Tapsvihar

Sziasztok!

Mindenek előtt szeretném megköszönni azoknak, akik gondoltak Rám az előadás alatt. Nyilván az is közrejátszott abban, hogy zajos sikert arattunk. Mert egyébként azt arattunk! Tegnap azonban nem akartam már belekezdeni este leírni, mert csak egy álmos maszlag lett volna belőle. Gondoltam, hogy majd a következő napon, frissen nekiveselkedek, de ma is úgy kifáradtam, hogy nagyon. Bent voltam a városközpontban, de egyelőre ebbe a történetbe még nem kezdenék bele, mert az megérne úgylehet egy külön naplóbejegyzést.

Szóval akkor az előadásunkról... Muris volt a szerda esténk, mert ha azelőtt T-Mobile ügyfélközpont voltam, akkor aznap este minimum a...na, mondjatok már valamit...Guri Pizzéria. :-) Sajna a T-Mobilenál nagyobb telefonforgalmat bonyolító cégek közül csak ez az apáti, igazi és hamisíthatatlan olasz pizzát előállító vendéglátóegység jutott eszembe. Voltak olyan telefonhívások, amik kísértetiesen hasonlítottatak arra a párbeszédre, amit Shrek és Szamár produkáltak a mese első részében, amikor Fionát mentek kimenteni a legmagasabb vártorony, legfelső szobájából ("Te félsz? - Neeeeem, de....pssszt. - Ááá, akkor jó, mert én sem......Wáááááááá") Ugyanez csak az izgulásra kihegyezve.

Félreértés elkerülése végett: A köszöntő szövegét nem olvastam, itt még csak készülök. Igaz ilyenkor úgysem vésődik már be semmi.

Nem tudom ki, hogy van, de én irtóra utálok szerepelni, meg emberek elé kiállni. Ha már legalább 2 embernél több egyszerre figyel rám, rögtön megjelenik a Niagara vízesés a hátamon. Az éjszaka folyamán is úgy forogtam az ágyamban, mint a ringlispíl. Természetesen az álmom sem szólhatott így például pillangókról, csobogó patakocskákról, hanem az is valami kellemetlen volt, de már nem emlészem sajnos rá. Reggel még az volt a szerencsém, hogy nem sötétben kellett ébrednem, mert akkor meg kellett volna azzal a gondolattal harcolnom, ami manapság egyre gyakoribb. Mégpedig, hogy "ma tutira nem megyek be - aztán folyamatosan enyhülök minden szundi benyomásával párhuzamosa. "Na, jó bemegyek, csak az első órát hagyom ki." Szundi. "A fene egye meg, fél órá múlva úgyis fel kell kelnem pisilni, úgyhogy csak bemegyek akkor már."

Egyébként ha hiszitek, ha nem. Eddig még nincs hiányzásom. Viszont tudom, hogyha egyszer beadom a derekam egy hiányzásra, akkor kész, vége. Így volt ez a két első főiskolás félévemben is, még az IBS-en. Elején még én gyújtottam be reggel, este meg én zártam be (tehát reggeltől estig benn tartózkodtam az alma materben) az iskolában. A szemeszter végére meg oda kellett láncolnom magam a BKV járműveihez, hogy bevontassanak legalább a suliba.

Most volt feketezokni! Este volt eszemben, hogy ki kéne készítenem a ruhákat a karosszékbe, mert múltkori előadáskor is fehér zokniban kényszerültem megjelenni. A bajnokok reggelije aznap az igen érdekes, Crüsli névre hallgató termék volt. Gyakorlatilag műzlit takar a csomagolás, de az olyan kíváncsi vásárlók, mint én vagyok, tutira ezt veszik meg Műzli helyett. Végülis nem kellett csalódnom. Finom íze van, de ahogy Apa szokta mondani: ilyen szemes takarmánnyal a gyomorban nem lenne ajánlatos kapálni vonulni a földekre.

Osztom az igét az Új termék fejlesztési folyamatról.

Gyakorlatilag annyira izgultam az iskolában, hogy vacogtam és libabőrös voltam miközben a hátamon izzadság cseppek nyomai voltak felfedezhetők. Érdekes párosítás, mi? Tulajdonképpen az előadóterem látványa a tanár perspektívájából több volt mint sokkoló számomra. Körülbelül úgy éreztem magam, mint az újszülött csecsemő, aki épphogy kidugja a fejét az anyukából, de kedves tekintetek helyett először a reflektorok vakítják el. Amíg én a Balázs mp3 lejátszójáról felmásoltam a PowerPoint prezentációt az asztalra, addig Ricsi elment vízért, okulva a múltkori esetből, amikor úgy kiszáradt beszéd közben, mintha a Száhel övezetben tartotta volna az előadást. Sajnos ugyanúgy jött vissza, mint elment. Víz nélkül. Valójában az történt, hogy a stressz közepette nem vette észre a kombájn méretű automatákat, amik potom 600 Forint ellenében fél literes üdítőt bocsátanak ki magukból. Mikor vissza jött ennyit mondom: "B*zd meg, egyet sem találtam!" Azon felül, hogy tehetetlenül nyugtáztam a tényt, csak annyit tudtam mondani neki: "Jó, hogy jössz, kezdenünk kell!"

