Fjordban kajakoztunk

Sziasztok!

Bocsánatkérés, hogy virtuálisan már jó ideje nem produkáltam életjelet magamról, de nyomós okom volt rá. Az utóbbi pár napban ugyanis annyira nagyszerű volt az idő, hogy megpróbáltam aktívan a szabadban eltölteni a szabadidőm. A legutóbbi bejegyzés közzététele után hosszú órákat azzal ügyködtem, hogy létezik-e olyan lehetőség, hogy egy kis zenével feldobjam a blog hangulatát. A szemem már golyózott, mire elsőnek sikerült felcsendítenem a Coldplay Violet Hill című dalát a honlapra kattintás után. Remélem értékelitek Ti is, megpróbáltam több stílusból összeválogatni olyanokat, amik szerintem hallgathatóak. A listám azért jóval bővebb szerethető zenei számok terén, de nem akarok most belemenni, hogy technikailag milyen bonyolult zenéltetni ezt a rádiót - legalábbis nekem. :-)

Tegnapelőtt a hosszú ébrenlét miatt aludtam is jó sokáig, legalább fél 10-ig. Egyébként érdekes, hogy nem tudok semmi körülmény között tovább aludni, mert óramű pontossággal ekkor tarthatatlan pisilhetnék jön rám. Csukott szemmel meg nem tudok felkelni és kimenni WC-re úgyhogy az álompor mindig kihullik olyankor a szememből. Ilyenkor felkapcsolom a laptopot és valami reggeli nyugalmas zenét bekapcsolok, vagy rádiót (persze magyart). Hétköznap reggelizés közben a Bumerángot szoktam hallgatni. De valamiért olyan szerencsétlennek érzem magam, mert ahogy rákapcsolok mindig a fő reklámblokkokat kezdik el lejátszani.

No de visszatérve a tegnapelőtti napomra. Ricardo valami fősulis fazonnal beszélt és sikerült kulcsokat szereznie a csónakházhoz. Körülbelül 3 órakor indultunk el bringával a nagy ismeretlenben, ugyanis semmit nem tudtunk arról, hogy vajon hol lehet az a ház, amit a kapott kulcsunk nyit. Ja, de annyit igen. Hogy egy piros faházat, keletre a fjord partján. Furcsa módon, hosszabb kolbászolás nélkül odataláltunk, ott persze rittig volt vagy 6 egyforma faház. Ricsi valami régi kvízműsor szövegét mormolta: "Hármas ajtó nyílj ki" Hát, nem egyből a jó ajtót nyitotta ki?! :-) Mire a kajakokat leműtöttük az álványról és levittük a partra, eleredt az eső. Szerintem abban az időben az egész világ csak abban a néhány négyzetméteres területen, ahol éppen mi álltunk. Nem tudtunk mit tenni, így leültünk és néztük az esőt. Közben pedig megpróbáltuk megfejteni a női nem rejtelmeit. Fél óra múlva aztán hál' Istennek elállt az eső és vízre szállhattunk. Hát, vagy a valagam túl nagy vagy a kajakok beülőkéje kicsi, de alig tudtam beleerőszakolni magam. Mindezt ráadásul a vízen. Az első néhány húzáskor csak a Szent Lélek tartotta a hajómat felborulatlanul, úgy himbálództam. Na most ezt nem tudom nektek leírni, hogy milyen volt kajakozni. Képzeljétek el, hogy egy irtó szép helyen vagytok. A víz hihetetlenül tiszta, a fjordot hegyvonulat veszi körül, nincs hullám, nyugalom van a vízen, csak Te fröcskölöd a vízet...Hogy ez milyen érzés. Rátok bízom. Ha nyugdíjas lennék akkor biztos, hogy naponta csinálnám ezt. Remélem elhiszitek, ha azt mondom, hogy kicsit más emberként szálltam partra. Megváltozni nem változtam, de nagyon boldog voltam, és örültem, hogy nekem ez is megadatott az életben. Fjordban kajakozni. Képeket később teszek majd fel róla, mert én nem mertem bevinni a fényképezőgépem és minden Ricsi gépén van.

A víz egyébként rendkívül sós, pólóban eveztem, és ahogy pihenőnként megszáradt, teljesen fehér volt a rászáradt sótól. Tequilásoknak biztos bejönne. Láttunk egy kis sziklát, amin egy rakat sirály (remélem azok voltak) üldögélt, de most nem akarom vulgáris lenni, de akkoris: hogy azok mennyit és mekkorákat trágyáznak te jó ég. Én jószerével levegőt veszek olyan sűrűn, mint azok tojnak. Nem lehet egy izgi életük az látszott rajtuk. Eszembe jutott az a madár, amiről Csaba meg Marci az egyik délutáni semmittevős tévénézős délutánjukon tudomást szereztek. Hogy az a madár, már nem emlékszek pontosan, de talán negyven évig él és ráadásul monogám és egyetlen egy fészekben éli le az életét. Csaba meg Marci azon hüledeztek, hogy mennyire unalmas lehet az élete annak a madárnak, és még öngyilkos sem tud lenni, mert bárhonnan próbálna leugrani, ösztönszerűen elkezd repülni...:-D

