Elolvadt a hó

Sziasztok!

Kezdeném az első és legfontosabb közölni valóval: elolvadt sajnos a hó! :-( 1-2 Celsius lehet a hőmérséklet, és az eső a szép fehér havat elolvasztotta, viszont este az olvadt hó megfagy és most mindenhol jégpáncélok vannak. Frankó érzés úgy kimenni, hogy folyamatosan azt sasolom, vajon lát-e valaki, amint eltanyázok. Volt már egy pár meredek pillanat, de Jevgenyij Pljusenkó ügyességével sikerült visszahoznom egyensúly helyzetbe magam. Azon gondlolkoztam, hogy felteszek az MP3 lejátszóra ilyen Carmina Burana, meg hasonló zenéket és egész szép revüt be tudnék itt a ház melletti jéggel borított betonparkolón begyakorolni. Tudom mire gondoltok most... Ugye az jár a fejetekbe, hogy mi lett a hóemberrel? Tudtam! Sajnos csak az alsó testrésze bírta az olvadást. Mondjuk akkor úgy: elveszítette a hóemberünk a merevségét. :-)

Jókat mosolygok a magyar híradásokon. Olvastam az index.hu-n, hogy amikor esett 12 centi hó, akkor a főcím ez volt: Nincsen katasztrófa veszély! :-) Döbbenet! Esik pár centi hó, aztán már le kell írni azt a szót a médiában, hogy katasztrófa? Merthogy ugyanezt a szót használták 2004. december 26-án, amikor Thaiföldön lecsapott a Cunami, az rendben van. Nem vagyok túl régóta a világon, de szerintem régebben nem okozott különösebb problémát, hogy esik 12 centiméter hó télen. Mindenki tudomásul vette, kiment, hólapátot fogott aztán odébblapátolta. Na, mindegy. Sok mindent nem fogok megérteni úgy érzem a médiával kapcsolatban.

A hétfői reggelem nagyon jóra sikeredett. Arra ébredtem, hogy csipog a telefonom. Úgy gondoltam, hogy biztos Nóri írt valami kedvességet. De amint megnyitottam az üzenetet és megpillantottam, hogy az OTP figyelmeztett arra, hogy pénz került a számlámra meglehetősen kiestek az álommaradványok a szemem sarkából. A legjobb az egészben az, hogy olyan összeg érkezett, amire a legmerészebb becsléseimben sem mertem volna gondolni. Ezúton is szeretném megköszönni az iskolámnak, az IBS-nek illetve az Európai Uniónak, hogy anyagilag hozzájárultak a tanulmányaimhoz. Így aranyfokozatú támogatókká léptek elő, de a gyémánt kategória még mindig a családomat illeti meg!

Hétfőn még megegyeztünk a norvég tanárnővel illetve a Szolgáltatás Marketing tanárral, hogy bemegyünk és egy utolsó megbeszélést tartunk a vizsgákat illetően. 10:15kor kezdett a norvég és a tervezett befejezés 14:00 volt. Gondolhatjátok milyen a morál olyankor, hogyha már a gyakorlatban is vége a tanításnak, de mégis be kell menni az iskolába egy marathoni 4 órás nyelvórára. Gyalog indultam el, mert úgy döntöttem, hogy erre a hónapra már nem veszek 13 ezer Forintért buszbérletet, mivel gyaníthatóan már nem használnám ki. A történethez még hozzátartozik, hogy a kabátomról pedig eltűnt a zipzár, így képtelenség összehúzni. Nos, sok országban ez nem kéne, hogy fejtörést okozzon, de sajnos Norvégia nem ebbe a halmazba tartozik. A kabátom hiányosságait két pullóverrel korrigáltam, ám félúton rá kellett jöjjek, hogy ez az ötletem többet árt mint használ. A hátamon elkezdett csordogálni a verejték több kis patak formájában. Csak az gond az volt, hogy egy idő után folyammá egyesültek, majd a fenekemhez érve delta-torkolatot formáltak és mindezzel az alsónadrágom nedvszívő képességét tették próbára. A kínai szövetanyagok jelesre vizsgáztak, mert nem ütött át sehol a nadrágomon a nedvesség. A kezeimet pedig próbáltam jó katona módjára magamhoz szorítani, mert félő volt, hogyha eltávolódnának, akkor a hideg fuvallat azonnali hatállyal jégcsapokat varázsolna a hónaljamra. Természetesen így nem lenne kerek a történet, mert ugyebár csapadék nélkül ne képzeljünk el egy ilyen sétát. Én a havat kaptam útitársamul. Mikor beértem az iskola ajtaján, úgy néztem ki mintha időutazásból jöttem volna. A hó által fehérré varázsolt hajam alapján a 70 éves önmagammal ismerkedhettem meg.

