimat?" "Jocó! Szerinted én használom a zoknijaidat? Ott kell, ahol letetted vagy ahol a helye van: a fiókodban!" "De Anya! Itt nincs, már mindent átkutattam, gyere már ide mert elkések!" Odajönne Anya, látná, hogy a gondosan összahajtogatott ruhák szét vannak túrva, és akár csukott szemmel is de előveszi a fekete zoknit. Mivel azonban Anya nagyon messze volt a mai reggelen. A zokni nem lett meg. (Amikor hazajöttem és visszahajtogattam a ruhákat a szekrénybe megkerült :D) Így olyan csodás párosításban kellett az előadásra mennem, hogy fekete cipő, fehér zoknival. Szerencsére a gatyám igen hosszú ahhoz, hogy nem lehetett látni.

Ricardo Santos és a görög konyha.

Az óra délben kezdődött, igaz én már korábban bementem mert spanyolom is volt. Mivel déltől négyig van órarend szerint az Understandig Culture óra, így a tanár úgy döntött, hogy az első két órában ő beszél, a második kettőben meg a három csapat megtarhatja a kötelező előadásait. Hát, amennyit mi kínlódtunk az első két órában az nem volt semmi. Egyrészt izgultunk másrészt az óra sem volt valami "csöndlegyenmertfigyelek" kategóriás. Ricsi odafordult felém és hót komoly arccal megkérdezte : "Szerinted melyik akcentusommal beszéljek? Az angollal vagy az amerikaival?" :D

Előttünk a németek tartottak előadást a kolumbiai nőkről. Olyanok voltak, mint amilyennek a németeket tartjuk. Precízek, részletesek. De ami hiányzott belőlük az az, hogy a témát életszagúvá tegyék. Kissé sótlanok voltak. Mi viszont majdnem egy hetet foglalkoztunk vele, hogy olyan legyen, amit megemlegetnek. :-) Én voltam a tartalmi koordinátor, Ricsi a koreográfus, Balázs pedig, aki megvalósította az egészet Power Pointban.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én ha izgulok, stresszhelyzet van, akkor folyton pisilnem kell. Érettségin is úgy járkáltam ki, mintha ment volna a hasam, holott másról szólt a helyzet! Mikor ránk került a sor, hogy készüljünk fel az előadásra, viszont valami furcsa nyugodtság jött ránk. Felmásoltam a prezentációt Balázs mp3 lejátszójáról a gépre, és hogy leellenőrizzem van-e hang, megnyitottam Ganxsta Zolee: Nincsen jobb, mint egy ribanc című magasztos költeményét. A hangszóró rendben volt. Magyar iskolában kicsit meredekebb lett volna ezzel a dallal hangszórót tesztelni, mert éppen egy realisztikus ábrázolású szexjelenetet szavalt el Döglégy Zolee.

Hogy lehet ezt a zenét kikapcsolni? Még a végén megértik.

Én voltam úgymond a kezdet és a vég, várjatok, mást kellene mondanom, mert ezt egy názáreti férfi szövege. Szóval én kezdtem el az egészet és én is zártam le. Egy szempontból rossz ez nekem. Ilyen helyzetekben nem találom meg a hangomat. Ha nem figyelek, akkor úgy beszélek mint, aki héliumot nyelt, amivel nem igazán érem el, hogy a közönséget érdekeltté tegyem. Ha meg csak a hangomra figyelek, akkor meg úgy beszélek mint Batman vagy Al Pacino, de nem tudok a szövegre figyelni. Azt ötlöttem ki erre, hogy nem egyből a szövegbe kezdek bele, hanem csak magamtól mondok valamit. Megköszöntem, hogy elfáradtak ebbe az előadó terembe és, hogy jelenlétükkel megtisztelik fáradozásainkat! Biztos nem vittem túlzásba az udvariasságot. :-D Jól sült el az a poén is, ami már beszéd közben forrta ki magát. Amikor az íróról közöltem tényeket, elmondtam egy élményemet, hogy ami engem leginkább érdekelt vele kapcsolatban, az az, hogy férfi e vagy nő. Előadás alatt próbáltam kapcsolatot tartani a közönséggel, néha megmutattam a kivetítőn miről beszélek, néha körbenéztem és használtam a tanárok fegyverét: kiszúrni egy személyt és bólogatásra bírni. :-D A szöveg vége felé viszont kezdtek a mondatok bonyolulttá válni kiejtésügyileg. A következő szót próbálgassátok helyes kiejtéssel: rural. Én mindig eltanyáltam rajta. Én voltam tehát a bevezető, a konferansz vagy ahogy Kőhalmi Zoltán, komédiás nevezi ezt a szerepkört pornós szaknyelvvel élve: felszopó. Utánam következett Ricsi. Egyből egy vizuális poént vetett be. "Tehát szeretném önökben tudatosítani, hogy a nők, akikről Joe eddig beszélt, nem ebbe a kategóriába tartoznak...(Görög szépségkirálynőről egy fotó)...hanem...(és akkor Terka néni egy görög kis faluban)." Ő nagyon belekezdett, irtó jól beszélt a gyakorlásokhoz képest is. A végére azonban kiszáradt és egyre kevésbé tudott beszélni. :-) Félő volt, hogyha egy "m" betű miatt be kell zárnia a száját, akkor többet nem nyílik szét.

Egy kedves német hallgató, arcán kutyaszőrrel.

Balázs előadásában az volt a csúcspont, amikor elmondott már három diát és úgy gondolta, hogy végzett, aztán megnyomta az egeret és megjelent mégegy, ami még az ő hatáskörébe tartozott. Akkor valami hihetetlen unottsággal és félmagyarság "Na, még a Food as symbol"-al konstatálta, hogy nincs vége az ő részének. Mirek, a cseh gyerek, egy irtó anthumorista alkat. Néha azt gondolom, hogy cseh gyerekként, mégha a Krtekből (a magyar televíziós piacot Kisvakondként árasztotta el) idézne, már tudna változtatni a róla kialakult képen. Az ő diáin épphogy volt 2-3 mondat.

A kelekótya Miroslav.

A csattanónk a következő volt, Ricsi ötlete nyomán. Keresett videókat görög nők vezetési szokásairól, amit én megcsináltam úgy, hogy egybe lett fűzve, rossz részek kivágva, és görög zenei aláfestést tettem rá. Telitalálat volt, mert a tanár is úgy nevetett, hogy csorgott a könnye. Ezek után biztos vagyok benne, hogy az október 2-i előadások közül elsőnek a miénk fog beugrani. Óra után az összes lány odasereglett hozzánk, hogy gratuláljanak. A fiúknak nem engedte a büszkesége. Hogy miért volt ez az előadás annyira különleges? Mert itt norvégiában az a szokás, hogy fehér háttéren fekete betűkkel négy szó van minden dián. Kis kártyákról olvassák a szövegüket és egész egyszerűen hót unalmasak.

Tanító néni: Kedves magyar fiúk! Ezt hazámban, Oroszországban is mondjuk: Fasza volt!

Vélemények, kérdések, a csapat pedig válaszol.

Most pihentetem egy kicsit az írást, mert terjengősre sikeredett. Majd lejegyzetelem egy papírra, hogy mik azok, amiket még mindenképp elakarok mondani.

Üdv:Jocó