Jocó történetei Norvégiából: Zendülés

Sziasztok!

Ma előrebocsátom, hogy nincs túl sok időm írni. Aztán nem tudom, lehet, hogy ugyanolyan hosszú bejegyzés lesz, mint megszokhattátok, ha belemélyülök. Most még nem tudom, azért szólok előre. Holnap ugyanis újra előadást fogunk tartani. Consumer Behaviour, azaz Fogyasztói magatartás órán. Feladatunk az lesz, hogy új termékeket mutassunk be és próbáljuk meg őket értékelni az órákon megszerezett tudás alapján, hogy vajon sikeresek lesznek-e vagy kudarcba fulladnak. Én megint a bevezető részt fogom előadni. Nekem ez pontosan fekszik, másoknak meg éppen ez az, amitől undorodásuk van. A bevezetőben kell ugyanis az előadásban használt fogalmakat definiálni, a teoretikus részeket ismertetni és egyáltalán elhinteni a hallgatóság között, hogy mégis miről fog szólni az előadás.

A csapat felállása a múltkorihoz képest nem változott egy szemernyit sem. Hűek maradunk a "Győztes csapaton ne változtass!" - közmondáshoz. Balázs most is egy high-tech PowerPoint bemutatóval rukkolt elő, ami számunkra már fél siker. Mert így nem ránk szegeződnek a tekintetek és nem kerülünk annyira stresszes állapotba. Így nagyobb lesz az esély is rá, hogy jobban tudunk majd beszélni. Legalábbis ezzel nyugtatjuk magunkat. Egyébként ne tudjátok meg, hogy mennyit szenvedtünk ezzel is. A kollégiumban a szobák közti telefonálás ingyenes és néha már úgy éreztem, mintha a T-Mobile ügyfélközpontját a rezidenciámba telepítettek volna be. Volt, hogy 5 percenként hívogattuk egymást. Olyan kérdésekkel, mint: "Most ez akkor belekerüljön?", "Hogy van az angolul...?" és néha teljesen értelmetlen témákkal is, minthogy "Szerinted egyek most igyak egy nagy pohár tejet annak ellenére, hogy tudom akkor utána nem hagynak a szelek."

Az izgulásnak egy jellemző megnyilvánulása rajtam. Csapkodás a kéz tartalmával.

Szóval holnap mikor a déli nótaszó kezdődik a Kossuthon, emlékezzetek meg rólunk is. :-) Próbálok képeket készíttetni majd valakivel. Vagy majd csak szimplán a saját arcunkba vakuzunk.

A bejegyzésem címe "Zendülés". Most szeretném elmondani mit takar ez. De előtte dióhéjban ismertetném a napomat. El kell, hogy mondjam, hogy ma olyan volt az ébresztőm, mint amikor a légy rá van ragadva a légypapírra és nem tud lekászálódni róla. Engem is úgy magába szippantott az ágyam. Igaz, ebben az is közrejátszott, hogy hajnal fél 1-ig a norvég házimat írtam. Három oldal fogalmazást kellett írni. Másfél oldalt az aalesundi és szintén másfelet az otthoni életemről kellett írni. Be kell valljam a vége felé egyre inkébb Google szagú lett az egész. De az vesse rám az első követ, aki elviselné, hogy visszadobjam kenyérrel. Borzalmas volt azzal is szembesülni, hogy reggel 7kor még korom sötét volt kint. Mostanra úgy megváltozott a nappalok és éjszakák hossza, hogy ha hiszitek ha nem, fél 9-kor kezdett csak el pirkadni. Olyan érzésem volt iskolába menet, mintha valami éjjeli tagozatra járnék. A naplemente meg gyakorlatilag, 6, fél 7 kor le is zajlott.