A norvég órán gyakorlatilag a semmiről beszélgettünk 4 órán keresztül. Kicsit arra emlékeztetett, amikor végzős voltam a középiskolába és minden óra arról szólt, hogy valamit kérdeztünk az érettségivel kapcsolatban. Nos, lehet rá következtetni, hogy egy tanév leforgása alatt a tanárok azért maguktól is tájékoztattak volna bennünket a legfontosabb tudnivalókról. Ennek ellenére egy halom, jelentéktelen dologról beszélgettünk - a tanárok is partnerek voltak. Mint például, hogyan köszönjünk ha bemegyünk, ha kijövünk, milyen frissen borotváltak legyünk, hány centi legyen a hajunk, mennyi hőmérséklet lesz stb. Most újra ki tudtam akadni a hülye kérdéseken. Amikor már olyanról volt szó, hogy milyen vastagon fogó tollal írjunk, akkor legszívesebben búcsút intettem volna. Viszont voltak érdekes dolgok is! Például, hogy jogukban áll a tanárok megmotozni, ha úgy vélik, hogy valakinél nem megengedett segédeszköz van (értsd: puska). Akit pedig csaláson kapnak, azt azonnali hatállyal eltiltják az iskolától fél évre, de ez még semmi. Nem csak attól az iskolától, ahová jár, hanem az összes norvég oktatási intézménytől. Sőt, felkerül a neve egy feketelistára, amihez a cégek és iskolák is hozzáférhetnek. Tehát ha én most norvég lennék és puskázással lebuknék, akkor utána valószínű lenne, hogy sohasem kapnék normális állást, mert megtalálható a nevem a feketelistán. Kemények!

A norvég óra krónikájához tartozik még egy számomra nagyon mulatságos történet. Azt a házifeladatot kaptuk, hogy írjuk le egy átlagos napunkon mikor és mit kajálunk. Természetesen nem kapkodta el egyikünk sem. Mind a hárman vasárnap este írtuk meg. Nagy segítségünkre volt a Google Translate oldal. :-) Én beírtam az egész szöveget angolul, aztán kidobta norvégül. Lett egy féloldal, de végülis azt mondta a tanár, hogy jó lett. Balázs 3 sort és egyben három mondatot írt. :-D Magyarul körülbelül így hangoznának. Reggelire kenyeret, tejet és vajat eszem. Ebédre főzök ....-t. Vacsorám pedig többnyire bolognai ragasztó, szósszal. :-D Balázs kollégámat megtréfálta a Google fordító, mivel a pastára azt a norvég szót dobta ki, melynek jelentése ragasztó. De Ricsi sem járt sokkal jobban. Ő halat szokott enni a Casinókban használatos játékkorongokkal. Ő azt írta be, hogy chips, de nem azt adta ki amire számított.

Kedden szokás szerint nem tudtam felkelni. Én egyébként már kezdem megérteni a medvéket, hogy téliálmot alszanak. Velem is ugyanez a helyzet. Amikor sötét van, legszívesebben menten elaludnék. A bökkenő csak ott van, hogy a nap 24 órájából 17-ben éjszaka van, úgyhogy kicsit túlaludnám magam azt hiszem. 10 órakor keltem, de tudtam volna még továbbaludni, ha nem büffent volna fel az előző esti vacsora, amit telepakoltam hagymával... Úgy éreztem, hogy a szám pH értéke túlságosan is szigorúan monoton csökkenő ábrát mutat, úgyhogy jobb lesz, ha megyek és reggelizek vagy két evőkanál Signalt. A délelőtt hátralévő részét az Út a vadonba című filmnek szenteltem. Azt sem mondhatom rá, hogy rossz volt, de azt sem, hogy jó. Volt néhány olyan gondolat, amit igaznak éreztem benne, de néha már túlságosan erőltettnek éreztem. Olyannak, hogy már annyi bölcsességet és hangzatos szentenciát akarnak a nézőre tukmálni, hogy nincs is lehetőség végiggondolni. És mivel az olyan filmeket nem igazán csípem, ami 90 perc alatt megkísérli megfejteni az élet értelmét és választ adni a legnagyobb kérdésekre, így csak azt tudom mondani, hogy megnéztem és kész. A kritika legyen másnak a reszortja.

