Durvul a suli

Sziasztok!

Mindenelőtt szeretném tudomásotokra hozni, hogy miért nem írtam korábban... Valójában írtam, csak valami gyík van a google rendszerében, és nem menti el automatikusan, amit írok, sőt én sem tudok rákattintani a mentéssel. (Egyébként most is itt villog pirosan, hogy Error! Autosave failed) Már megírtam az előző pár napomat olyan hosszan, mint talán a Révai Nagy Lexikon az összes kötetével együtt véve, és mondom majd megpróbálom átmenteni egy Word dokumentumba, hogy biztos ami biztos. Hát nem eltűnt az egész? Hisztizni lett volna kedvem vagy kiugrani innen a hatodikról, de próbáltam Charles Bronson higgadtsággal elfogadni a megmásíthatatlant. Ezt megszívtam. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje kirándulnom, így már nem maradhatok a szobában, mert véletlen talpam alá venném a laptopot, amit nyilvánvalóan pár percen belül megbánnék, mivel elvágna a külvilágtól.

Riasztottam a magyar különítményt, akik a SWAT-ot megszégyenítő gyorsasággal reagáltak az ötletemre. Egyedüli problémának csak az tűnt, hogy három seggnyien vagyunk, de csak két biciklinyereg áll rendelkezésünkre. Mondtam, hogy majd buszozok, mivel van bérletem. A helyik BKV gyér járatsűrűsége miatt legalább 20 percet szobroztam a Volsdalen Skole nevű megállóhelyen, mire megjelent az első busz. Felszálltam, és csippantanám az érzékelőn a bérletemet, amikor a szokásos zöld helyett a vörös lámpa villant fel. Lejárt a bérletem. Próbáltam olyan tekintetet produkálni, mint a Shrekben a macska, de a buszsofőr éppen azok közé tartozott, akik ritkán borotválják a szívüket. Gyalog indultam neki a Sunmore nevű kis szigetre. Fél órába tellett, mivel a sulinál is a messzebb van. De legalább jól megnyugodtam és gondolkoztam. Arra jöttem rá, hogy nem véletlen, hogy nincsenek Mózesek manapság közöttünk. Gondoljatok bele, ha Mózes a mai körülmények között kapná Istentől azt a parancsot, hogy írja le a parancsolatokat. Hányszor elszállna neki a Word egy Save As-nél... Vagy felidegesítené, hogy a helyesírás ellenőrző mindent aláhúz. Ááá, jobb volt az a hegytetőn, kőtáblára. Bár nem vagyok meggyőzödve, hogy az is probléma mentesen zajlott. Például abban meg az lehetett a buktató, hogyha egyszer kicsivel nagyobbat üt a vésőre, akkor megreped a kőtábla. Konklúzió? Mindig nehéz a gondolatokat megörökíteni...

Mai kirándulásom egyik fő célja az volt, hogy gyarapítsam a fénykép állományt, mert már gondban voltam, hogy egy-egy blog bejegyzést milyen képekkel színesítsek ki. Meg amúgy is, csak kellenek emlékek, ráadásul a fényképezgetés remek kikapcsolódási lehetőség. Úgy telt a mai napunk, hogy beszélgettünk én meg közben kattintgattam a fényképezőmmel. A többiek úgy veszem észre, hogy meg vannak elégedve a fényképeimmel. :-) Ők néhány kivételtől eltekintve a zsebben tárolták a gépüket. Bár, Ricsi esetében talán az közrejátszik, hogy múltkor a kajakozáskor nem éppen ügyelt a vízhatlanságra. Legalább két órát beszélgettünk lent a parton. Eközben furcsa dolgott vettem észre magamon. Nemrég még kisgyerekként Csabát ástam el a homokozóban vagy Lackót lőttem játékfegyverrel, most meg olyan témákról beszélgettem, amikről előtte csak a felnőtteket hallottam. De arra rá jöttem, hogy kemény élet ez. Mármint felnőtt témákról beszélni (politika, munka, hit stb.), mert a felnőttek beszélgetésének sohasincs vége. Megoldás is csak ritkán. De jó volt, mert azt jelenti, hogy haladok a korommal.

Hazafelé is külön jöttem Ricsitől és Balázstól, mert ők bementem vásárolni a Sparba. Én loholtam hazafelé, mert olyan hihetetlen dolgot láttám, hogy kicsit megijedtem. Sohasem éltem meg még ilyet. A következő volt. Ugye egy fjord mellett élek és fölötte hirtelen megmozdult az ég. Elkezdett a felhő lefelé jönni. Most gyakorlatilag én felhőben vagyok itt a hatodik emeleten. Teljesen földre szállt az ég és minden nedves. Nem esik, hanem nedvesség repül a levegőben. Parányi vízcseppek. Nincs kétségem, felhőben vagyok. Jó mi?