Amikor bementünk a Service Marketing órára, azzal kellett, hogy szembesüljünk, hogy tanár sehol, helyette a három legnagyobb szájú (evésben is értendő) csaj meresztgeti a valagát a tanári asztalon. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy mi folyik itt? Lázadás? Kisvártatva ki is derült, hogy tényleg azt akarnak. Át akarják íratni az iskola legfőbb vezetésével a tantárgy curriculumát, mert szerintük ez teljesíthetetlen és teljesen leterheli őket. Ezt úgy adták ott elő, mintha leégett volna a házuk. Csoda, hogy könnycseppeket nem produkáltak. A legfőbb kivetnivalójuk azzal van, hogy 7,5 ECTS (valami kredit szisztéma lenne, de még a magyart sem értem, nem hogy ezt) jár csak ezért a modulért, de ez két tantárgy ötvözete, ami abban is megnyilvánul, hogy két tankönyv is van, ami együtt 1000 oldalt tesz ki. A könyvszerzők meg kis híján még azt is beleírták a könyvben, hogy mikor mentek ki pisilni, annyira részletes. Ebben igazuk van valamennyire, de amit utána mondtak az egyszerűen nevetséges. November harmadikára ugyanis be kell adni egy dolgozatot, amit a Juvet Landscape Hotelről (bővebben lásd: korábbi bejegyzések között) kell írnunk és körülbelül 18-22 oldalnak kell lennie. Szerintük ez minősíthetetlen, merthogy nem kapunk érte semmit, se piros pontot, se mosolygós arcot, se semmit. De a tanár elmondta, hogy ezzel kapcsolatban lesz kérdés a vizsgában is valamint megengedi, hogy bevigyük magunkkal. Ezeknek a norvég diákoknak nincs eszük? Hát, épp azt beszéltük, hogy ennél nagyobb puskázási lehetőséget nem látott még Skandinávia.

A képen éppen az előadásra készülök. Ez lesz az enumeráció csúcspontja.

Bele lehet írni, tökre feleslegesen, a Service Marketinggel kapcsolatos összes elméleti dolgot. Volt bennem egy bizonyos mértékű düh, hogy na már most aztán én felszólalok. El akartam mondani nekik, hogy kicsit el vannak tévedve azzal kapcsolatban, hogy mi a dolguk itt a főiskolán. Magyarországon ha ilyen lázadást szerveznének a diákok, mondván, hogy sok a tanulni, már ki is vágnák a főiskoláról, mint a macskát... Itt meg olyannal hozakodnak elő, hogy nem fognak olyannal dolgozni, amit nem honorálnak szerintük megfelelő módon.

Fél óra múlva benyitott a tanár, hogy most már lehet, hogy be kéne fejeznünk bármi is folyik itt, mert haladni kéne az anyaggal. Kérdezte, hogy mire kellett az idő, aztán egy őszintébb lágy a szeméhez vágta, hogy nincsenek megelégedve a munkájával. Addig-addig egyezkedtek, míg a tanár belement abba, hogy feldolgozza ő maga az egész könyvet és ír mindegyik fejezetről egy körülbelül 10 oldalas összefoglalást. Ekkor elpattant a cérna, mert az egyik hölgynek volt bőr az arcán az kérni még a tanártól, hogy ne a kézírását gépelje már be, hogy jobban olvasható legyen és ha lehet, akkor norvégul is tegye már fel, mert az angolt ki kell szótározni. Sajnos engem ez az esemény padlóra küldött. Hogy egy tökre jószívű tanárt - tényleg bármiben segít, meg szinte megmondja, hogy mire készüljünk - így kihasználhatnak. Így esett meg, hogy 2008. október 14-én láttam, amint Norvégiában, Aalesundban, a nyulak vitték a vadászpuskát...

Spanyol után rohantam haza, hogy átöltözzek és magamhoz vegyem a tesis cuccom, mert ma volt az első röplabda edzés a fősuli tornatermében. Tökre jól összebarátkoztam a két fiatal sráccal, akik az edzéseket tartják. Ők rendesen, versenyszerűen röpladáznak, de ezt az edzést csak úgy kedvtelésből csinálják. Talán az iskola ad valami juttatást nekik azért, hogy sportra ráveszik a fiatalokat. Jó volt nagyon, mert bár röplabdáztam én korábban a gimiben, de most elsőnek mutatta meg valaki nekem, hogy hogyan is kell helyesen lecsapni, szerválni, labdát érinteni. Be kell hogy valljam, hogy amit magamtól tanultam, az eléggé eltérő volt attól, amit mutattak. Nagyon nehéz lesz átszokni a rosszról a jóra. Nagyon jól éreztem magam. Végre láthattam már labdát, és újra átérezhettem, hogy a labdajátékok az én hazám. Mégha nagy sikerek nem is kísérnek, de ebben jól érzem magam. Jó, nyilván semmi sem pótolhatja a focit. De a röplabda is nagyon élvezetes tud lenni. Főleg ha van labdamenet is.

Most lefekszem, ha nem haragszotok meg. Bizonyára látjátok, hogy kicsit kapkodva írtam ma, de remélem megértitek. A hangsúlyt most arra próbáltam tenni, hogy legyen információtok rólam. Főleg Anyának, mert már nem beszéltem vele vagy 4 napja.