Ma ismét be kellett mennünk az iskolába, mert dél volt a beadási határideje a görög nős tanulmányunknak. Vittünk azonban laptopot is, hogy majd tanulunk együtt a pénteki vizsgára a könyvtár olvasótermébe. Gondolom, már az előző mondat olvasása közben azt fogalmaztátok meg magatokban, hogy "Ja, biztos is, hogy tanultak!" Be kell őszintén vallanom, tényleg nem tanultunk egy mukkot sem. De most erre van nyomós érvünk, hogy miért nem tudtunk. Mirek, a nem túl esztétikus cseh iskolatársunk és egyben csapattársunk, feladata lett volna, hogy tegye egybe mind a négyünk részét és véglegesítse a dolgozatot. Tegnap késő este küldte el, így akkor már nem néztem át. Meg a telefonban megkért, hogy mivel ő betegnek érzi magát, hadd maradjon már itthon. Mondtuk jólvan, egy nyomtatást már majdcsak meg tudunk oldani hárman. Én jóhiszeműen kinyomtattam, majd mielőtt beadtam volna, belenéztünk közösen. El kellett borzadnunk. Olyan ratyi munkát végzett, hogy nagyjából a fenekünk kitörlésére használhattuk volna. Balázst úgy elöntötte az ideg, hogy azt mondta most azonnal hazamegy és összecsomagolja. Mindezt természetesen vulgárisabb hangnemben. Én mukkanni sem tudtam. Körülbelül azt éreztem kicsiben, mint amikor kiutazásom előtt pár órával derült ki, hogy lejárt az útlevelem és a személyim is. Most 15 percünk volt a leadásig és teljesen átkellett volna írni. Én mint a gép úgy kezdtem el nyomkodni a billentyűzetet. Problémát okozott azonban a tartalomjegyzék készítés. Magyar vagy angol Wordben menne, de norvégül kicsit nehezemre esett rájönni, hogy hogyan is kell. 11:59-re lettünk készen és a leadás helyszínére 12:00kor érkeztünk meg. Meleg helyzet volt!

Történt még egy mulatságos dolog velem. A könyvtáros nőt kértem meg, hogy segítsen nyomtatni. Mivel ő is belátta, hogy a könyvtárban lévő nyomtató nem működik, behívott a titkárságra, hogy ott nyomtathassak. Ahogy elsétált előttem, megéreztem Nóri parfümének az illatát. Miközben ott ült, aztán nyomtatta ki nekem a dokumentumot hatalmas légzőgyakorlatokat végeztem az orrommal. Biztos nem nézett hülyének egyébként, hogy úgy vettem a levegőt, mint akinak rendbe kell tennie a légzését! Olyan rég nem éreztem már azt a jó kis Cliniqe "Nóri" Happyt! De tökre kiábrándító volt, egy megszottyadt öreg nénin ezt az illatot érezni, amit én már a barátnőmön szoktam meg. :-)

A hazautunk nagyon viszontagságos volt. Gyalog jöttünk és az évszázad legszúrósabb és leghidegebb esőjét fogtuk ki. Én rossz zipzáros kabátban és sapka nélkül. Az ujjaim meg olyan kékek lettek, hogy talán egy gyengéd puszitól is letörtek volna. Hazaérkezés előtt még bementünk a boltba. Újra - talán már utoljára - feltöltöttem az éléskamrát olyanokkal, mint tojás, műzli, kenyér, krumpli. Vettem egy olyan ételt, amit Lapskausnak hívnak és a dobozán az áll, hogy tradícionális norvég eledel. Nos, most megkóstoltam gyermelyi tésztával de ilyen goromba átverést én még nem tapasztaltam. Ugyanolyan kiszerelésben kapható, mint a Morzsi kutyakaja és az a borzasztó, hogy a tartalma is ugyanaz. 20 koronáért tehát vettem egy embereknek szánt kutyakaja konzervet. A legszomorúbb azonban az, hogy annyira sok, hogy holnapra is maradt, úgyhogy már most nem várom a holnapi ebédet!

Üdvözlettel: Jocó