Most megpróbálom bepótolni azt, amit előzőleg leírtam, de elveszett. Szóval durvul a suli. Egyre több dolgunk van, és az órákra is egyre többet kell készülnünk. Négy fős tanulócsoportokat kellett alakítanunk minden tantárgyból és ezentúl minden órán valamelyik csoport tart egy prezentációt. Fogyasztói magatartáson például egy csapat kétszer is szerepel. Egyszer mi leszünk azok, akik el akarnak adni egy terméket, máskor pedig mi leszünk az ellenfelek, a szkeptikusok, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a kemény vásárlócsoportot játszuk, akik sehogy sem akarják a terméket elfogadni. Őszintén szólva, én sohasem éreztem magam ezekben a szerepekben otthonosan. Nem érzek magamban olyan képességet, hogy valamit rátukmáljak valakire. Emiatt is nem választottam otthon az IBS-en a gazdaság és menedzsmentet. Úgy érzem, hogy olyan ember vagyok, aki tud egy csapat motorja lenni, de ugyebár egy kocsi motorját se lehet látni. Az is a motorháztető alatt van. Én sem szeretek a frontvonalban haladni, hanem jobban élvezem inkább azt, hogy a háttérből a támogatást és a biztonságot megadjam. Most az üzleti élettel kapcsolatos tulajdonságaimról beszélek csak. Élet más területein nyilván tudok máshogyan is viselkedni.

Történt egy nagyon kellemes élményeim a suliban. Tudjátok, meséltem, hogy helyettesítenem kell a spanyol tanárt, amit múlthéten meg is oldottam. Hogy miért vállaltam? Én is kérdeztem már magamtól. Legalábbis miért pont én.. Nem is igazán ismerem az iskolában még a "járást". A válasz talán az, hogy bele tudom képzelni milyen érzés lehet a tanárnak az, hogy szeretne egy szívességet kérni és mindenki lapít. Hát, én nem szeretném átélni, hogy lesz olyan, ha arra szánom magam, hogy segítséghez folyamodjak, és senki se segítsen rajtam. Láttam még akkor a tanár szemében, hogy örült nekem. Ezen a héten meg is hálálta a segítségemet. Kaptam tőle egy spanyol könyvet, ami a haladó nyelvtant tartalmazza, tehát a legszélesebb keresztmetszetét a spanyol nyelvtannak. Vissza is kaptam a kedvességet!

Volt még egy kis ügyem az ösztöndíjammal. Megjöttek a papírok az IBS-ről, aminek nagyon örülök, mert 600 euróval ösztöndíjat fogok kapni. Nagyon örülök neki. Mert ez például kéthavi szállásomat fogja fedezni, ami azért már nagy segítség. Nem telhetetlenségből, de úgy gondoltam, hogy utána kéne még néznem minden lehetőségnek, amiből anyagi támogatást tudnék kapni. Írtam így egy pályázatot egy amerikai honlapra, ahol a tanulmányi ösztöndíjakat lehet nyerni. Nagyon reménykedem valami jó végkifejletben. Onnan gondoltam, hogy például Ricsi és Balázs 600 helyett 2200 eurót kap ugyanattól az alapítványtól, ahonnan én, míg a cseh gyerek egyenesen 5000-et. Nem tudom, mi alapján történnek az elbírálások, azért próbálkoztam inkább egy teljesen másik helyen.

Ja, és kaptam még egy felhívást az IBS-ről mégpedig a Tudományos Diákköri Konferenciáról. Nekem volt egy tudományos irományom az olajárrobbanásról és annak társadalomra való következményeiről, amit kis javításokkal és frissítésekkel el is küldtem. Nem táplálok hiú ábrándokat, hogy nyerek, mert nem is nyerhetnék, hiszen a dolgozat megvédése még olyan időben lesz, amikor én még kint vagyok Norvégiában. De remélem legalább csempészek a zsűri életébe néhány kellemes percet azzal, hogyha elolvassák és jónak találják.

Most azt hiszem, megszakítom az írásom, mert ha túl hosszú egy bejegyzés, akkor meg azért nem lesz érdekes. Majd jelentkezem remélhetőleg még a hétvégén. Üdvözöllek Titeket!

Az adatvesztés miatt úgy jeleníti meg a bejegyzést, mintha 18-án este írtam volna. De nem, mert 19-én voltam kirándulni, és utána írtam..

Jocó