Sziasztok!
Tegnap nem írtam, de erre megvolt a nyomós indokom, mivel próbáltam azt a plusz egy napot, ha már így alakult a családomnak szentelni. Nem mondok el nagy újdonságot azzal, hogy Nórival voltam leginkább (vásárlás Berényben, Tescozás stb.).. De ezen felül néztünk együtt Olimpiát Csabával és estefelé motoroztunk Apával.
Ma szép alaposan átnyálaztuk a cuccomat (értsd: képletesen), hogy minden stimmel-e és hogy mégegyszer ne kelljen meghosszabbítanom kenyszerűen a nyáriszünetet. Aztán jött Csilla, mivel őt kértük meg, hogy amíg Anya meg Nóri felvisz a reptérre, addig vigyázzon a gyerekekre. Kivittük Nórival őket a jászszentandrási strandra, így valamennyire el is vettük a búcsúzás nehézségeit, jobban foglalkoztatta őket az a tény, hogy csúszdázásra jogosító karkötő került a csuklójukra, gyerekek, na...:-) Mindenesetre így is irtó nehéz volt otthagyni őket. Bence akármennyire is néha kibírhatatlan, nagyon jó dumája van, sokszor bearanyaz(ná) a napunkat, ha mellé ne lenne olyan akaratos. Ati meg kész érett gyerek. Vele már lehet komolyan is beszélgetni, de a hülyeségért neki sem kell azért a szomszédba mennie. Meg még ott volt Csilla is, újra búcsúzni tőle is. Nehéz pillanatok voltak, na.
Csabával már kevésbé. Vagyis ez így nem helyes. Büszkébbek vagyunk mindketten annál, minthogy egymás előtt könnyeket ejtsünk, így megpróbáltuk hülyéskedéssel leplezni a búcsúzás nehézségeit. Elláttuk egymást alaposan, hülye, nevetséges tanácsokkal..Persze legbelül, mindketten a legjobbat kívántuk egymásnak. Annak ellenére, hogy testvérek vagyunk, inkább barátként kezeljük egymást, meg Csaba szokott még néha egy sofőrt látni bennem, de az most mellékes...
Most bent ülök a Terminálban, a 24-es Boarding Gate előtt, várom, hogy kinyissák előttem az Amszterdamba tartó repülőgéphez vezető ajtót.
Na, jó, kihagytam egy lényeges részt, a Nóritól és Anyától, de leginkább a Nóritól való búcsút. Erről nehéz írni. Nehezen emésztem meg az már egyszer biztos. Egyedül azért nem bőgök hangosan, látványosan, mert körülötttem igen nagy az egy négyzetméterre eső népsűrűség. Itt van mellettem a levele, amit "Egyetlen Szerelmemnek, Jocónak" címzett. De nem nagyon merek még csak rá se nézni, mert félek, nem tudom tartani magam. Hihetetlenül maró érzés most ez, mert nagyon szeretem őt. Próbálok nem arra gondolni, hogy milyen sokáig nem láthatom majd azt a gyönyörű, mosolygós tekintetét.
A búcsút megpróbáltuk mindketten rövidre fogni, mert jól tudtuk, hogyha túl sokáig búcsúzkodni, csak sokkal nehezebb lesz, minden másodperccel. Utoljára még visszafordultam a folyosón, hogy lássam azt a semmihez sem foghatóan gyönyörű szempárt és azt a mosolyt, ami elsőnek megfogott benne.
Tudom jól, hogy ebben a féléves külföldi tanulásban ez volt a legnehezebb; elbúcsúzni azoktól, akiket szeretek és akit nagyon nagy szerelemmel szeretek. De a nehezén túlestem. Úgy fogalmaznék a seb megjelent, de még egy ideig nagyon fog fájni, mígnem el nem viselhető lesz.
Lassan felszállok, kicsit izgulok, de hiszem, hogy minden rendben lesz.