Nos, a partraszállásunk legalább annyira volt nehéz, mint az amerikai katonáknak normandiánál. Én nagynehezen kiszálltam, de zokniban voltam és Ricsi beleszorult, úgyhogy kötelességemnek éreztem cipő felvétele után segíteni bajba esett társamon. Igen ám, de a part tökre meredek volt és benőtte a moha. Én rittig szívvel-lélekkel, nagy vehemenciával közlekedtem, így a következő jelenet az, hogy tökig vízben állok és Ricsit is kirántottam a hajóból a vízbe. Ott állunk, nem tudjuk, hogy a hideg miatt sikítozzunk-e vagy nevessünk a bénaságunkon, közbe meg nem tudunk kifelé haladni, mert folyton elkaparunk azon a nyálkás zöldes mohán. Nem hazudok, de vagy öt percig nem tudtunk kijönni. Bizonyára nem tartott volna eddig, ha közben nem nevetjük könnyesre magunkat. Utána frankón nézhettünk ki, amint alsógatyában a melegítőalsónkból facsargatjuk ki a vizet. Nem titkolom el, megfáztam. A torkom kicsit begyulladt de nem vészes.

Tegnap hatalmas terveim voltak kirándulással kapcsolatban, már indultam is volna, ha a cipőm felvételekor nem észlelem, hogy az bizony még most is csurom vizes. Így a meglátogatható helyek száma rögtön redukálódott bennem ahhoz igazítva, hogy hová nem égő papucsban mennem. Nagyjából csak a kondi jutott eszembe. :-) Elslattyogtam, mintha a legtermészetesebb viselet lenne Norvégiában ősszel a strandpapucs. Felső testemre semmit nem tudtam csinálni, mert az első gyúráskor úgy megerőltettem, meg a kajakozás is rátett a vállamra, hogy ríva-ríjok, ha már annyira meg kell emelnem a karom, hogy elmozduljon a testem mellől. Most úgy nézek ki, mint azok a mozgásban náci katonákhoz hasonló fröccsöntött barbi babák, amiknek csak egy tengely mentén mozog a karjuk. Nekem még azon az egy tengelyen is korlátozva. Így megpróbáltam más feladatok után nézni. 25 percet azon a tapsogáló gépen töltöttem, aminek a becsületes nevét nem tudnám megmondani. Lépcsőzést immitálna szerintem. Hát, jól megizzadtam rajta. Utána ilyen hasprésen gépen nyögdécseltem, a végén pedig az evezősön vezettem le. Átöltözés után beültem a masszázsfotelbe és alaposan megkazahoztam magam.

Jaaa, de képzeljétek el milyen a konditerem. Beprogramozták az ajtót, hogy a bankkártyámmal nyitni tudjak hétvégén, mert akkor zárva vannak. Így ahogy lehúzom a kártyám és beütöm a kódom, bent minden egy szempillantásra felkapcsol. Zene, lámpák, elektromos kütyük. Nagyon jó. Zárva volt a konditerem, de mi bent voltunk. Sehol porral felfújt izomkolosszusok, se senki. Viszont a rádiócsatorna nagyon gáz. Sok benne a beszéd, meg a zenestílus se valami gyúrásra inspiráló. :-) Sose felejtem el, amikor tavaly a konditeremben én voltam a felügyelő és elkapcsoltam a zenecsatornáról. Bálint pedig épp bentvolt és mondja nekem: "Júúzssi azért Te sem gondolod komolyan, hogy híradóra gyúrjunk" :-D Tényleg így volt, de megérthette volna, hogy egész nap düc-düc zenét sem képes az ember hallgatni, legalábbis én nem.

Konditerem után megnéztem a Felon című börtönfilmet. Hát, nem mondok mostmár véleményt mert rámmondjátok jász szokás szerint, hogy "Neked a szar is jó már". Nem tehetek róla, hogy az utóbbi időben több jó filmet láttam, mint rosszat. Tényleg tetszett. Val Kilmer zseniális benne, pedig az első néhány jelenetben inkább idegesített. Ja, angolul nézzétek. Úgy az igazi a hang.

Este azon ügyködtem, hogy tudjam nézni a magyar válogatott első vb-selejtezőjét. Kicsit szaggatott, de azért a lényeget láttam. Nyernünk kellett volna...Amit Huszti kihagyott az ajtó-ablak volt. Jó, hogy nem kaptunk ki, de így utólag inkább keserű a szájízem a meccs miatt. Ezt a dán csapatot most megverhettük volna. Kint Dániában már nem biztos. Ja, és nagyon örültem, hogy az apáti csapat újabb ponttal gazdagodott. Attól függetlenül, hogy a gól öngól volt, meghogy az öcsém saját bevallása szerint hibázott az ellenfél góljánál, nagyon megbecsülendő, hogy ez a csapat már négy pontnál tart. Tavaly ha jól emlékszek, felnőttekkel, profikkal kiegészített csapattal tudtunk összesen hetet elérni az ősz folyamán. Remélem megmutatják az apáti fiatalok az idén!

Ma nem érzem túl jól magam, de azért levegőzni kimegyek hátha jobbat tesz, meg teázok is. Szerintem kiülök majd egy sziklára és kifújatom a gondolataimat friss levegővel. Tudom, hogy apátin búcsú van, úgyhogy vélhetően senki sem olvassa ma ezt el, de üdvözlök mindenkit. Ja, és ha Nórival találkozik valaki, mondjátok meg neki, hogy Jocó szereti!

Üdv: Jocó