Rendezői változat: Józsefet és Richárdot az előadás közben rejtélyes kór, esetleg szélütés támadta meg, melynek következtében elveszítették értelmi képességüket. Tünetek: semmire sem reagálnak tekintetükkel, ujjukkal az ajkukat pengetik baba módjára.

Férfias hangnemű köszöntésem és Thank you for coming here today-em után bele is csaptam a lecsóba. Elmagyaráztam saját szavaimmal, hogy mit takar valójában a címünk. Nektek annyit mondanék el dióhéjban, hogy az volt a feladat, hogy menjünk rá az http://www.arborstrategy.com/ oldalra, ami egy piacba ágyazott termék elemző cég honlapja tulajdonképpen, és válasszunk ki 3-3 terméket, amiről azt gondoljuk, hogy nagy sikert illetve bukást fog eredményezni és mutassuk be őket részletesen. Utána, ahogy ezt elmondtam bemutattam a csapatunkat és rögtön utána megpróbáltam rögtönzést színlelve - egyébként memorizáltam, csúnyábban fogalmazva bemagoltam - beszélni a fogyasztói igényekről általánosságban. Az a tapasztalatom, hogy egy előadás sikere leginkább a nyitó szövegen múlik. Ha akkor sikerül megnyerni a hallgatóságot, akkor végig figyelnek, ellenben ha nem, akkor maximum csak a képekre kapják fel a fejüket. Ennek érdekében megpróbáltam belecsempészni egy kis poént, ami előtte jutott eszembe. Így szólt magyarra fordítva: "Bizonyára Önök közül mindnyájan láttak már a Forrest Gump című filmet, vagy csak ismerős számukra az a jelenet, amikor Forrest a buszmegállóban ül, miközben történetet mesél és így szól a mellette ülő hölgyhöz: "A mamám mindig azt szokta mondani, hogy az élet olyan mint egy doboz bonbon...sohasem tudhatjuk mit veszünk belőle. Nos, ez egy nagyon igaz mondás, habár a valóság azt mutatja, hogy az emberek igenis tudni akarják mit vesznek. Éppen ezért egy olyan cégnek, aki jól akar teljesíteni, létfontosságú, hogy helyesen felismerje a vásárlói igényeket." A halk kuncogás sejttette, hogy a közönség mostmár egy emberként figyel.

Steinar prof. büszke tekintete.

Ha a feladatom szemszögéből vizsgáljuk a szereplésemet, akkor sikeresnek mondható, hiszen Ricsinek, Balázsnak és Mireknek megnyertem a közönség figyelmét és a legfontosabb fogalmakat is definiáltam, így mindenki ugyanazt érthette, amit ők közölni akartak. Ámde, én már kevésbé vagyok elégedett magammal, mert tudom, hogy csinálhattam volna jobban is, legalábbis ami a kommunikációt illeti. Vagy két-háromszor bedadogtam, legalább ennyiszer nyelvtanilag is helytelen voltam. A többiekről viszont csak jókat tudok mondani. Mindenkinek volt egy poénja, ami az előadás fő stádiumában viszont azért fontos, hogy a megnyert figyelmet fent lehessen tartani. Nem viccekre kell itt gondolni, amitől mindenki a térdét csapkodja a nevetéstől, hanem csak kis szavak, mondatok, amik mosolyt csalnak a hallgatók arcára.

Készen állunk fogadni a kritikákat.

Harmincöt perces volt az előadásunk, de ehhez még hozzáadódott a 10 perces Fórum rész, ahol egy ellenfél csapat ellen kellett megvédenünk az előadásunkat, illetve a hallgatók által feltett kérdésekre kellett reagálnunk. Az ellenfél csapat gyakorlatilag legnagyobb hibánknak azt vetette fel, hogy nem hagytunk nekik olyan részt az előadásban, amibe beleköthettek volna. Az én részemmel kapcsolatban (az egyik definícióval) volt egyetlen kérdésük, amit nem értettek meg egészen tisztán az előadásból, de arra tudtam válaszolni. A közönség közül csak dicséretet kaptunk, elmondták, hogy nagyon jó, hogy használunk humort, hogy a diáink figyelemfelkeltők, hogy időben feltettük őket az internetre és, hogy az egész szövegünket feltettük jegyzetként, amivel megkönnyítettük a téma megértését. Ricsi norvégul köszönte meg a hozzászólásokat, ami szintúgy nagy tapsot aratott. A tanár annyit mondott lezárásként, hogy nagyon precíz munkát csináltunk, ő is köszöni az előadást!

- Tapsvihar. Függöny össze -

Üdvözlettel: Jocó