Tegnap nem írtam, de erre megvolt a nyomós indokom, mivel próbáltam azt a plusz egy napot, ha már így alakult a családomnak szentelni. Nem mondok el nagy újdonságot azzal, hogy Nórival voltam leginkább (vásárlás Berényben, Tescozás stb.).. De ezen felül néztünk együtt Olimpiát Csabával és estefelé motoroztunk Apával.
Ma szép alaposan átnyálaztuk a cuccomat (értsd: képletesen), hogy minden stimmel-e és hogy mégegyszer ne kelljen meghosszabbítanom kenyszerűen a nyáriszünetet. Aztán jött Csilla, mivel őt kértük meg, hogy amíg Anya meg Nóri felvisz a reptérre, addig vigyázzon a gyerekekre. Kivittük Nórival őket a jászszentandrási strandra, így valamennyire el is vettük a búcsúzás nehézségeit, jobban foglalkoztatta őket az a tény, hogy csúszdázásra jogosító karkötő került a csuklójukra, gyerekek, na...:-) Mindenesetre így is irtó nehéz volt otthagyni őket. Bence akármennyire is néha kibírhatatlan, nagyon jó dumája van, sokszor bearanyaz(ná) a napunkat, ha mellé ne lenne olyan akaratos. Ati meg kész érett gyerek. Vele már lehet komolyan is beszélgetni, de a hülyeségért neki sem kell azért a szomszédba mennie. Meg még ott volt Csilla is, újra búcsúzni tőle is. Nehéz pillanatok voltak, na.
Csabával már kevésbé. Vagyis ez így nem helyes. Büszkébbek vagyunk mindketten annál, minthogy egymás előtt könnyeket ejtsünk, így megpróbáltuk hülyéskedéssel leplezni a búcsúzás nehézségeit. Elláttuk egymást alaposan, hülye, nevetséges tanácsokkal..Persze legbelül, mindketten a legjobbat kívántuk egymásnak. Annak ellenére, hogy testvérek vagyunk, inkább barátként kezeljük egymást, meg Csaba szokott még néha egy sofőrt látni bennem, de az most mellékes...
Most bent ülök a Terminálban, a 24-es Boarding Gate előtt, várom, hogy kinyissák előttem az Amszterdamba tartó repülőgéphez vezető ajtót.
Na, jó, kihagytam egy lényeges részt, a Nóritól és Anyától, de leginkább a Nóritól való búcsút. Erről nehéz írni. Nehezen emésztem meg az már egyszer biztos. Egyedül azért nem bőgök hangosan, látványosan, mert körülötttem igen nagy az egy négyzetméterre eső népsűrűség. Itt van mellettem a levele, amit "Egyetlen Szerelmemnek, Jocónak" címzett. De nem nagyon merek még csak rá se nézni, mert félek, nem tudom tartani magam. Hihetetlenül maró érzés most ez, mert nagyon szeretem őt. Próbálok nem arra gondolni, hogy milyen sokáig nem láthatom majd azt a gyönyörű, mosolygós tekintetét.
A búcsút megpróbáltuk mindketten rövidre fogni, mert jól tudtuk, hogyha túl sokáig búcsúzkodni, csak sokkal nehezebb lesz, minden másodperccel. Utoljára még visszafordultam a folyosón, hogy lássam azt a semmihez sem foghatóan gyönyörű szempárt és azt a mosolyt, ami elsőnek megfogott benne.
Tudom jól, hogy ebben a féléves külföldi tanulásban ez volt a legnehezebb; elbúcsúzni azoktól, akiket szeretek és akit nagyon nagy szerelemmel szeretek. De a nehezén túlestem. Úgy fogalmaznék a seb megjelent, de még egy ideig nagyon fog fájni, mígnem el nem viselhető lesz.
Lassan felszállok, kicsit izgulok, de hiszem, hogy minden rendben lesz.
Üdv:Jocó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése