Aalesund a kilátóból

Sziasztok!

Tegnap nem írtam semmit a naplóba, mert inkább elmentünk délután Ricsivel és Balázzsal sétálni. Hegyet akartunk mászni, de amikor megláttuk lentről a hegy lábától, hogy mi várna ránk, inkább valami egyszerűbb magaslatot kezdtünk el keresni.

No, de a napom úgy kezdődött, hogy kb. 9:40-kor keltem. Megnéztem a hírek főcímeit az Indexen és a Nemzetisporton. Aztán bekapcsoltam az interneten az olimpiai közvetítést, de nem néztem, mert borotválkoztam meg a szobában pakoltam össze. Aztán a szomszédból a cseh fiú szólt, hogy el kéne mennünk a rendőrségre, mert ha 3 hónapnál tovább szándékozunk maradni, akkor muszáj csinálni a helyi rendőrségen egy ideilenes letelepedési engedélyt. Összeszedtem a papírokat, át is utaztunk a város túlsó oldalába, de amikor odaértünk, látjuk, hogy be van zárva... Megnéztük a nyitvatartást, és pénteken éppen nincs nyitva. Elég mérges lettem. Egyrészt a rendőrségre, másrészt pedig Miroslavra, hogy mi a fenéért hívott el, ha előtte meg sem nézte. Minden vágyam az volt, hogy mihamarabb visszaérjek a szállásomra, mert a férfi vízilabda elődöntőt akartam megnézni. Akkor értem vissza, amikor ledolgoztuk a három gólos hátrányunkat. Hatalmas szurkolás volt egyébként. Ricsi a székén ugrált, Balázs a falat verte, én meg ordítoztam. Jó volt már végre valami sikerélmény, mert eddig azok a helyezések, amikre büszkék lehetünk, egyet sem láttam közülük élőben.

A vízilabda meccs után megindultunk a város felé, hármasban. A Zukker Toppen azaz Cukorhegyre akartunk felmenni, de amint már írtam is, nem volt hozzá elég indíttatásunk. Elsőnek a városban Viking sapkát akartunk Balázsnak keresni, de a sors végül úgy hozta, hogy nem is azt vett, hanem a Vikingek ősi italát, a mézsört. Volt annak is ára, de azt mondta, hogy olyan régóta szeretett volna már hozzájutni, hogy neki most megéri, még így is. De látszott is rajta, mert utána úgy szorongatta azt a kerámia üveget, mint amikor a búcsúban a kisgyerek valami ajándékot kap! :-) A városi kilátóba mentünk fel végül, ahová vagy 500 lépcsőfok vezet. Kicsit megszuszogósodtunk, és ahogy Ricsi szokta mondani, az alsógatyánk is bepippedt. De ami ott fent tárult elénk, újra igazolta, hogy gyönyörű helyen vagyunk. Olyan tiszta levegő fújt az Óceán felől, hogy még a legrosszabb emlékeket is kifújta tuti a fejünkből. Hihetetlen nyugalmat árasztott az óceán, a friss szellő, és a kilátás. Próbáltuk megörökíteni, de persze egy fénykép sem adja vissza ugyanazt, amit át lehet ott élni. Mi azért megpróbáltuk. Legalább 300 fényképet csináltunk. Jól elidőztünk odafent, nem siettünk sehová. Leültünk egy padra és csak beszélgettünk. Mindenki mesélt magáról egy kicsit. Jó volt nagyon! Nem néztem az időt, hogy meddig lehettünk fent, de a Nap már lemenő ágban volt, amikor lefelé kezdtünk jönni. Az én vádlim úgy pulzált, mintha áramot vezettek volna belé. Sajnos ez azt jelzi, hogy már el van szokva a terheléstől. Intő jel, hogy újra kellene valamit sportolni.

Nyolc óra után egy kicsivel érkeztünk vissza a szállásra. Felcsuktuk a számítógépünket és elkezdtük a képeket cserélgetni egymás között. Annyira nem voltam éhes, hogy nem is vacsoráztam csak egy tál műzlit. Egyébként nem tudom, hogy tudat alatt az árak miatt, vagy mástól, de nincs étvágyam. Egy nap egyszer eszek. Azt viszont tudom, hogy rendkívül hiányoznak már most a hazai ízek. Papa töltöttcsirkéje krumplikrokettel, Anya káposztája, Ica cserepeshusija, vagy Gazsó mama májgombóclevese mind olyan, ami miatt bármelyik pillanatban kész lennék hazamenni :-) Bevágni belőlük egy nagy tányérral.

Este aztán még Tomival folytattam egy régi szép időket felidéző, hosszas beszélgetést, ami már nagyon jól esett. Csak azt sajnáltam, hogy egy monitor előtt kellett egyedül nevetgélnem, nem pedig élőben tehettem meg. Este lefekvés előtt még írtam az én Nórimnak egy sms-t, aki most a hétvégén kint van az apáti Polgármesteri hivatal tolmácsaként Ausztriában. Jó lett volna, ha a kisbusz sofőrje azt mondja nekik, hogy nem állnak meg Ausztriában, hanem kicsit továbbjönnek, egészen Norvégiáig..:-)

Ma reggel 10-kor keltem, Apa ébresztett az sms-ével, hogy számítógépközelben van, most tudnánk beszélni. Egy félórát beszélgettem vele, azóta pedig az olimpiát néztem. A Vajda Attila aranyérmét, a Kozmann-Kiss bronzérmét, és a tegnapi Híradót néztem vissza az MTV archívumából. Illetve élőben néztem, ahogy Norvégia női kézilabdacsapata és a Kovács-Janics páros aranyérmet nyer!

A mai nappra még nincs kiforrott programom. Már nagyon szeretnék elmenni az Atlani Óceán Akváriumba itt Aalesundban. Ma vagy holnap az fix, hogy elmegyek! Meg nagyon kellene már mosni is...Életemben eddig egyszer mostam, cipőket. Annyit mondanék el, arról az esetről, hogy azokat a cipőket soha többé nem viselhette senki, mert levált a talpuk, mivel legalább 90 fokon mostam ki őket. Most ha a szűkös ruhakészletem is így járna. Itt kb. 4 fő minimálbéréből tudnék visszaöltözködni, úgyhogy remélem átérzitek, mennyire fosok ettől a tevékenységtől. A ruhavásárlásra egyébként azt találtam ki, hogy az E-bay-ről fogok vásárolni. Még úgy is olcsóbban fogok kijönni, mintha itt vásárolnék. Csak nehogy aztán a Transformerek megtaláljanak, mint Sam Witwicky-t...! :-D

Üdv mindenkinek: Jocó